Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-06 / 29. szám
Szakszervezeti mozgalom és szociáldemokrácia. Irta: B. E. RÉSZINT azok a konfliktusok, melyek régebben a szakszervezetek és a szociáldemokrata pártok között helyenként felmerültek, részint a szociálpolitikai irodalomnak a közelmúltban megjelent számos terméke ama viszonyra s a viszony történelmi kialakulásának tanulmányozására hívják fel a figyelmeit, mely a munkásmozgalomnak kettős irányitója: a proletáriátus gazdasági és politikai tevékenysége között fennáll. E viszony tisztázása megköveteli mindenekelőtt azt, hogy az egységes munkásmozgalom e kettős áramlatának közös forrását felkutassuk, hogy azután további fejlődésmenetük irányát megállapíthassuk. Azon törvényszerűségeknek, melyek a munkásságnak szakszervezetben és pártban való tömörülését megvilágítják, legtökéletesebben a Kommunista kiáltvány ad kifejezést, midőn rámutat arra a gazdasági háttérre, mely minden idők társadalmi küzdelmei mögött szemlélhető. E' fejlődés leírása igy hangzik: “Az ipar fejlődésével nemcsak, hogy elszaporodik a porletáriátus, hanem nagyobb tömegekben tömörül is, ereje nő s ennek mindjobban tudatára ébred. Az érdekek, az életviszonyok a proletariátuson belül mindinkább kiegyenlítődnek... az egyes munkás és egyes burzsoá közötti kolliziók mindinkább két osztály .összeütközésének jellegét öltik fel. A munkások elkezdenek ezzel a burzsoák ellen koalíciókat alakítani, egyesülnek munkabérük védelme érdekében, sőt tartós asszociációkat létesítenek, hogy alkalmi lázadások esetére elláthassák magukat... időnként győznek is a munkások, de csak átmenetileg; e harcok voltaképpeni eredménye nem a közvetlen siker, hanem a munkásoknak mind nagyobb mérveket öltő szervezkedése... És csak öszeköttetésre van szükség, hogy mindenütt egyforma jellegű helyi harcok, nemzeti harccá, osztályharccá központosuljanak.” Látjuk tehát, hogy az osztályharcok közepette születnek az organizációk, a munkásság gazdasági jellegű egyesülései. Ámde “minden osztályharc politikai harc is egyszersmind”, mely a proletáriátusnak osztállyá való .szervezését elősegíti. Ezt az eredendő párhuzamosságot a politikai és szakszervezeti tevékenység között az osztályharc ténye adja meg. Megadja már akkor. amidőn külön politikai organizációról még nincs és nem is lehet szó. Amit tehát a Kommunista kiáltvány fényképp megállásit, az nem az a mesterkélt dualizmus, a melyről Bernstein beszél, midőn azt állitia. hogy “a Marx-féle elmélet, két áramlatot igyekezett egybefoglalni. A forradalmároktól átvette a munkások felszabadításának, mint politikai osztályharcnak felfogását, a szocialistáktól pedig a munkásemancipációnak gazdasági és társadalmi előfeltételeibe való behatolást. De ez az összefoglalás még nem jelentette az ellentét megszüntetését, sőt inkább egy kompromisszumot. .. És bármely fejlődésen ment is később keresztül Marx elmélete, alapjában véve mindenkor megtartotta ezt a kompromisszum-, illetve dualizmus-jelleget.” Ez a felfogás az osztályharc-elméletet úgy tünteti fel, mint üres ideológiát, holott Marx csupán tényeket konstatált s azoknak reális kommentárját adta, ellenben Bernstein volt az, aki a dualizmust belemagyarázza az osztályharc elméletbe. Kifejezésre jut ez különben abban is, hogy nagy mértékben kívánatosnak tartja egy önálló szakszervezeti teóriának a megalkotását, tehát