Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-02-18 / 7. szám

A következőkben egyszerű szavakkal elmondom a Rothschildek történetét.

A Rothschildek nem sokat számítanak. Soha sem számítottak sokat. Az első közülök rongyszedő volt, az utolsó is az. Az összes Rothschildek, akik közbe estek, mind rongyszedők voltak. A különbség csak az, hogy a Rothschild-féle rongyszedés ma más módon történik. A régi módszer lassú módszer volt. A szedés magáért a rongyokért történt, és munkájukat néha az utcai szemétdombon végezték.

Az uj módszer valamivel előrehaladottabb ennél. E módszer szerint a rongyszedés a rongyosok zsebeinek tartalmáért és nem az utcán történik. Kezeik soha sem lesznek piszkosak. A zsákmány mindig bőséges és az istenek gondviselése folytán, akik a multimilliomosok felett őrködnek, soha sincs rövidségük rongyokban. A nap süt, az eső esik és lásd! a föld öléből az emberi lények folytonos áramlata tör elő, hogy rongyokat hordjanak, melyekben értékek rejlenek s amelyeket a Rothschildek összeharácsolhatnak.

Az uj módszer szerint a rongyszedés hitelezéssel van kapcsolatban. A Rothschildek megtanították a világot az őrülten való adósságba rohanásra. Mi, közönséges emberek, talán soha sem fogjuk tudni azokat a rejtélyes értelmeket, amit e csodás szó: hitel, burkol. Oly sok jelentősége, oly sok erkölcse és bűne van! A szegényt fe-lettesei mindég az adósság kerülésére intik. A gazdag és mérsékelten gazdag, természetesen annyira mélyed az adósságba, amennyire neki tetszik vagy amennyire tud.

De nekünk azt mondják, hogy ebben a tekintetben nagy különbség van a szegény és gazdag között. A szegény képtelen fizetni, a gazdag képes. Ez azonban nem mindég igaz s dacára annak, ez nem magyarázza meg az adósság többoldalú morálitását. A gazdag nem mindég kivánja, hogy

adósságait megfizessék. E felfogásnak azonban a Rothschildok nem hódoltak.

A, Rotschildek megtanitották a világot oly mélyen belemerülni az adósságba, hogy abból soha se tudjon kimászni. A Rotschildek megtanitották a föld gazdagjait mosollylal és örömmel megengedni az ily adósságok igénybevételét. Azonban az ilyen adósságoknak nem szabad személyi természetüeknek lenni, hanem államadóssságoknnak, miáltal egy egész nemzet le van kötve; mi többet kívánhat ennél egy jól nevelt multimilliomos? Mért is kívánná, hogy az adósságokat megfizetssék? Jobb neki is és osztályának is, ha az adósságok nem lesznek megfizetve. Addig, mig az adósságok állanak, a nemzetek az ö lekötöttjeik. A népek vetnek, ők aratnak! ők tartják az értékpapírokat, ök húzhatnak kamatot, mig a papírok le nem járnak és akkor becserélhetik más papírokra és tovább húzhatják a kamatokat: vagy eladhatják a papírokat más milliomosoknak és igy visszakaphatják pénzüket.

Valóban oly kitűnő ötlet, hogy ezek a gentlemenek maguk biztosítanak arról, hogy egy nemzeti adósság létezése “az első fok a civilizáció felé való haladásban.’1’ Természetesen az ily biztosítások leggyakrabban nem maguktól a gazdagoktól származnak, hanem az előkelő politikus ekonomistáktól, akik ki vannak bérelve arra a célra, hogy az egyszerű embereket ellássák üdvös olvasmányokkal. Az előző idézet az Encyclopaedia Britanics egyik cikkéből való, melynek cime “National Debt”.

Mig a holt Rotschildek alusszák az igazak álmát és az élők szedik az igazak rongyait, vizsgáljuk meg, mily mértékben van a világ “civilizálva”. Nagy-Britannia nemzeti adóssága 3 billió 800 millió dollár, mely mind a háború folytán keletkezett, “egy öszszeg” mondja David Starr Jordan, a Leland Stanford, Jr., egyetem elnöke és tanára, “mely soha sem volt, soha sem lesz és melyet soha sem lehetséges visszafizetni mindaddig, mig a nemzeti vagyon természetes növekedése, melyet a béke, találmányok és a kereskedelem teremt elő, a hadi fegyverkezés számláiba lesznek temetve.” (“Unseen Empire”, 6-ik oldal.)

Norman Angell egy kissé élesebb

— 3 —

megvilágitásban tárja elénk Anglia adósságterhelt civilizációját, ö leiest egy angol embert, aki büszkén tekint végig a megalázott népek processzióján az utolsó angol koronázás idején, így szól az angol:

“Én bírom Indiát, Afrikát és Ausztráliát, a tropikus égőv alatt fekvő tengerek szigeteit, az észak havasait, a messze kontinensek vadonjait és mégis éhenhalok egy falat kenyérért. Uralkodom a fekete népek millióin, melyekből ezek a légiók támadtak. Szavam törvény a fél világon és mégis undorral fordul el tőlem a vad néger, mikor alamizsnáért hajlok meg előtte.”

Mr. E. Alexander Powell, egy ekonomista, aki szintén megfigyelője a dolgoknak, a következőket mondotta a “Saturday Evening Post” olvasóinak Nagy-Britannia adósságáról:

“Nagy-Britannia népei el tudják hitetni véletek, hogy ők szabadok? Nagy-Britannia hadiadóssága több mint 3 billió 800 millió dollár. Ezzel az adóssággal le van kötve minden időkre. Soha sem fizetheti meg ezt aZ adósságot, amit maga is jól tud. Soha sem számit a megfizetésre. E horribilis összegből az Egyesült Királyság minden lakója körülbelül 80 dollárt visel. Minden gyermek, amelyik angol zászló alatt születik, már születésének pillanatában egy ilyen' összeggel var. sújtva.”

Nagy-Britanniának és Irországnak azonkivül hozzávetőleg 2 billió és Qco millió dollár községi adósságai : nak, melyek folytonosan emelkednek Hogy mily gyorsan emelkednek ezen adósságok, arra élénk világot vet az a tény, hogy 1901-ben az említett adósságok csak egy 'billió és 880 mi'lic tettek ki. A kényelmes és képzett agoi gentlemenek 6 billió és 600 midii dollár államadósság után húznak matot és szándékoznak is ezt húzni az “örökkévalóság minden idejére.”Hogy mily kellemes természetű ez a vállalkozás, észlelhető egy kevéssé abból a tényből, hogy 1911-ben Nagy-BrPannia elszegényitett népe $iot 060 .''OO fizetett kamat fejében a nemzeti adósságra és majdnem ugyanannyit a községi adósságra. Szorozzuk meg e7 összeget az örökkévalósággal és megérthetjük mi áll Nagy-Britannia n°D“i előtt, feltéve, hogy ez összeg újabb adósságok által még nem növekszik, a mi nem valószinü. (Folytatjuk.)

•ktAíaft jiW oi