Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-08-27 / 32. szám

Adatok a gyermekneveléshez A gyermek játékai. A JÁTÉK LELKE. S ZEMNEK és értelemnek kevés olyan gyönyörűsége van, mint egy csomó játszó gyermek. A renaissance-festészét a családi áhitat bensőségébe mint finom derűt festi bele a játszó gyermekeket és a mai emberben is halk emlékek kelnek, mi­kor önfeledt játékba merülnek mellette a gyermekek. Nem kell túlságos mélyen bo­­csáj'tkoznunk a játék lelki analízisébe, hogy megérezzük ilyenkor: az ősi ösztönélet mag-megujulását a játékban. Nem kell ok­vetlenül Spencer Herb ért et olvasnunk, hogy észrevegyük a pamutgobölyagot ker­gető kis cicán az ősi tigris-ragadozás ártat­lan elfajulását s hogy észrevegyük: nini, ez a kutya szakasztott úgy fut az elhajított kő után, mint valamelyik őse futhatott a vad után. És hogy a gyermek is, minden biztatás, miniden tanitgatás nélkül rájön a játékra, az ujjaival való ibabrálásra, a csör­gő rázárásta, (a bölcső-függöny huzgálásá­­na, ez arra vall, hogy benne is tovább élnek azok az ösztönök, amelyek megtanítják, miként kell a kezelt, lábait célszerűen hasz­nálni. Sokféle magyarázatba, elméletbe bot. lik itt az, aki a játékokat megfigyeli, köztük a legtermészetesebb mindenesetre Spencer magyarázata, aki itt olyan életműködést lá­tott, mely a felnőttnél művészi tevékenység alakjában nyilatkozik meg és az erők fölös­legéből származik. És nem kevésbé ésszerű az állatok és gyermekek játékait tanulmá­nyozó Groos Károlyné, aki ennél már jóval többet is lát a játékban; olyan cselekede­teket, amelyekkel a későbbi életfenntartás­hoz szükséges tevékenységet gyakorolja be a kis egyén. Tudósok vitatkozhatnak fölöt­te, mily mértékben igaz az egyik s a másik, de a gondolkozó és óvatos szemlélő előtt három dolog szinte kétségtelennek látszik. Az egyik, hogy a játszás bizonyos lelki kényszerűségből (fakad, szükséges valami és nem hogy eltiltani nem szabad, de elő kell segíteni a maga korában. A másik, hogy a játék nemcsak a kezek foglalkoz­tatása, de a léleké is, a képzelőtehetségé és ennélfogva ugyanabból a forrásból fakad, mint a felnőttek művészete. A harmadik hogy a játék célszerű cselekedet, mert ha a gyermek nem tudja is, miért játszik, mi tudjuk, 'hogy későbi életküzdelmeinek első gyakorlása ez. Világos tehát, hogy az értelmes nevelő bőséges és okos alkalmakat fog szerezni a gyermeknek a játékra, mert ezzel egyúttal leendő művészi érdeklődése talaját is mű­veli. És leendő életharca fegyvereit is éle­síti. A játék tehát csak bevezetése valami­nek, ami . majd később következik, nagy gyönyörűségek, vagy kemény küzdelmek előfutárja s mindenesetre egy komoly ,szín­játéknak a prológusa. A játék, amelybe ma a gyerek egész leikével belemerül, egy szép napon egész észrevétlenül belevezeti őt abba aj nagy birodalomba, amelyben nem homok­várakat kell építenie, hanem kőből való házakat, nem papiros-csónakokat egymás ellen vontatni, hanem a maga ügyességét szembehelyezni mások agyafúrtságával és nem színes rongyokat válogatni egymás mellé, hanem festék-foltokat, amelyek a természetet utánozzák. Komoly, sőt szent dolog tehát a gyermek játéka, amelyben jövendő sikerek vagy csa­lódások magva rejlik. És illő is, hogy ko­molyan vegyük, legalább is olyan komo­lyan, mint a gyermek, aki napi műsorába illeszti azt, aki egészen el tudja magát sán­­colni játékai világába és aki csodálatosnak, érthetetlennek találja, miért akarják őt né­melyek ettől