Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-06 / 29. szám
tusára, előbbi megmutatta neki azt a tényezőt, amely a gazdasági ellentétek kigyenlitésére hivatott; a proletariátust. AZ EMBER. Marx és Engels, a tudományos szocializmus megalapítói befejezték azt, amit az angol és francia történetírás megkezdett. Megtalálták az emberi történelem kulcsát a mindenkori gazdasági körülményekben. — Megteremtették a történelmi materializmust. A Francia- és Angolországban dúló osztályharc egyrészt belevilágított a történelem elmúlt korszakaiba, megmutatta, hogy a társadalmi fejlődés hordozója mindig és mindenütt az osztályharc, de ugyanakkor rámutatott a proletariátusra, mint a mai társadalom fejlesztésének leghatalmasabb tényezőjére, a kapitalista társadalomban dúló osztályharc előidézőjére. A modern szocializmus tehát nem a polgárságtól,, hanem a proletariátustól várja a mai társadalom újjáalakítását. Nem az emberek belátására appellál, hanem tudományosan bebizonyítja, hogy a mai társadalomnak meg kell szűnnie, akár akarja a polgárság, akár nem, mert a gazdasági körülmények magával rántják a rajtuk felépülő egész társadalmat. A gazdasági ellentétek osztályharcot idéznek elő, az osztályharcban érik meg a proletáriátus és lesz képessé a jövendő társadalom megalkotására, amelynek csirái már a mai társadalomban születnek és fejlődnek addig, mig szétvetve a mai termelési rend szűkké vált kereteit, teljesen érvényre jutnak egy uj, a kollektiv társadalomban. A lényeges különbség az utópista s a tudományos szocializmus között tehát az, hogy mig az első a polgárság belátásától várta a maga eszméinek megvalósítását, addig az utóbbi a proletárosztály fölszabadító küzdelmében, az osztályharcban látta a társadalmat előrekorbácsoló erőt. Az osztályharcot pedig a gazdasági ellentétek szükségszerű következményének tekintette. É két különböző nézőpont különböző taktikát eredményezett. Az utópista szocializmus meg akarta győzni a polgárságot elvei helyességéről s ezért itt is, ott is gyár mátokat létesitetit, amelyeket ez elvek szerint rendezett be. A tudományos szocializmus ellenben eleve lemondott a hiú kísérletezésről, mert tudta, hogy egy társadalmat hirtelen megszüntetni nem lehet, még ha meg is volna erre az emberben a hajlandóság, hanem hogy a polgári társadalomnak teljesen ki kell fejlődnie, hogy a szocialista társadalom megszülethessen. E fejlődést csak siettetni akarta s ezért főképpen az osztályharc élesítésére, a proletáriátus gazdasági s politikai szervezésére törekedett. A LÉLEK fáradt óráiban, amikor emlékek élesztik a múlt árnyait, melyek hidegen keresztül jár jak a szivét — mikor a gondolat bevilágítja a jelen rettenetes káoszát, mint a mozdulatlan őszi nap is egy helyen forog fenyegetően, tehetetlenül, hogy fölemelkedjék, vagy hogy előbbre röpüljön, — a lélek rettentően fáradt óráiban képzeletem erejével magam elé varázsolom a fenséges embert! Az ember! Mintha nap szállna mellemről és mintha káprázatos fényében haladna a tragikusan szép ember, — mérhetetlen, mint a világ, — haladna lassan előre! És mindig magasabbra! Látom büszke homlokát, bátor, mély szemeit, bennük a megrettenthetetlen és hatalmas gondolat sugarait, a gondolatét, mely magasztos erejével átfogja a mindenség csodás harmóniáját, mely fáradt perceiben isteneket teremt, bátor időkben isteneket dönt le. A mindenség sivatagának mélyén tévedezve, a megmagyarázhatatlan gyorsasággal rohanó piciny földdarabon egyedül halad, nem tudni hol, a végnélküli végtelenség mélyében és kinozza a fojtó kérdés: ‘‘miért vagy?” A föld és ég rejtelmeinek diadalmas utján halad hátra-előre és mindég magasabbra. Halad és fárasztó, magányos, büszke útját pirosra festi vérrel; az égő vérből elenyészhetetlen virágokat teremt; zavaros lelke aggódó kiáltásait átformálja művészi muzsikává; kísérleteiből tudományt formál, minden lépésével éket rak az életre, mint a nap sugaraival a földre. Halad mindig magasabbra és előre. ,És a földnek vezércsillagául szolgál. Egyedüli erős fegyvere a gondolat. Néha olyan, mint a villám, néha hideg és nyugodt,, mint egy pallos. A szabad és büszke ember halad az emberek előtt magasabbra, mint az élet — halad egyedül a misztériumok között, egyedül, tévedései sokaságában. Ezek nehéz járomba hajtják büszke fejét, összesebzik, tépik agyát, meggyalázzák és arra ingerük, hogy szétzúzza őket! Halad. Ösztönei melléből felhördülnek, nyög, mint egy alamizsnáért rimánkodó szemtelen koldus, vágyai apró szálakon futkossák át szivét, mint a repkény, isszák forró vérét s hangosan kiáltanak erői. Rabbá akarja tenni minden érzéke és lelke szomjuhozik. Az élet sokféle felhője mintha sár lenne az utján, undok varangy útja mentén. Mint ahogy az égitestek körülveszik a napot, az Embert is szorosan körülveszik teremtő lelke alkotásai: a mindig éhes Szerelem, messzebb utána sántikál a Barátság, előtte halad a fáradt Remény; hangosan csörgeti karjain türelme láncait a Gyűlölet, komor szemekkel néz lángoló arcába a Hit és csöndesen karjait tárja feléje. Rongyokba burkolódzó régi igazságok, méregtől' átitatott előitéletek fenyegetően haladnak a Gondolat után. Nem tudják követni röpülését s haladnak, mint holló a sas után. És oldala mellett az Ember örökös kisérőtársa: a néma, rejtelmes Halál, mely mindig kész, hogy csókot nyomjon az Élet szomjúságától égő szivére. Az Ember szabad kisérőtársa: a Gondolat, megvilágít mindent kérlelhetetlenül. És küzdelemre száll a Halállal is, mely állattá teszi az Embert, mely az emberrel az Istenek sokaságát teremtette, teremtette a filozófiai rendszereket, tudományokat, a világ misztériumának kulcsait. A Halál olyan előtte, mint egy házaló, aki piszkos udvarokból tisztátalan zsákjába gyűjt mindent, ami ócska, rothadt, de aki gyakran lop szemtelenül olyat is, ami ép, erős, egészséges. A rothadás magvát terjesztve, beburkolózva a borzalom köpenyébe, mozdulatlanul, látatlanul, némán, mint egy misztérium és feketén nyomul az Em> bér előtt a Halál. — És szemléli féltékenyen a Gondolat, mely teremtő és fényes, mint a nagy, a vakmerő, a halhatatlanság büszke hitével eltelt Gondolat. így halad az Ember lázongva az Élet rettentő sötétségén át előre, magasabbra, mindig előre és mindig magasabbra! Gorkij Maxim. — 3 —