Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-25 / 8. szám
AZ IFJÚSÁG MILITARIZÁLÁSA. HARC A KAPITALIZMUS ÉS A MILITARISTA NEVELÉS ELLEN. — SZOCIALISTA ÖNTUDAT ÉS NEVELÉS. Irta: ÉBER LÁSZLÓ. III. A kapitalista társadalomra jellemző, hogy a krízisek kitörése mindég momentán, meglepetésszerü. Minthogy a kapitalista társadalomban a demokrácia fogalma megliamisitattik, a népuralom — még az úgynevezett demokrata köztársasági államban is — csak névleges, tényleg pedig az uralkodó osztály tartja kezében a kormányhatalmat, mindig előállhat az az eset, hogy a nép, a tömeg olyan szituáció előtt áll, amelyből csakis úgy bontakozhatik ki, ha végrehajtja azt, amit az uralkodó osztály tervezett. A militarista nevelés ügyében az utóbbi hetekben ez az állapot következett be az Egyesült Államokban is. Amig csak felkészültségről beszéltek, a tömeg véleményének kialakításában habozott, viszont a kormányzó szervek és .tőkés érdekeltségek a helyzetet úgy komplikálták, hogy látszólagosan váratlanul, alapjában véve azonban tervszerűen úgy bogozták az ügyeket, hogy ma az ország katasztrofális megoldás előtt áll. Az előre kijátszott tömeg azelőtt áll, hogy vagy csatlakozik a militarista irányhoz önként, vagy pedig — kényszerhelyzet elé állítva — a tőkés osztály hatalmon levő szervei törvényhozási utón beliekényszeritik az amerikai népet a militarizmusba azzal, /hogy háborút kezdenek. Amikor ezt a cikket Írom, az ifjúság militarizálásának veszélye nemcsak hogy megnőtt, hanem az Egyesült Államok háborúba lépése is kikerülhetetlennek látszik; s meglehet, hogy amikor e sorok olvasóink kezébe kerülnek, már háborúban lesz ez az ország s ekkor már tulfejlődiött a probléma a szocialisták részére, amennyiben nemcsak az ifjúság militarizálása lesz befejezett tény, hanem az egész ország militarizálása is folyamatban lesz. Az a törekvés, hogy az Egyesült Államokban is kötelező katonai szolgálat hozassák be, ha talán bizonyos mértékben akadályokba fog eleinte ütközni, minden bizonnyal megteremti azt, hogy az ifjúságot minden áron militarista szellemben fogják ezentúl nevelni. Az amerikai munkásság a jelenlegi helyzetben csak egy kivezető utat találhat abból, bogy ezt az országot a háborús katasztrófából, az ifjúságot pedig .a pusztulástól megmentse; ez ut az, amely nemcsak a háború és militarizmus elleni harc irányát mutatja, hanem maga a kapitalista társadalom ellen is felsorakozó öntudatos munkástömegeket .a legjobb cél felé vezeti; ez az ut: az osztályharc, a szocializmus. A militarista nevelés elleni harcnak most egybe kell forrnia a kapitalizmus elleni harccal annál inkább, mert hiába küzdenénk .az egyik ellen, ha a tápláló talajt nem iparkodnánk feltúrni és megtisztítani. Az Egyesült Államok jelenlegi válságos helyzete élénken mutatja azt az egybeforrtságot, ami a tőke és a háború, a kapitalizmus szövetsége és a katonai rendszer között megvan. Mennél erősebb, dusabb, fejletteb a kapitalizmus, annál inkább iparkodik (fegyveres hatalomra szert tenni, nemcsak azért, mert háborút akar, hanem azért is, hogy a netalán túltengő hatalom ellen irányuló forradalmi akciót is illő (határok közt tudja tartani. A hadsereg nemcsak a külellenság ellen kell a tőkésnek, hanem .a belső ellen is, amely létét és társadalmát fenyegeti. Természetes, hogy a szocialista felfogás megegyezik abban, hogy ebben az országban nem lehet kizárólag antimilitarista harcot folytatni a munkásságnak, mert .az ilyen természetű akció eredménye csak részleges Jehet; harc kell, még pedig teljes és elszánt harc, amelynek megvan a gyujtóanyaga is, az az anyag, amely eddig — legalább olyan mértékben, mint más militarista államban — itt nem volt.Amerikában eddig csak á munka — 7 — törte le már korán a proletárgyermekeket. Az amerikai ipari viszonyok, a munkások bizonytalan kereseti viszonyai szinte lehetetlenné tették a család fentartását. Az amerikai kapitalizmuson szemlélhető legélesebben az a hatás, hogyan rombolja szét a kapitalizmus a családot, amelynek tagjait elszakítja egymástól. Egy képet láttam valamelyik angol agitációs füzetben, amely egy munkásanyát ábrázolt, amint a magasból lerepülő babát fogja föl kezével, az aláirt magyarázat igen találó: “elítéltetett, hogy éljen!” Valóban, a proletárgyermeknek az élete — büntetésszámba mehet. Ez az éles szatíra rámutat arra, hogy a mikor egy proletárgyermek megszületik, — számára az élet épen olyan súlyos tény, mint akit halálra ítélnek. Ezt az állapotot a militarizálás még súlyosbítja, amennyiben a megélhetésért folyó súlyos harcot megtetézi azzal, hogy a szülő aggódó szemei elé idézi minduntalan azt a veszélyt, amelybe minden ifjú kerül, ha köteles harcba menni. Akik megértik a tőkés osztály törekvéseit, felismerik a veszély nagyságát is és felfogják az osztálytharc fontosságát, amely hare Amerikában egy ténnyel bővült: harcolni kell a kapitalizmus és militarizmus ellen egyaránt. Szocialista öntudat és nevelés. Az ifjúság militarizálásában rejlő veszélyt a .munkásság csak úgy ismerheti föl, ha öntudatosan tudja megbírálni a tényeket. Az a munkás, aki sem a gazdasági, sem pedig a politikai indító okokat nem ismeri, amelyek megadják a tőkés osztálynak azt az erőt és hatalmat, amellyel rendelkezik, az nem tudja megérteni kötelességét sem magával szemben, sem osztályostársával szemben sem. A szocialista propaganda célja a (Folytatás a io-ik oldalon:)