megfosztani. Nemcsak örülni, vagy szenvedni tud együtt a babáival, figu­ráival, de névvel is nevezi őket, beszélget is velük, eteti és altatja őket, olyan ko­molysággal, hogy ebben már leendő hiva­tásai is meglátszanak. Egy külön kis világ­ban él, mikor játékai közt él, s ennek a vi­lágnak társadalmában ő maga is tevékeny részt vesz, mint doktor, vagy masiniszta, vagy pedig kikapcsolja belőle magát, fe­lette áll, mert már egyki lábával kilépett az illúziókból, mert már félig érzi, hogy ami a kezei közt van, nem egészen valóság. Gyönyörű illúziók kora, melynek elmú­lását megsiratjuk, de létét nem támogatjuk eléggé!? Büszkélkedünk azzal a gyermek-CSÉSZE BELSEJE. Gyöngyházzal berakott lakkmü vörös ala­pon, arany és ezüst domború díszítéssel. Iparművészeti Muzeum. kel, aki föléje tud már kiskorában emel­kedni az illúzióknak és panaszt teszünk az ellen, aki még vesszőparipáját nyergei! s abrakolja, mikor már a latin igeragozás­ion kéne lovagolnia! Sietünk a valóság kicsiny mását rakni az asztalára, miniatűr gőzhajókat, laterna-magikákat, posta- és táviirda-épületeket, telefon-vezetékeket, a nagyok sürgő és forgó munkásságának eredményeit, ahelyett, hogy meghagynék öt álmai világában, a magacsinálta tündér­palota, a magaformálta erdő és sündisznók, a három székből összeállított gyorsvonat nyugalmas világában. A felnőtt azt hiszi: az a játék, ami a valóságnál kisebb, hitvá­nyabb anyagú és romlandóbb. Holott a já­ték nem más, mint puszta jelképe a való­ságnak. A nádpálca, melyre egy darab zsi­nórt költünk, jelképe a puskának, annál­­fogva, mert a vállra lehet akasztani. — A krumpli, melybe két fogpiszkálót szúrnak, jelképe a disznónak, ment kövér, mert barna, — és mint annak — lábai is vannak. Csak egy-két hasonló tulajdonságra van szükség, nem többre s ez az, amit a felnőtt nem hisz el, de a gyermek megkíván. Mert tovább menve, bizonyos az is, hogy játék­nak tökéletesebb puska az, amelyik nádpál­cából készül madzaggal, mint a bolti és célszerűbb malac készl a krumpliból, mint a játékgyárban. Ez bizonyos, mert a dolog vizsgálata, a megfigyelések eredménye tanusitja, hogy minden játék annyit ér, amennyire a gyer­mek fantáziáját igénybe tudja venni. A fantázia az valóban, ami a játékban foglal­koztatást kiván. A fantázia az, ami itt meg­nyugvást, természetes levezetődést, munká­­vá-változást keres és talál és épen ezért az a legjobb játék, amely csak egy lökést ad a fantáziának, hogy a valóság emlékezeti ké­peivel vonja be a játékot. Ebben rejlik egy­úttal a mai játékok kritikája is. Ezek a já­tékok kétségbeejtő erőlködést visznek vég­hez, hogy a gyermeknek a valóságot kicsi­nyítve adják. Kis babaszoba, kis zongora, kis villamos vasút, kis bérpalota, sőt kis ut­cák és kis városrészek, mennyi gazdagság és milyen célszerütlenség! És mind-mind azon az erőltetett, édeskés, hazug hangon beszél a gyerekkel, amelyen felnőttek szok­tak a gyerekkel s nem azon a természetes, dadogó és szűkszavú nyelven, ahogy a gyer­mek gondolatvilága megnyilatkozik. Egy gyalulatlan ládában királyi álmokat lehet végigálmodni és egy kávédaráló-masina ép olyan tökéletes verklinek, mint malomnak. Épen ezért nem egészen jogosulatlan a mai szülők és nevelők felkiáltása, mikor a játék­boltok kínálkozó gazdagságát látva, a ma­guk igénytelen és mulatságosabb gyermek­­játékait emlegetik és sok igazság van an­nak a pedagógusnak a szavaiban, aki azt mondia. hogv a legiobb játékgyáros — a gyermek maga.

Next

/
Oldalképek
Tartalom