Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-19 / 44. szám
••••••••••• I r\ • • • • • • • ••••«*••••• • • .............. •V ..... \ V • • • • • *•* '*» • •• \ •• ; • • • • SZÉPIRODALOM y/'.v • .»* • .............. Vv. V ;.••• AN? VA'-v 1 ••••••*•••• Fogházban. Irta: ANATOLE FRANCE Körülbelül tiz éve, talán kevesebb, meglátogattam egy női fogházat. IV. Henrik alatt épült régi kastély volt, palafed«lével uralkodott a kis komor vizparti déli város fölött. A fogház igazgatója már olyan idős volt, hogy nyugalmazását várta: fehér parókát és fekete szakállt viselt. Különös igazgató volt: saját maga gondolkozott és voltak emberi érzései. Nem ringatta magát illúziókban háromszáz foglya erkölcsei felől, de nem hitte, hogy alacsonyabb fokon állanának erkölcsileg, mint háromszáz valamely utcában véletlenül összefogott aszszony. — Van itt minden éppen, mint másutt — mpndotta szelíd, fáradt tekintete. Mikor áthaladtunk az udvaron, a foglyok hosszú sora végezte be éppen csendes sétáját és tért vissza a műhelyekbe. Kísérőnk, barátom, Caban doktor, figyelmeztetett, hogy a nőknek csaknem mindnyájuknak van valami jellemző ismertető jele, a kancsiság gyakori közöttük, degeneráltak és igen kevés akad, akin rajta ne volna a bűn bélyege. Az igazgató csendesen rázta a fejét. Láttam jól, hogy a kriminálista orvosok teóriájának nem nagy barátja és meg van győ.ződve arról, hogy a mi társadalmunkban a bűnösök nem sokban különböznek az ártatlanoktól. A műhelybe vezetett. Láttuk munkában a mosónőket, pékeket, fehérnemű varrónőket. A munka és a tisztaság csaknem jó kedvet varázsoltak oda. Az igazgató jól bánt az asszonyokkal. A legbutábbak és a legszemtelenebbekkel szemben sem vesztette el türelmét és jóakaratát. Úgy gondolta, hogy sokat meg kell engednünk azoknak, kikkel együtt élünk és nem kell sokat faggatni még a bűnösöket s gonosztevőket sem. A szokással ellentétben nem követelte a tolvajoktól és orgazdáktól, hogy tökéletesek legyenek, amiért büntetve vannak. Éppenséggel nem hitt a büntetés hatásos voltában és kétségbe volt esve, hogy erényiskolát csinálnak a börtönökből. Nem gondolta, hogy az embereket megjavítják, ha megszenvedtetik; tőle telhetőleg kímélte e szerencsétleneket a szenvedéstől. Nem tudom, hogy voltak-e vallásos érzései, de semmi erkölcsi jelentőséget nem tulajdonított a bünhődésnek. — Én — mondotta nekem — előbb elmagyarázom és csak azután alkalmazom a szabályzatot. Én magam megyarázom meg a foglyoknak. A szabályzat például teljes hallgatást követel. Ha megőriznék némaságukat, mind meghülyülnének, vagy megőrülnének. Azt gondolom, azt kell gondolnom, hogy ezt nem akarja a szabályzat. “A szabályzat — mondom nekik — azt követeli maguktól, hogy hallgassanak. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy az őrök ne hallják egy szavukat sem. Ha az őrök meghallják, hogy beszélnek, büntetés jár maguknak. Én nem kérhetem számon a gondolataikat! Ha beszédük nem csinál nagyobb zajt, mint gondolatuk, akkor nem kérhetem maguktól számon beszédüket sem!” Ilyen figyelmeztetés után megtanulnak hang nélkül beszélni. Nem bolondulnak meg és a szabályzatnak is elég lesz téve. Megkérdeztem, hogy hivatali fölebbvalói helyeslik-e a szabályzatnak ilyen értelmezését? Azt válaszolta, hogy a fölügyelők gyakran tesznek kifogásokat. — Ilyenkor — mondotta — elvezetem őket egész a külső ajtóig és igy beszélek nekik:-----------Látjátok azt a rácsot? Fából van. Ha férfiakat zárnának ide, nyolc nap múlva egy sem