nyilvánvalóan ő az, aki az életben organikusan összetartozó tényeket különválaszt és önálló jelenségekként tárgyal. (V. ö. Sozialistische Monatshefte 1906. évf. II. köt. 839. és köv. 1.) Az a körülmény, hogy a közös alap pártra és szakszervezetre, politikai és gazdasági munkásmozgalomra nézve az osztályharc-elmélet által adva van, nem. teszi KATONÁK. A csöndes, nagy, sötét szobában .Alszik sok fáradt katona; A csöndes, nagy, sötét szobában Megint-megint csak elkószáltam Bus álom-utam vándora. Kinccsel rakodón mentem útnak S kifosztva, pőrén állok itt! Hajrá, legények, tépjétek le A lelkem koldus-rongyait. Lobogó hajjal, tárt kebellel Állok az álmok romjain. A koldus-rongyok lángban égnek S vér-himnuszt zengnek ajkaim! Hajrá, legények — kürt rivalljon S peregjen a dob! így küzdenek, igy törnek össze A rongyos álom-koldusok! A csöndes, nagy, sötét szobában Alszik sok fáradt katona; S mig reszket minden tagom, izem S mig lázban ég a kezem — érzem: Rám les a káplár ostora. Seregély István. ugyan a további elméleti megerősítésit fölöslegessé, mert azokat a differenciákat, melyeket az osztályok küzdelmén belül a politikai és gazdasági mozgalom tekintetében az élet támaszt, a tudomány sem negligálhatja. De a tudomány ebbeli megállapításaiban nem is térhet el az élet által adott alaptól és igy minden tudományos megállapításnak, mely a szakszervezetekre vonatkozik, a munkámozgalom egységes alapjának, az osztályharcnak szemmeltartásával kell történnie. Kétségtelen, hogy a szakszervezeti mozgalom terén a kérdéseknek egész seregével találkozunk, melyek a politikai mozgalomtól független elbírálást igényelnek (a bérmegállapítás rendszere, a bérkiszámitási módozatok stb.), de ezek miatt az ősforrástól. melyből mindkettő ered, eltávolodni ,a szindikalizmusnak tett indokolatlan koncesszió volna, mert gazdasági és politikai osztályharc a fejlődés egész folyamán minduntalan át- meg áthatják egymást; a szakszervezetek egész struktúrája épp úgy bővelkedik politikai elemekben, mint a hogy a szociáldemokrácia is telítve van gazdasági motívumokkal. “A szakszervezetek célja ma és a belátható jövőben az, hogy őrködjenek, hogy demokratikus renddé, demokratikus törvénnyé váljanak, s ez állapothoz eljutva, azt fentartsák” — mondja Bernstein és e folyamatot a termelés jelenlegi anarchiájából kiindulva Légién ekkép jellemzi: “A szakszervezetek törekvéseikben odahatnak, hogy a termelés az abszolutizmustól az alkotmányossághoz s végre a demokráciához jusson.” A gazdasági demokratizálódás e folya mata époly szükségszerű párhuzamosságot tüntet föl a politikai demokratizálódással, mint ahogy a gazdasági manchesterizmus karöltve haladt a politikai laissez faire-t érvényre juttató liberalizmussal. Az egységes fejlődés ezén törvényei alapján kell szemlélnünk a szakszervezetnek és a szociáldemokráciának viszonyát, sohasem feledkezve meg arról, hogy egyik sincs a másik kedvéért, hanem mindkettő ■történelmileg képződött és egybefonódott láncszeme egyazon folyamatnak, melynek hivatása a fejlődést oly irányba bekapcsolni, mely egy osztályharc- és kizsákmányolásitől ment társadalom alapjait veti meg. Igazolva látjuk a felfogást, ha közelebbről szemügyre vesszük azt a tényezőt, melyre mint végső okra az osztályharc visszavezetendő, a jelenkori gazdasági és jogrend alapvető faktorát: a kapitalista tulajdoni rendet. (Folytatjuk.) — 8 —
