Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-19 / 44. szám
egyengessék ezt az utat. Ami szellemi, lelki kiválóságot az alsóbb néposztályok, első sorban a proletárság termelt, annak hitehagyóvá, osztálya érdekeinek megtagadójává kellett lenni ezelőtt, vagy lerongyolódnia, tönkremennie, ha erre nem válalkozott, mintahogy lerongyolódott és elzüllött Proudhon vagy Weitling, zseiniális proletároknak és proletársorsnak oly jellemzetes képviselői. A szocialista mozgalom az érvényesülés és fölemelkedés útját megnyitja proletár előtt is, anélkül, hogy hitehagyásra kényszerítené. Bebel ebből a szempontból is a legnagyobb szabású terméke volt az uj proletárkulturának s ezért nemcsak nemes szerénység, de az igazságnak jókora része van abban, amit ő egykor maga mondott: Azt a helyet amelyen állt, sokkal inkább köszönhette a munkásmozgalomnak, mint saját egyéni tehetségeinek. Szegény embernek, egy bezupált porosz altisztnek a fia volt a német szociáldemokrata párt elhunyt vezére. A korán árvaságra jutott fiú esztergályos mesterséget 'tanult s mint iparos tanuló, majd mint segéd ismerkedett meg a proletársorssal, amely akkor, a túlnyomóan kispolgári, i860, év körüli Németországban, még nem volt olyan nehéz, örömtelen, mint aminő később lett. Az önállósítás útja sem volt olyan járhatatlan, mint manapság s Bebel Ágoston nemsokára esztergályosmester lett Lipcsében. De korán belesodródott a politikai mozgalomba is. Nagy tudásvágya az akkor fejlődésnek induló munkásönképzőegyleti mozgalomba erős német nemzeti érzése és porosz-gyűlölete a polgári demokrácia pártjaiba hajtotta. Mindkét helyen gyorsan meglátták kiváló tehetségeit: 1867-ben már a német Reichstag tagja volt s nemsokára Liebknechttel együtt megalapítója a német szocialista munkáspártnak. A marxizmus forradalmi szelleme és tanitása\ vitték őt át a proletár-osztályharc táborába, amelynek hamarosan legékesebb szavú agitátora, egyik legkitűnőbb szervezője és minden elméleti tudása, állandó tanulása ellenére egyik leggyakorlatibb érzékű tagja, majd gyakorlati vezetője lett. Mint a munkásmozgalomnak annyi más kiválósága, ő is a börtönben és fogházakban, amelyekben összesen öt évet töltött el, szerezte meg tudásának legnagyobb részét. Ott készült az a munkája is, — A nő és a szocializmus — amely nevét a világ minden 'táján ismertté tette s amely az emberek száz meg százezreit hozta a szociáldemokrácia táborába. Ez a könyv, a népszerű, agitáló s mindamellett tudományos iratoknak valóságos példaképe. Bebelnek igazi jelentősége azonban nem a tudomány, nem is az irásmüvészet terén van. Mint politikus, mint pártvezér, mint szónok és agitátor s mint szervező teremtette meg legegyénibb és legértékesebb termékeit. A német szociáldemokrata párt parlamenti politikáját ő irányította mindig a tömeg tényleges szükségleteinek Útmutatása és nézeteinek demokratikus megkérdezése után és ellenőrzése alatt. Mint agitátor, mint a még indifferens tömegek fölébresztője s a már megnyert tömegek továbbnevelője gondoskodott arról, hogy az osztályharc forradalmi szelleme a tömegekben el ne aludjék és állandóan éreztesse ez a szellem tovább ösztökélő erejét azokkal, akik mint képviselők, vezetők, irók, szónokok, agitátorok a munkásosztály érdekeit képviselik. Gyakorlati érzékével fölismerte, hogy a munkásosztály osztály sorsának minden parányi javulása és javítása a proletár-mozgalom legkitűnőbb agitáló ereje. De a kapitalista társadalom törvényeinek tudományos ismerete és forradalmi meggyőződése megóvta őt attól, hogy a kis dolgozó munka közben megfeledkezzék és lemondjon arról a nagy végcélról amely mint állandó sarkcsillag az igazi Útmutatója és tájékoztatója a szocializmus elméletének és gyakorlatának. Halála — egyelőre — pótolhatatlan űrt támasztott a szocialista mozgalomban. Helye — máig legalább — betöltetlen, mert, bár sok értékes tehetség halad a nyomdokán, egyik sem ér fel addig a magasságig