Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-12 / 43. szám
Molnár Ferenc tréfái. KÖVEK AZ ÖKÖR GYOMRÁBAN ■ AZ ÖKÖR: Asszonyom, ön már szóba se áll az emberrel? A TEHÉN: Dehogy nem. Ön olyan furcsa. Ahányszor szótlanul megyek el ön mellett, mindig rossz néven veszi. AZ ÖKÖR: De asszonyom... A TEHÉN: Önnek soha sincs érdekes mondanivalója. Öuök, ökrök, mindig unalmasak... (ravaszul kacsint.) AZ ÖKÖR (bizonyos melankóliával): Mit csináljunk, asszonyom... De apropó, ma véletlenül van valami érdekes újságom. A TEHÉN: Mondja. AZ ÖKÖR: Ma megjelent az istállóban a gazdám és szó nélkül tömni kezdett, mint valami libát. A TEHÉN: Önt? AZ ÖKÖR: Igenis, engemet. Kerek köveket tett a számba, aztán lenyomkodta úgynevezett bárzsingomon. A TEHÉN: Ez érdekes. Velem sohase tettek ilyet. AZ ÖKÖR: Eleinte csodálkozó arcot vágtam, amin a gazdám nagyszerűen mulatott. De másnap újra jött, uj köveket hozott és én ismét kvarcot étkeztem. A TEHÉN: Csudálatos. AZ ÖKÖR: Ez igy ment hetekig. Mindennap megjelent s beállított a gyomromba kis emlékköveit. Néha úgy éreztem magamat, mintha én volnék a kerepesi temető. Tele vagyok kövekkel. A TEHÉN: Nos, és? AZ ÖKÖR: Nos és én már megszoktam az ügyet. Az utóbbi időben már valósággal vártam mindennapi kövecskéimet. De gazdámnak semmi érzéke nincs a változatosság iránt. Folyton kvarcot adott. Néha már úgy szerettem volna egy kis mészkövet, vagy egy kis aszfaltot enni, de nen, adott. Arról pedig, hogy egy kis összetett kőzet lett volna: gránit vagy egyéb, szó se lehetett. Az utolsó vasárnapon kaptam egy •kis fekete bazaltot, de az oly kevés volt, hogy szót sem érdemel... A TEHÉN: És miért tette ezt kedves gazdája? AZ ÖKÖR: Hogy nehezebb legyek... S nekem csak egy dolog fáj. A TEHÉN (részvéttel): Talán a gyomra? AZ ÖKÖR: Nem. Hanem én, ki maga vagyok a becsületesség, sőt azt mondják rólam, hogy smokkja vagyok a becsületességnek, én nem szólhattam annak a kereskedőnek, aki megvett... Nem mondhattam neki, hogy zsákban macskát, azaz gyomorban követ vásárol... Ah, miért is nem tudok az emberek nyelvén... A TEHÉN: (aki az egész idő alatt másra gondolt. Sóhajtva): Ah, a szerelem... AZ ÖKÖR: Hogyan? Nekem kő van a hasamban és ön szerelemről beszél? AZ ÖREG GÓLYA (hazaérkezik, n.o górván tekint körül, cilinderét dühösen csapja a fogasra, esernyőjét a sarokba vágja): Jó estét! A FIATAL GÓLYA: Jó estét. Atyám, ön néhány nap óta szórakozottnak látszik. Mintha valami bánat nyomná a lelkét. A GÓLYA: Majd ha te is öreg gólya leszel, fiam, meglátod, hogy az élet nem áh csupa békából. Csalódások vannak... A FIA: Ah, atyám, ezt minden élemedett gólyától hallottam már. A GÓLYA: A sors néha üldözőbe vesz... pfuj; utálom az életemet. A FIA: Ez fáj nekem, atyám. A GÓLYA: Ne kelepelj annyit (kiszól): Mi van avval a vacsorával? A FIA: Mintha könnyek csillognának a szemében, atyám... A GÓLYA: Nem... nem bírom tovább Elébb-utóbb úgy is meg fogsz tudni mindent, fiam s igy hiába' titkolódznám előtted. Halld hát. A FIA: Figyelek. A GÓLYA: Miről