Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-26 / 45. szám
Római egyház és a modern művelődés Irta: KUNFI ZSIGMOND ♦ (Folytatás és vége.) Hát ez a magyarázat szép és szellemes, de hogy egyéb volna szavakkal való játéknál, alig hihető; hogy kényelmes álláspont olyan emberek számára, akik nem merik vagy nem akarják levonni gondolkozásuk végső következményeit: az való.; de hogy ez vallás volna, még hozzá kereszténység, még sokkal kevésbé hihető. Ennél a felemás álláspontnál, amely se jobbra, se balra nem mer fordulni, minden egyenes lelkű ember előtt sokkal rokonszenvesebb, logikusabb is a credo, quia absurdum álláspontja is. Méltán hasonlitja ezeket az alkuvókat, a liberális protestánsokat és katholikusokat leghevesebb ellenfelük, E. von Hartmann az olyan emberhez, aki előbb lefürészeli a szék négy Iá-, bát s azután mégis rá akar, ülni s helyesen jellemzi épen Arnold-t Guyan lezen szavakkal: A mi napjaink liberális hivője igy szól a nagy Jehovához: Vagy-e valaki, nem tudom; van-e prófétád, messiásod, nem hiszem; hogy engem te teremtettél volna, abban kissé kételkedem; hogy gondomat viselnéd, csodákat művelsz, azt tagadom; de van egy, egyetlenegy dolog, amelyben hiszek: az erkölcsiségem; ha kezeskedel érte és összeegyezteted a valóságot az én eszményképemmel, akkor szövetségre lépünk: állítom, hogy én mint erkölcsi lény létezem s evvel egyúttal állítottam a te létezésedet is. Ez a tudomány és kereszténység kibékitésére irányuló, balul végződött kisérlet is mutatja, hogy a tudományos világfelfogás ellen eredményesen nem lehet hadakozni annak, aki a •tudományt ismeri el az igazság legfőbb megállapitójának és aki a vallást akarja hozzá alkalmazni, csiszolni és megfosztani attól, ami a tudománnyal ellenkezik. Mivel olyan ez, mint az Ulys§es készítette faló: le kell rombolni azon hit Trójájának falait, ahova be akarják vinni. Ez a sokoldalú tudományos munkásság azonban, amelynek egyes szólamai egyetlen hatalmas Los von Rom dallammá simulnak össze, természetszerűleg csak egy kisebbség meggyőződéseire lehetett hatással, mert mindig végtelen kicsiny azon emberek száma, akik meggyőződéseiket és cselekedeteiket összhangzásba tudják hozni elméleti belátásaikkal. A nagy néptömegről hatástalanul és nyomtalanul siklanak le a kifogástalanabbul megokolt következtetések, még ha el is jutnak hozzá. Nekik nem a kozmogónia, vagy az erkölcstan értékes a vallásból, hanem azok a cselekedetek, amelyeket őseik nemzedékében keresztül igen erős érzelmek kíséretében gyakoroltak s amelyek szinte lebirhatatlan szokásokká lettek náluk; leszállottak az öntudatosság amúgy is igen szűk felszínéről az öntudat-alattiság állapotába: valósággal organizálódtak, s bizonyos idegdiszpoziciók révén velük született tulajdonságokká váltak. Mint ahogy hosszú százados átöröklés rögzítette meg őket az idegrendszerben, csak ugyanily módon lehetne őket onnan kiűzni vagy másokkal helyettesíteni. Ezért lesz a tömegek értelmi színvonalának fölemelése egy évszázados munka, amelynek azonban a társadalmi struktúra megváltoztatásában feltételét kell előbb megteremteni. Csak az módosítja, de szintén nagyon lassan, meggyőződéseiket, ami a tudományból gyakorlati következésekkel jár, ami az embernek a természeten való közvetlen hatalmát és uralmát érzéki módon bizonyítja. A parasztnak az isten még ma is első sorban az időjárás szabályozója s ha a tudomány, az oly szép fejlődésnek induló meteorológiai például előrelátás dolgában eléri majd a csillagászatot, a vallásos hitnek egy igen erős támasztéka, dől meg majd a földműves nép tudatában. A villámhárító, a viharágyu az ő kemény fejében is szeget ütő érv. Mindaz, ami az élet bizonytalanságait csökkenti, gyöngíti a vallásos ,érzést is; s ezért nagyon szellemes Guyannak azon ötlete, hogy az élet