Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-24 / 49. szám
Jl nak nincsen haszna. Azután meg ebben az országban a munka tervszerűen folyik és igy sokkal eredményesebb, mint nálunk. így tehát teljesen elegendő a hatórás munkanap. Itt nincsenek henyélők, mint nálunk, akik mások fáradtságából élősködnek. Csak szabad, öntudatos munkások. Mindazt, amit készitenek, nagy csarnokokba és raktárakba szállítják. Akinek valamire szüksége van, idejön. Mindenki megkapja azt, amire neki és családjának szüksége van. Itt nem ismerik a pénzt, az alkudozást, a csere-berét. Senkitől sem tagadnak meg semmit. Minek is? Hiszen bőségesen van mindenből. Nem félnek attól, hogy valaki többet kér, mint amennyire szüksége van. Minek is tenné? Hiszen minden időben megkapja azt, amire szüksége van. Bizonyos számú család közösséget alkot. Együtt laknak és egy elöljárót választanak maguk közül. Ennek a házában vannak az éttermek. A konyhafölügyelő beszerzi az élelmicikkeket, a húst? a főzeléket, burgonyát, gyümölcsöt. Világos, nagy konyhákban készítik az ételeket. Meghatározott időben mindenki étkezni jön. Senkinek sem tiltják meg, hogy otthon egyék. De mindazonáltal senki sem főz otthon. Az asszonyoknak nem kell egész napon át a konyhában bajlódniuk. Vidáman esznek az emberek. Ifjak és fiatal leányok végzik az ételek fölszolgálását. Itt nincsenek fósvenyék, tolvajok, koldusok. Senki nem bántja a másét, senki nem irigykedik a szomszédjára> A ki dolgozik, annak nem kell éheznie. Részt kérhet minden örömből és élvezetből. Ha a haj szürkülni kezd, mindenki fölszabadul a munka elől és azt tehet, amit akar. Itt nincsenek ■ szomorú aggastyánok, akiknek még kései vénségükben is küzködniök kell a mindennapi száraz kenyerükért! Itt minden másképp van, mint nálunk. Itt nincsen király, aki csak azért király, mert az apja is király volt. Itt megválasztják azokat az embereket, akiknek törvényeket kell alkotni és igazgatni. Ezek az okosabbakból és a jobbakból kerülnek ki. * így van ez ebben a csodálatos országban. látom, hogy fölragyog a szemetek: Ej, de szép lehet itt! — De hát hol is van tulajdonképpen ez az ország, — kérdezitek majd — ahol ez a boldog nép lakik? Hát bizony — ma még sehol sincs ilyen ország. Sehol sem találjuk meg, egyetlen térkép sem mutatja. Egy okos ember azonban meglátta, nem a valóságban, hanem a maga vágyakozásában. More Tamásnak hívják ezt az embert, aki egy könyvben elmondja nekünk mindazt, afriit ebben a képzelt országban látott. TMofe Tamás már századok óta. halott. Az ő forró kívánsága azonban még ma sem ment teljesedésbe. Még mindig úgy van, ahogy az ő idejében volt. Azok, akik a hatalmat markukban tartják, nem akarnak változást. Az ő számukra éppen igy jó, ahogy van. De a szegényeknél, a nyomorultaknál végre föltámadt a vágyakozás jobb élet után. Egykor kinevették őket, ma gúnyolják, üldözik, kin'ozzák őket, akiket szociáldemokratáknak hivnak és mégis mindig többen lesznek azok, akik egy napsugaras uj világért harcolnak. Kérdezzétek meg szülőiteket; ők bizakodnak abban, hogy egykor majd ti is küzdeni fogtok azért, hogy a nyomorúság végre elpusztuljon erről a földről és boldog emberek népesítsék be ezt a világot. KATALIN ASSZONY DOLGOZNI MEGY. (Folytatás a 13-ik oldalról.) *________ > nézett vele szembe, amiről észrevette, hogy ez már a kiselejtezettek közzé tartozik. Azután eltűnt. * Katalint másnap a gyár főnöke az irodába hivatta. Ez az eset nem tűnt föl a munkások, de különösen a munkásnők előtt. Sőt nekik’ is az tűnt föl, hogy ez a gyönyörű teremtés olyan sokáig nem került sorra. Az iroda teljesen kívül esett a gyártól. A