Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-18 / 7. szám
rika és Németország közt felmerült kérdésben is. Igaz, hogy mindkét ország népének nagy rétegében különböző nézetek és érzések keletkeztek az igazság értelmezését illetőleg. Az amerikaiak azt hiszik, hogy kétség sem férhet ahoz, hogy Németország elrabolja Amerikától azt a jogot, hogy hajóit, áruit és polgárait a szabad tengeren átkiildhesse, ahova akarja; ellenben a német nép nagy tömege éppen ellenkezőleg látja a helyzetet; nem azért, mert aljasul gondolkozik és nem akarja elismerni az igazságot, hanem azért, mert a németek jelenlegi helyzete olyan, hogy ők azt hiszik, részükön van az igazság. A német nép azt látja, hogy az egész világ borzalmas harcban áll a német nemzet ellen s ezért szinte túltengő hazafias lázban él, a nemzeti halált látják szemük előtt a németek, ha az ellenfelek győznek; az éhség, a nők és gyermekek éhhalála kisért szemük előtt s ebben a lelkiállapotban mint végső eszközt a szubmarint látják, a mellyel Angliát hasonló helyzetbe hozhatják, mint amilyenben ök élnek. Tudják és elismerik, hogy ehez a harcmodorhoz nincs joguk, de Angliának sem volt joga ahoz, hogy Németországot elzárja az élelmiszerektől s ha Anglia teheti ezt, akkor ők, a németek is tehetik ugyanezt. Való, hogy Anglia nem sülyeszti el a hajókat s nem öli meg az azokon utazó semleges polgárokat, de elfogja s zsákmányul ejti azokat. Németország ezt nem teheti, csak megsemmisítheti a hajókat az u-hajóival. Éppen ezért figyelmezteti a semlegeseket, hogy ne menjenek abba a zónába, ahol elsülyeszthetik őket. Ez valóban törvénytelen állapot. De ez csak a lejtőn való tovagurulás, amely a jogtalanságok láncolatából áll s amelyet Anglia kezdett. A német nép most a lelketlenül felidézett háború folytán szükségben szenved és “a szükség törvényt bont” — mondja a példabeszéd is. Élet-halál kérdés most a harc s ilyenkor az érzéseikből kiforgatott embereknek nem lehet a paragrafusokat diktálni. A dolog úgy áll, mintha a szomszédom lázbeteg volna s a deliriumos roham alatt kifutna az utcára, kezében két töltött pisztollyal s azt a fenyegetést hallatná: “ne menjetek az aszfalton át, mert lelőlek benneteket”! — Mit csinálnánk ilyen esetben? Talán azt tennénk, hogy “szent kötelességeinkre” hivatkoznánk, mondván — hogy meg kell védenünk ama szabadságunkat és jogunkat, hogy a szabad utón — a járdán -- átmehessünk s ennek elérhetése végett kitennénk magunkat a lázbeteg pisztolyának, vagy mi lőnénk le őt?... Bizonyára nem! Mint emberek részvéttel volnánk beteg szomszédunk iránt s a pillanatnyi helyzetet felismerve, kikerülnénk a beteget a revolvereivel együtt, lemondván a járdán való átmenés jogáról és szabadságáról egy időre. Megnyugtatn bennünket az a tudat, hogy a szomszéd éppen olyan jóravaló ember, mint mi s ha veszedelmes láza elmúlik, éppen olyan respektussal lesz a jogaink és szabadságaink iránt, mint azelőtt s mi békében élhetünk vele. Más volna a helyzet, ha tudnók, hogy az a bizonyos szomszéd útonálló bandita, ebben az esetben a kitérés a jognak feladását jelentené; a heccpatrióták pedig Németországot ilyen színben tüntetik föl. De ez szégyenletes hazugság! Soha sem szabad elfelejtenünk, hogy egy nép általában vévt semmivel sem rosszabb vagy jobb, mint a másik; a németek éppen olyan jó emberek, mint