minden visszonylataira kiterjeszkedő biztositás lesz egyik legerősebb harcosa a szabadgondolkodás nép között való elterjesztésének. De nem szabad azért semmibe vennünk a tisztán szellemi tényezők hatását sem: igy a tudományos szellemű kötelező népoktatást, amely a tudományos világfelfogásnak legalább legfontosabb tényeivel megismerteti a népet. Az igazságok, ha sokat el is veszítenek erejükből, amig annyi sok koponyán keresztül eljutnak a gyermeki agyvelőbe, még sem egészen határtalanok. Egy inai elemi iskolai tankönyvben több tudományos szellem és igazság van, mint egy háromszázadelőtti egyetemiben. S igy a nép, a tudatlanabb emberek számára, épen a legnyíltabb fejüek számára is eljön az a nap, amelyen szembeállítja az iskolában tanult igazságokat a templomban tanultakkal s ezt a szembesítés mindig az utóbbiak rovására szolgál. Bár lassú, de szakadatlan s föltartózhatatlan folyamat a nagy tömegek dekrisztianizálódása, amelyet minden elfogulatlan megfigyelő, de leginkább az egyház maga hirdet valóságnak. A szokás tehetetlenségi nyomatéka, atavisztikus survival már ma is egy igen nagy tömeg szántára a vallásos hit. Igen érdekes képét adja ezen állapotnak egy francia nacionalista képviselő, Delafosse a Gaulois-ban megjelent cikkében, amelyben a többek — 6 — között ezeket írja a vidék (Limousin) parasztlakosságáról: “A népesség lelkiállapotára nézve jellemző, hogy teljesen elszokott az isteni tisztelettől. Még Van ugyan minden községben a templom és a pap; de szinte egyedül ez jár belé. Abban a faluban, ahol laktam, csak én és az enyémek jártunk vasárnap misére. Nincsenek ott sem az asszonyok, sem a fiatal lányok, sem a fiuk. Még azok a gyermekek sem járnak misére, akik az első áldozásra készülnek. Pedig nincsenek ellenséges érzülettel eltelve a vallás iránt. Közömbössé-, gük sem nevezhető abszolútnak. Mert vannak bizonyos ünnepek, amikor mindenki ott van a templomban: husvétkor, mindenszentek napján, karácsonykor. Megkereszteltetik a gyermekeket, elküldik őket az első áldozásra is, a katholikus szertartás szerint házasodnak, temetkeznek. De mindezek atavisztikus cselekedetek, amelyekhez a mai emberek nem fűznék semmi sajátos érzést, semmi hitet.” Ha igaz, amit Hérákleitos mondott, hogy a hit “szent betegség,’, akkor úgy látszik, hogy ma az emberiség lasankint Iából ki ebből a betegségből. A gyógyító szerek: a nagy tömegek gazdasági helyzetének megváltozása: uj társadalmi struktúra s' a tudománynak egyrészt befelé erősödő hatása, amellyel mind több jelenségről tud kielégítő feleletet adni s mind tökéletesebb világmagyarázatot teremt és kifelé való mind szélesebbre kiterjedő hatása. A tudomány, a filozófia, az erkölcs — s ha még hozzávesszük a művészetet: ime ezek azon szellemi elemek, amelyeknek szinthézisét szokás kultúrának nevezni. Az a világnézet, amelyet megteremtettek, ellenkezik avval, amelyet a katholikus egyház hirdet; nem mintha nem volna neki is kultúrája, csakhogy annak alkotó elemei nagyjában a XIII. században nyerték meg klasszikus kifejezésüket. Mint ahogy volt idő, amikor az egyház a politikai és társadalmi élet terén egy haladó, progresszív szellemű tényező volt, úgy kultúrája is egy időben -Nyugat-Európában a legnagyobb és legértékesebb szellemi hatalom volt. S ugyanaz az ok, amely előidézte, hogy az egyház politikai és társadalmi ideáljai a múltban vannak, idézte elő azt is, hogy művelődési eszményei is egy rég letűnt korszakba vezetnek vissza. Az egész újkori műveltség úgy anyagi tartalmánál, mint az ezt átjáró szellemnél fogva olyan útnak nevezhető, amely elvezet Rómától. Ezt tanította és tanítja ma is a római egyház, amikor a korunk nevezetesebb tévedéseit összefoglaló Syllebusban a LXXX. tévedés gyanánt azt a felfogást jelöli meg, amely szerint "A római Pontifexnek ki kell /