főnök irodája pedig a többi irodától. Külön bejárata, két ajtója és az egyik ajtón vastag neszt fogó szőnyeg volt. Pazar berendezésű nagyterem, amelyből két ajtó nyílt. Egyik az irodaszemélyzethez és a munkaterembe, a másik ‘titkos, négyszemközti tanácskozásra való volt, amely tanácskozáshoz még a nesztfogó szőnyeg is bizalmatlan. Ügyetlen félénkséggel, lassan tipegve lépett be az iroda ajtaján. Csodálkozó két szeme tágra nyilt a soha nem látott pompától. Kényelmes, nehéz bőrfotellek Ízlésesen elhelyezve, kövér szőnyegek, amelyek fölfogták a lépteket; a fal egyik részén a főnök ur arcképe, ő vele szemben az akkori elnöknek olajba festett képe volt. A terem közepén nagy körasztal, amit gyönyörű kézimunkáju teritő födött és hanyagul rávetett néhány könyv mutatta, hogy a gyár főnöke még az irodalommal is bíbelődik. Az asztal közepén divatos japánvázában friss virágok mosolyogtak Katalin kipirult arcába. Egy szőnyeggel bevetett pamlag egészítette ki a szoba egyszerű, de finom Ízlésű berendezését. Oly különösen gyöngéd parfümillalt áradt szét az irodában, amitől kellemes szédület fogta el dohányillathoz szokott agyát. Megállt az ajtó előtt esetlen szótalansággah — Gyöjjön közelebb,, maga. Üljön le és ne legyen olyan bátortalan. Bátraké a világ és" a szép nőké. Az olyanoké, mint a milyen maga. Mikor az ember megkezdi a bizalmaskodást, közelebb húzódik. így tett a gyár hatalmas főnöke is. Közelebb tolta székét Katalinhoz, úgy, hogy térde gyöngéden hozzásimult ruhájához. Piros lett az arca és égett az a-mugyis piros füle. Nagyon ügyetlenül viselkedett és a főnök, aki már ismerte a nők mindenféle fajtáját, biztosra vette, hogy Katalinnal nern lesz nehéz megbirkóznia és mindjárt, anélkül, hogy Katalint szóhoz engedte volna, megtette ajánlatát: — Hát kérem, hogy is hívják... igen... Katalin, mikcjr tegnap bementem a gyárba és megláttam magát, rögtön arra gondoltam, milyen kár és vétek, hogy egy ilyen gyönyöni teremtés ott a dohányporos levegőben szenved és hervad. Megbámultam a hófehér nyakát, a hullámosán dús aranyszínű haját, fehér, apró kezeit és mikor rámnézett, szemeinek mély tüze egész a szivemig hatott. Nem, ne tiltakozzék. Úgy van, amint mondom. Megláttam ma gát és valósággal megszerettem. Maga nem oda való, Katalin, ahol most van. ka. — 15 — gának itt a helye én mellettem. Akar bejönni az irodába?... Ez volt McNamara gyáros bevezetője minden esetben akkor, amikor behivatott magához egy női alkalmazottat. Csak a név változott, amit olyan könnyű kikorrigálni. _ És hogy Katalint mondott Mari helyett, hát most Katalin szédült bele a karjaiba és mikor éppen szóra, talán tiltakozó szóra akarta kinyitni száját, odatapadt ajka a főnök szájához és lázban égő szemeit lehunyva engedte magát csókolni, a vérét szivni, a dohányillatos haját simogatni, a kezét csókolni, a munkás két kezét, amit ö maga ápolt; a nyakát harapta kéjjel, szenvedéllyel .. . Nem tudott gondolkodni. Teljesen kiesett a rendes formájából. Megtörtén, imbolyogva, szédülő fejjel, összekuszált hajjal állt McNamara gyáros előtt és csak ennyit mondott reszkető hangon: ■— Én még nem voltam Ilyen különös helyzetben.. . — Édes Katalin, a kezdet nehézségein mindenkinek-át kell esni... Föltüzte szétesett haját, rendbe szedte meggyiirt ruháját és kiment abból a szobából, ahol pillanat alatt tehetetlen eszköze lett a hatalmas urnák. Mikor belépett a munkaterembe, nagyon gyanúsan, kérdő szemekkel néztek rá, egyik-másik mosolyogva és mikor leült a munkaasztalához, a ' szomszédasztalnál dolgozók összesúgtak és hallotta is megjegyzésüket: — Ez ugyan gyorsan átesett rajta...