az amerikaiak; hogy most a jog és jogtalanság kérdésében más véleményük van, mint az amerikaiaknak, az csak a jelen harci-láznak tulajdonítható. Ezért ki kell kerülnünk a revolvereket, — hogy a példánál maradjunk. Ne menjünk oda, amitói óvnak a németek. Várjuk meg, mig a német nép lehiggad s akkor minden harc nélkül is elismertetjük velük jogainkat és szabadságainkat! Még valamit. Milyen jogról és szabadságról is van itt szó tulajdonképen? Arról az állítólagos “jogról”, hogy néhány amerikai multimilliomosnak alkalma legyen az európai vérengzésből horribilis profitot csinálni; arról a “szabadságról” van szó, hogy néhány amerikai világcsavargónak ne álljon útjába semmi, hogy “kéjutazást” tehessen oda, ahol tengernyi vér folyik. Ezért a “jogért’ -és “szabadságért” merüljön Amerika munkástömege a háború -örvényébe és tartsa “hazafias kötelességének” magát 'feláldozni?-Ne-m, és ezerszer nem! Le a kapitalisták háborújával! Éljen a népek szolidaritása! Ford. Éber László. NEM ERKÖLCSÖS — ERKÖLCSTELEN. Szamojédiában — nem tudom, hogy így hivják-e ezt az országot, de ez a szó hézagot képez nyelvünkben, melyet azért pótolni kényszerülünk — Szamojédiában az a szokás dívik, hogy az emberek tetőtől talpig bemázolják magukat kátránnyal. Egy fiatal szamojéd nem hódolt ennek a szokásnak. Nem kente be magát sem kátránnyal, sem más effélével. — Nem követi a szokásainkat — -szólt " egy szamojéd bölcs — nem él az erkölcsök ■érint... nem erkölcsös. •Biz ez nagyon helyes észrevétel volt. Likéletesen érthető -okból haragudtak a —_ÍStal szamojédra. Ugyan -több tengeri kutyát fogott, mint bárki más, de az mit sem határoz. Elvették hát tőle tengeri kutyáit és olyan szamojédoknak --adták, akik bekenték magukat kátránnyal, őt pedig éheztették. De idővel még bosszantóbb lett a helyzet. A fiatal szamojéd, miután tovább élt egy darabig ebben a kenetlen állapotban, végre egyszer illatos vízzel kezdett mosakodni. . . — Az erkölcsök ellen cselekszik — szólt most a bölcs — erkölcstelen! Rajta, vegyük el továbbra is tengeri kutyáit és ráadásul verjük meg... Ez meg is -történt. Mivel pedig Szamojédiában nem ismerték sem a pörbefogást, sem a sajtószabadságot, sem pörösködési eljárást, még kevésbé az ostoba -ortodoxiát, vagy a hazug liberalizmust, sem a korrupt politkiát, sem a korrumpáló minisztert, még csak a fenekéig romlott felső kamarát sem — igy hát a pácienst azoknak a .tengeri kutyáknak hátramaradt csontjaival verték el, melyeket ő maga fogott. Multatuli.----------O---------A kormányok elpusztításához csak egy dolog szükséges. Az, hogy az emberekkel meg kell értetni, hogy a hatalom egyetlen támasza: a hazafiság érzése. — durva, kártékony és rossz, mindenek fölött pedig erkölcstelen érzés. Tolsztoj Leo. — 2 — A BOLOND AUGUSZT. — Wrchlicky Jaroslaw. — Dobszó! S az ifjúság már künn a színen; Magas léceken feszül a kötél. Az öreg szemfényvesztő sem henyél: Egyensúlyoz és fönn jár a kötélen. Egy lépés s már csak az Ég irgalmazhat. Mig lenn, reáaggatva színes rongyok, Kifestett arccal látod a bolondot. Kurta tréfákkal űzi az unalmat. A kötéltáncos izzad. Hüsben ez; Úrnője véle incselkedni kezd — Fogát vicsorgatja s megfordul lomhán. Taps. S mig amaz letörli homlokát: Augusztnak pár fillért — mindenki ád. Lám: ez az Auguszt nem is oly bolond ám. ELEK ALFRÉD. kNKHBHMHH k ■Wk
