Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-07-30 / 28. szám
MESÉK NYÁRI GYERMEKJÁTÉK. A Central Park taván útnak eresztik a játszó gyermekek a jócskákat. vitorlás ha-Az egyik az elefánt lábszárát, másik a farkát tapogatta, egy másik a farát, egy másik a hasát, egy másik a hátát, egy másik a füleit, egy másik az agyarait, egy másik az ormányát fogdosta. A rája (fejedelem) megkérdezte a vakoktól: — Milyennek találjátok elefántjaimat? TAKARODÓ. Az élet arany trombitáján A búcsúzok dalát fúvóm. Völgyekbe bágyad lassan, árván Bércekre zengő indulóm. Szemem kiégett a gyönyörtül Fáradt a szám, kezem, fülem. És egyre lázad, égre hördül Sok vérpiros, sötét ütem. (HA MEGÉRTED, OKULSZ) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedélyes halott. Nyugodtan, szépen, boldogan sétálgatott a másvilágon és kimondhatatlanul, sőt valósággal rakoncátlanul boldog volt. A többi halott fékezni szerette volna azt a nagy jókedvet és zsörtölődve szemrehányásokat tettek neki: — Bizony, szépen, csöndben kellene viselned magad és úgy várni az Utolsó ítéletre! A bűneid megbánva és magadba szállva!... De a kedélyes halott nem hagyta annyiba. — Miért viseljem én csöndben magam? ,Én nem félek semmitől sem! Amire a többiek igy válaszoltak: — A földön elkövetett összes bűneid megvizsgáltatnak majd s megmérlegeltetnek, azután a pokol legfenekére dobnak, a Tartarus pokoli lángjába, ahol végtelen időkön át emberfölötti fájdalmakat kell majd elszenvedned; forró teával fognak leforrázni, aztán benne megfőzni, soha ki nem alvó tűz fog körülötted lobogni és a rossz szellemek megujhodnak majd a te szenvedéseiden. A VAKOK ÉS AZ ELEFÁNTOK. Egy »indus rája megparancsolta, hogy gyűjtsék össze mind a vakokat és mutassák meg nekik az elefántjait. A vakok bementek az istállókba és tapogatni kezdték az elefántokat. Aki húsához ért, ezt erősitgette: — Olyanok, mint egy nagy darab föld. Az, aki hátát tapogatta, igy erősködött: Hegyek azok! Aki az elefántok oldalához nyúlt, állította, hogy olyanok, mint a falak. Aki füleit tapogatta, esküdözött, hogy a zsebkendőkhöz hasonlítanak. Aki fejéhez ért, azt mondotta: — Egy nagy mo zsár! Az pedig, akinek ormánya került kezei közé, 'hogy olyanok, mintha nagy kötelek volnának. És ahány vak volt, az mind vitatkozott és erősitgette a saját igazát. Tolstoj. A kedélyes halott nem hagyta magát mulatságában megzavartatni és már valósággal fuldokolt a nagy kacagástól : — Eféle dolgokkal ugyan nem tudtok rám ijeszteni! ... — felete — ,Én Oroszországból jöttem! Szollogub Fedor. Az első vak igy válaszolt: — Olyanok az elefántjaid, mint az oszlopok. (Ez a lábakat tapogatta.) A második ezt mondta: — Olyanok, mint egy korbács. (Ez tapogatta az elefántok farkát.) Tüdőm se birja, nyomban éj lesz S mégis olyan vad, szenvedélyes A vágyam, ez a korcs titán. Köny hull reám az alkonyégbül, Keserű szám is elfehérül És vér hörög a trombitán... KOSZTOLÁNYI DEZSŐ — 16 —