tudásában, képességben és egyéni kiválóságban, mint amilyen korunk legnagyobb szocialistája: Bebel Ágost volt. RÓMAI EGYHÁZ ÉS A MODERN MŰVELŐDÉS. (Folytatás a 2-ik oldalról.) művészi tülajdonságaival bejutott oda is, ahova Strauss kissé nehézkes, robusztus, igazi német munkája nem találta meg az utat. S ma a bibliamagyarázat ezen tudományos módszere föltétlenül uralkodó a protestáns ‘theológiában s kezd magának sok helyütt utat törni a katholikus theológiai munkát, például Harnack berlini egyetemi theológiai tanár Das Wesen des Christentums cirnü müvét, nem tudja az ember, min álmélkodjék jobban: azon a kínos tojástáncon, amelyet az irók az egyedül kényes kérdés: Jézus isten vagy ember volta körül járnak, vagy azon-e, hogy lehet valaki ilyen nézetek és felfogások mellett valamely keresztény egyház papja. Minden bölcsészeti vagy természettudományi támadásnál súlyosabban érte ez a tudományos fejlődés nemcsak a katholikus egyházat, de általában a kereszténységet. A többiek közvetve, kerülő utón olyan érvekkel, amelyeket csak többéjkevésbé spekulativ szellemek méltányoltak és érthettek meg, támadták; ez egyenesen a fa gyökerére vetette a fejszét. A katholikus egyház kiátkozással és indexre tevéssel akarta elhárítani a csapást, a protestáns egyház haladottabb elemei pedig annak hangoztatásával, hogy az evangélium erkölcsi tartalma nem függ a benne közölt események igazságától. Ez a felfogás: az evangéliumi erkölcs fannak a biblia dogmatikus és történelmi tartalmától való függetlenitése, a dogmatikus hit átalakítása erkölcsi hitté ma az ál talánosan uralkodó felfogás a müveit katholikusok és protestánsok között. Itt kell keresni azt, ami csakugyan eleven a kereszténységből, amelyből, amelyből kiküszöböli mindazt, ami a tudomány mai álláspontjaival ellentétes s megtartja, ami benne erkölcsileg és eszthétikailag értékes. A kereszténység meghódolása a tudomány előtt: ez egy igen érdekes és figyelemreméltó kísérlet a kereszténység nevének és látszatának megmentésére. Matthew Arnold volt az, ki Literature and dogme cimü nagy feltűnést keltett és még ma is nagyon olvasott munkájában a legkövetkezetesebben és leghatározottabban fejtette ki ezen álláspontot. Szerinte isten maga az erkölcsi törvény; Krisztus ki feláldozza magát a világ üdvösségéért erkölcsi jelképe az önfeláldozásnak ,akiben egyesült az emberi élet minden fájdalma és az erkölcsiség minden ereje; ember, mivel szenved, de olyan megadással viseli el szenvedéseit, amely megisteniti. Azok, akik önfeláldozásban és lemondásban követik példáját, a mennybe jutnak, amely az erkölcsi tökéletesség jelképe; a pokol az erkölcsi romlottság, amelybe lesülyednek, akik nem tud nak különbséget tenni jó és rossz között, akik nem ismerik fel a jót a lemondásban. A jaradicsom, amelyben az első ember élt, a gyermeki ártatlanság képe; az engedetlenség első bűne, amely a vágyak felébredésével és az akarat gyengülésével állan-dóvá válik. De ez a bűnbeesés csak föltétele fölemelkedésének, az erkölcsi törvény által való megváltásának. Kinos munka, szenvedélyei ellen való küzdelem árán nyerheti el az üdvösséget s ha győzedelmeskedik ezen harcban, akkor száll le rája az isten, Krisztus, az erkölcsi tökéletesség. Az emberi lelkiismeret fejlődésében kell keresni, mondja Arnold, a keresztény jelképek értelmét. Ezt az erkölcsi törvényt a vallás konkrét alakban, kiszínezve és megérzékitve tárja elénk; de a nép másképen nem tudná megérteni s még kevésbé követni. Ez az erkölcsi törvényen elömlő költészet megnöveli vonzó erejét és hozzáfűzi az embert. Ugyan mi rossz volt abban, hogy az apostolok rámutattak a felettük kéklő égre s meglátták isten trónját, az angyalokat, vagy abban, hogy a képzelet pompás virágaival elborították a keresztfáját? Miért ne ismerhetnők el, hogy a biblia a szentlélektől sugallóit könyv, isten szava, amikor minden spontán szellemi alkotásán ott van az istenség bélyege. (Folytatjuk.) — 11