Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-02-13 / 4. szám
SSZONY nélkül élni — a legnagyobb nélkülözések egyike, amelyre fér, fi embert kárhoztatni lelhet. Az irodalomnak, különösen a komikus irodalomnak kifogyhatatlan örök témája az a férfi, akiből mindent kizsarolhat a hozzáértő asszony egy egyszerű s.ztrájkkkal, becéző szavának, simogató kezének, meleg ajkának megtagadásával. A bohózatirók öregapja, az örökké vidám és harmadfélezer esztendő óta mindig pajkos Aristophanes irta meg legpompásabb humorral és legmélyebbre hatolva az emberi lélek titkaiba ezt a ’tragikomédiát a Lysistrate bohókás történetében, amelyben a szép Lysistrate kezdésére összeszövetkeznek az athéni és spártai asszonyok és megtagadják drága önmagukat féri iáik szomjúságától mindaddig, amig véget nem vetnek a két város közötti háborúnak s meg nem kötik a békét. Millió ilyen Lysistrate van most a világon. Asszonyok százezeréi sóvárognak most már csaknem másfél éve hasztalanul férjeik után, akik a harctéren élnek aszszony nélküli életet, vagy hadifogoly-táborokból epekednek hazafelé. Elmulasztott csókok milliárdjai zsongmiak a levegőben, felzaklatják a lehunyt asszonyi szemek álmait, milliárdnyi gyengéd szó marad kimondatlanul és mennyi, mennyi boldog pillanattal lett az emberiség szegényebb! Mennyi gyönyörrel, mennyi boldogsággal lett szegényebb az emberiség, mennyire megapadt az az egyetemes örömkincs, amely éppen olyan a lélek életében, mint az államgazdaságban a jegybankok aranykincse: szabályozza, biztatja az élet egész többi részét, elviselhetővé teszi a rossz napok keserűségét, fenntartja az emberben az élet hitelét. Országos szerencsétlenségnek szokták tekinteni, ha az arany kiszivárog az országból, az egesz közgazdasági élet megrendül miatta, — hát ha a lelkeknek ez az aranykészlete megsemmisül, örökre, visszahozhatatlanul, az nem éppen olyan nagy baj, nem éppen úgy megrendül bele a lelkeknek az egyensúlya, nem fenyeget-e a lelki elszegényedés sötét veszedelme? Az élet 'feláldozása a legnagyobb dolog a világon, mindig, minden pillanatban arra kell gondolnunk, hogy most az életüket teszik kockára százezrek és százezrek. — de ne felejtsük el, hogy az életüket kockáztatók mennyi és mekkora áldozatot hoznak azzal, hogy lemondanak, amig ez az életük -még tart, arról is, ami az izét, a szinét, hamvát adja: a szerelemről, amely legszorosabb szálakkal kötötte őket a világhoz, asszonyaik szépségéről, ifjúságáról, termékenységre vágyó egészségről, A tudomány azt mondja, a legnagyobb két hajtóereje az embernek a létfentartás és a fajfenntartás, — a katona, amig a harctéren van, nemcsak az elsőről mond le, hanem a másikról is. Az a Schopenhauer-féle harmadik, aki ott sürgetőzik mindegyikünk gerincagyában és tüzel, kerget minket, férfiakat, asszonyokat egyaránt, szivünket kopogtatja, érzékeinket csiklandozza, álmainkat megzavarja, — most hiába türelmetlenkedik: nem lehet, nem lehet életre hívni, egymástól messze-messze vannak, akiket apjául-anyjául rendelt a végzet, külön egy nagy tömegben élnek, asszonytalanul, akiknek apának kellene lenniök, és külön, egyenként az itthoni életbe elkeveredve az anyáknak kijelöltek. Menynyi s-zenvedés, mennyi lemondás, a lelki -életnek mekkora összezavarodása lett már mint ahogy a szemérmetes szegények rejtegetik kínos szégyenkezéssel gyomruk korgását. A hallgatagon viselt szenvedés csak annál keservesebb — bizalmas szivek előtt még a legtartózkodóbb asszonyi szivek is felnyílnak s ilyenkor kap az ember egy kis rést, amelyen bepillanthat a •háborúi asszonyi szenvedések poklába. Uj jelenség a háborúk történetében, hogy sohasem volt még, ifiogy a férfiak milliói ilyen sokáig lettek volna hadban s ez a távol élés asszonyaiktól, annyira súlyos bajjá vált volna. A régi háborúkban az az egy-két hónap, néha csak hét, amig a hadjárat tartott, nem jelentett ebben a tekintetben semmit. Most azonban a nemzetek népesedését is veszedelemmel fenyegeti, pedig éppen most komoly gond és aggodaBáró Hadfy magyar huszárezredének cigá nyzenekara r. harctéren. és lesz még ebből, a kényekkel telesirt párnák, epedő halvány arcok, homályosodó fényű szemek beszélnek erről, meg a lövészárokból hazaküldött sóhajok, beszédes férfiemberek elkedvetlenedő, hirtelen nagy hallgatásai, ingerült káromkodásuk, amikor a katona maga sem tudja, miért haragszik. Éppen a fiatalság van elválasztva egymástól, azok akikben még frissen pezseg a vér tüze, akiknek szive még nem ráncosodott meg. Az öreg anyókák dorombolva melegedhetnek ráncosképü vén férjük mellett a sutban, nekik a szerelem már csak emlékük, a távolból hazajáró gondolat, múlt idők sírjából feltámadó kisértet, ők nem érzik át a szerelmi éhezésnek azt a nehéz kínját és azt képzelhetik magukban, hogy* ez nincs is. Annyival inkább képzelhetik, mert akik szenvednek tőle, hallgatagon, titkolva viselik szenvedésüket, lom a háborúban elesettek nagy tömege miatti elnéptelenedés. Bizonyos, hogy a háború után a szerelemnek nagy föllendülése várható. A sokáig visszafojtott érzések és vágyak egyszerre fognak kilobbanni s a hazatérő katonák lába alatt a szerelem pompás, színes virágai fognak nyilani. Nagy becsülete lesz a férfi előtt az asszonynak, mert most megtanulta, mit tesz az, nélküle élni, milyen nagy dolog az, hogy asszony legyen és az övé legyen. Irodalom, művészet biztosan meg fogja érezni azt a meleg szerelmi Golf-áramot, amely az egész világon végig fog áramlani. Vénusz, aki utóbbi időben kissé levitézlett, újra mint istenasszony fog feltámadni a háború vad hullámaiból és régi ragyogásban fog letekinteni hódoló imádóinak nagy seregére. SCHÖPFLIN ALADAR. 7