nevezetes a te apád? A FIA: Arról, hogy a gyermekeket hozza. A GÓLYA (szomorúan): Te egyszerű elme. Te simplex lény. Fáj nekem, hog> illeg kell ölnöm ezt a legendát. Kedves 'fiam, ez nem igaz. A FIA: Hogyan? Nem igaz? A GÓLYA: Nem. Én nem hozom a gyermekeket, ez oly igaz, mint hogy Spitzer a nevem. A szomszéd-gólya, a Cselejthey, akire a gentry-gyerekeket fogják rá, szintén nem hozza a gyerekeket és a nagybátyád, a Löbl nevű gólya, szintén egy csaló. Ezt a legendát, mint az emberköltő mondja, ránk kenték a századok. A FIA: Óh, hogy ezt meg kellett érnem! A GÓLYA: Meg kellett érned. Holnap másoktól tudtad volna meg. Városunkban sztrájkolnak a tudós asszonyok s ezért nagy a lárma_ A múltkor itt a réten legeltek a tehenek és az egyik azt mondta, hogy miért nem megyünk be a városba segíteni. Kénytelen voltam bevallani az igazat. A tehén elámult és majd hogy le nem köpött. Szégyelem magamat. (Sir.) A FIA: Mennyi illúzióm "foszlott szét! A GÓLYA: Ah, a bábák! Ha ők nem sztrájkoltak volna, tovább is fenn lehetett volna tartani ezt a legendát. A FIA: Ne sir.jon, atyám. Majd vigasztalást lel gyermekeiben. A GÓLYA: Az igaz... ezeket legalább igazán én hoztam. A szocializmus egy uj és jobb élet fuvalma, mely a civilizáció jelenlegi állapotából — talán pár lázroham után — felszabadítja az emberiséget és egy későbbi helyzetben uj kifejlődést fog adni minden emberi lény egészséges és termékeny erejének. Ferri. Épp úgy, mint akkor. Csöndes őszi alkony, Kopaszodó fák, hervadó virágok. Épp úgy, mint akkor, köd borong a parton.. Hol jársz te most? Hol éled a világod? Kinek súgod el a fülébe halkan Százszor elmondott vallomásodat? ... Midőn ajkad először érte ajkam Jut-é eszedbe az az alkonyat? II. Tudom: nem ir s levelét egyre várom, Tudom: nem jő s egyre csak őt lesem. Tudom azt is, hogy szerelmem csak álom S szeretem mégis forrón, csöndesen. Tudom, hogy dalaim felett kacag. S dalolok hozzá mégis-mégis egyre, Tudom, hogy rágondolni sem szabad — S álmodom róla folyvást, reggel, este... F. I. CIGÁNYOK Porfelhők csapnak fel az országutról, Mint hogyha vihar kavarogna ott, Pedig csak rozzant kordélyokon jönnek, Hangos zsivajjal, a cigányrajok. Messzi vidékről, más tájra vonulnak, Ki tudja honnan, ki tudja hova. Mindegy nekik az ut, hogy merre foűdul, Irányuk nincs és céljuk sincs soha. Hisz minden tájra ráhajlik az égbolt, És mindenütt van hűsítő patak, S a nagy világnak termő talajából Nekik is jut egy morzsa, egy falat. Az erdő árnyékkal kínálja őket, S a buja rét fekhelyet ad nekik, És minden gondjuk, hogy jósló szemekkel A viharjelző széljárást lesik. A hajnal csókjaival kelti őket, Álomba ringatja őket a csend, Mikor a nap már lehanyatlott régen Távol a hegyek mögött odalent. Övék a csillagoknak éji fénye, Övék a napos puszta, a hegyek, Ők látják örökké uj változatban Az átlátszóan mosolygó eget. Minden övék, mit lelkűk szomjúsága A természet ölében megkíván. — Van-é király, akivel megcserélne A mezítlábas, a szabad cigány!... PETERDI ANDOR. — 14 —
