Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-27 / 32. szám
Az etruszk és római művészet. K R. ELŐTT iooo 'körül a kisázsiai Lydiából bevándorlók érkeztek Középkáliába és elvegyülve a benszülöttekkel, alapját 'vették az etruszk uralomnak. A 'rómaiak Kr. e, 283-ban azonban meghódították az etruszkokat, a kik pedig már virágzó művelődést fejlesztettek, melynek számos emlékét birjuk, városfalakat, templom romokat, dombromüvekkel és festményekkel diszkett nagy sírokat, továbbá szobrokat, szarkofágokat, terrakottákat, ékszereket és bronztárgyakat. A mi az úgynevezett etruszk vázákat illeti, ismételjük, hogy legnagyobb részük ettikai származású. E művelődésnek van egy eredeti vonása: itáliai nehézkessége, egyébként a görögség, jelesen ázsiai, később az athéni görögség viszszasugárzása csupán, a honáéit nagy számmal vitték be a festett vázákat és műtárgyakat, melyeket az etruszkok jól megfizettek és élvezni tudtak. A mit római művészetnek nevezünk, nemcsak, minit állítják, hellenisztikus művészet, melyet Itáliába bevittek vagy legfeljebb ott másoltak. Kétségtelen, hogy a görög művészet utánzása nagy helyet foglalt el ,a római művészetben. A Kr. e. III. századtól kezdve vezéreik diadalai nagyszámú görög remekművel gazdagították Rómát, melyek Szicíliából vagy Délolaszországból származtak, később. 150 után megkezdődött Görög ország és Kisázsia rendszeres kifosztása, részben a vezérek és kormányzók, részben a befolyásos magánosok által. Másrészt Róma gazdagsága oda vonzott a a görög művé-' székét, kik ott klasszikus müvek utánzására vagy másolására könnyen találtak vevőket. Nem sokkal később a gazdag rómaiak, a Luculusok és Crassusok palotái, villái, kertjei igazi múzeumokká váltak A művészet iránti érdeklődés a császárság alatt még jobban kifejlődött. Mindenki előtt ismeretes, hogy a Vezúv kitörése 79-ben Kr. u. elhamvasztotta Pompejit és Heroulaneumot s hogy 1753 óta Pompejinek szinte felét már kiásták; s ime e harmadrangú kis városban festményeket, szobrokat és szobrocskákat nagyobb számban találtak, mint a mennyit ma Franciaország összes polgármesteri hivatalaiban lelhetnénk. Mindamellett a görög művészeknek Itáliába való özönlése nem akadályozhatta meg a római művészet párhuzamos fejlődését, mely több tekintetben a bennszülött népek művészetének folytatása inkább, semmint elfajzott formája a hellenisztikus művészetnek. A római építészet nagy műemlékekkel, templomokkal, /.fürdőkkel , 'színházakkal, amfiteátrumokkal, arénákkal, diadalkapukkal, oszlopokkal ajándékozta meg a világot, melyek a birodalom nagyságának és virágzásának hirdetői lettek. A templom és színház görög hatás alatt fejlődött ugyan, de az aréna, például a római Kolosszeum, uj jelenség a művészetben, míg a diadalkapu inkább az etruszk városok kapuiban találja meg elődjét, semmint a hellenisztikus világ emléképületeiben. A rómaiak görög mintára alkalmazták a gerendamennyezetet, de a boltozatot is, és a kupolát is, min- pl. a római Pantheonnal, melynek nincs példája a klasszikus görög építészetben. Láttuk, hogy a kupolák nem voltak ismeretlenek Assiriában, lehet, hogy az etruszkok keletről vették) hozzá a formát s átszármaztatták a rómaiakhoz. Néhány év óta ösmeretes, hogy a Pantheon kupoláját nem Augusztus, hanem Hadrianus alatt emelték (117—138). Ez fontos évszám a művészettörténetben, mert A canadaiak nagyszerű pavillonja a californiai nemzetközi kiállítás idején. A művészi pavillont Lee McCrae losangelesi mérnök tervezte. egy szerkesztőmód megjelenését jelzi, melynek fejlődése a bizánci, a római és bizonyos mértékben a gótikus építészetet eredményezte. Kr. u. az első századtól a római Szent Péter templom befejezéséig a XVI. században a kupola problémája nem szűnt meg foglalkoztatni az építészeket s a különböző megoldási imód erősen befolyásolta a stílusok egymásutánját. A boltozatos építészet annyira római, hogy még azután is fejlődött, a mikor a szobrászat már csak középszerű müveket termelt. A római építészet egy főjellemvonása, s ebben az asszír és egyptomlra emlékeztet, a rendkívüli nagyság keresése, a minek a balbeki és palmyrai templomok lehettek a mintái. Templomaik, noha görög példányok utánzásai, meglepnek nagyságukkal, a disz elhatalmasodik rajtuk, mely, noha sérti ízlésünket, nem nélkülöz bizonyos eredetiséget; különösen Szíriában kezd kifejlődni egy uj stílus, a melyből aztán a bizánci művészet áll elő. A pergamoni és rhodosi szobrászok túlzásba hajtották a pathetikust, a minek Kr. e. 100-ban Athénben és Alexandriában <1 lenhatása támadt, s visszatértek az V. IV. század mintáihoz, -sőt az archaikus müveket kezdték utánozni, s dombormüvekben és festményekben bájos, néha idillikus jeleneteket ábrázolni. Ez az irányzat Augusztus korában is érvényesült, s megnyilatkozott a Békeoltár szép töredékeiben (Kr. e. 13-ból), e finom részletmunkában, melyek szinte cizelláltnak hatnak, megnyilatkozott az Augusztus korabeli arckép-szobrászatban, például a Vatikán iszép fiatal Augusztusában, mely szinte olyan hideg és előkelő, mintha Canova faragta volna. Trajanus után, a ki 117-ben halt meg, egy uj görög ellenhatás keletkezik, archaizáló, a mely főleg Hadriánus alatt a klaszszikus szobrok nagyszámú másolatában és Hadriánus kedvencének, Antinous típusának megteremtésében nyilatkozik meg, melyet a Kr. e. V. és IV. század hagyományai sugalmaztak. Az Antinous korai és misztikus halála után emelt emlékszobrok hideg utánzatai a görög szobrászatnak és nincs semmi kapcsolatunk a római arcképszobrászat realizmusával. A második század közepe óta a római szobrászat elfajult. Ebből a ma még alig ösmert művészetből fejlődött ki, legalább is nagyrészt, a bizánci művészet. Mint már emlitettük, a rómaiak arcképszobrászata a császárok korában fejlődésnek indult, erős naturalisztikus Ízzel, az egyéni jellemvonásokat keresve, nem pusztán hellenisztikus hatás alatt, hanem közvetlen kapcsolatot teremtve a régi itáliai iskolával. A római kor festészetét részben a pompejii falfestményekről, részben Róma és a provinciák házainak és sírjainak képeiről ismerjük. A II. századtól kezdve a IV. századig a katakombákban találjuk az első keresztény festményeket. Nem is szólva a mozaikokról, melyeket Itáliában, de főkép Afrikában nagy számban találtak, mert ezek szorosan véve nem művészi munkák, de ezeket figyelembe kell venni, ha az ornamentika fejlődését 'tanulmányozzuk. A római festészet nem közvetlen folytatása a görög festészetnek. E téren, — a görög munkák mellett, melyeket a rajz elevensége és a domborművek utánzása felismerhetővé tesz, — az első század közepétől kezdve egy eredeti stilus keletkezését figyelhetjük meg. ^ 6 —