maradna. Az asszonyoknak nincs kedvük a szökésre. De azért okos dolog, hogy ne bolonditsuk meg őket. A fogház rendje nem kedvez testi-lelki egészségüknek. Én nem vállalkozom többé az őrizetükre, ha a hallgatás toi-uráját erőszakolják rájuk! Hosszú folyosó végén beléptünk egy elég vidám, szekrényekkel megtömött szobába, melynek ablakai — nem volt rajtuk rács — a mezőre nyíltak. Igen csinos fiatal nő irt egy Íróasztal előtt. Mellette egy másik állott és kulcsot keresett az öve mellé tűzött kulcs-csomoból. Azt hittem, hogy az igazgató leányai, ő megmagyarázta, hogy foglyok. — Nem látom rajtuk a fogház ruháját?! Nem vettem észre bizonyosan azért, mivel nem úgy viselik, mint a többiek. — Ruhájuk, jobb, mint a többieké és a főkötőjük kisebb, kilátszik alóla hajuk. Nagyon nehéz megakadályozni, hogy az aszszony, ha szép, ne mutogassa a haját. Ezek is alá vannak vetve a közös rendnek és munkára vannak kényszerítve. — Mit dolgoznak? — Az egyik levéltáros, a másik könyvtáros. Kérdeznem sem kellett: két “szerelmes” volt. Az igazgató nem titkolta, hogy a gonosz tevőket az egyszerű bűnösöknek elébe helyezi. — Tudom, — mondotta, — hogy idegenek a bűneikhez. Villám az az életükben. Ezek őszinték, bátorságra és nagylelkűségre képesek. Ezt nem mondhatom el tolvajaimról. Javithatatlanok. Az az alacsonylelküség, mely elkövetteti velük a büntetendő cselekményeket, pillanatonként föltalálható viselkedésükben. A büntetés, melyet kapnak, valójában kevés és mivel nincs bennük testi-lelki érzékenység; legtöbbnyire könnyűséggel viselik el. — Nem kell mondanom, — tette hozzá gyorsan, — hogy ezek a szerencsétlenek méltatlanok mind a szánalomra, és nem érdemlik meg, hogy velük törődjenek. Mindjobban látom, hogy nincsenek bűnösök, csak szerencsétlenek. »Bevezetett az irodájába,és azt a parancsot adta egy őrnek, hogy vezesse be a 563-as foglyot. —■ Most olyan látványt mutatok — mondotta, — mely bizonyára uj gondolatokat fog önöknek adni arról, hogy mi a bűn és a büntetés. Pedig, — higyjék el, — nem készitettem elő. Amit most fognak látni és hallani, azt én már százszor láttam és hallottam az életben. A börtönőr egy öreg asszonyt kisért bt az irodába. Durva, idétlen paraszt asszonyt, nem volt se homloka, se álla és félszemii volt. Jó újságot jelenthetek magának — mondotta az igazgató. — A köztársasági elnök elengedte hátralévő büntetését, amiért jól viselkedett. Szombaton távozik! Hallgatott nyitott szájjal, kezeit összetéve a hasán. Nem ment a dolog könnyen a fejébe. — Szombat reggel távozni fog tőlünk. Szabad lesz! Ezt megértette. Kezeit kétségbeesetten tördelte, ajkai remegtek: — Igazán el kell mennem? Hát mit fogok én csinálni? Itt kosztoltak, ruháztak, — minden. Nem mondhatná meg annak a jó urnák, hogy jobb, ha itt maradok, ahol vagyok? Megmagyarázták neki, hogy távozásakor pénzt is kap, valami 10—12 frankot. A pénzre gondolt és távozott. Megkérdeztem, hogy mi is volt a bűne? Az igazgató megforgatta a lajstromot: — 563. Gazdálkodóknál volt szolga. Gazdáitól egy kötőt lopott. Cseléd-lopás! Tudja, uram, hogy a törvény szigorúan bünteti a “cseléd-lopást”. Siessünk nevetni, nevessünk mielőbb, ne várjunk addig, mig boldogak leszünk, mert könnyen megtörténhetik, hogy meghalunk, mielőtt boldogok lettünk volna. La Bruyéer Dr. S. H. SEDWITZ okleveles orvos. A Betegsegélyző 49-ik osztályának hivatalos orvosa. Rendelő órák: d. e. 9—10, d. u. 1—3 és 7—8-ig. Vasárnap 9—12-ig. Dollár Bank Bid. 523-as szoba. YOUNGSTOWN, — — — OHIO. — 12 —
