Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-01-30 / 2. szám

14- oldal ELŐRE KÉPES SZÉPIRODALMI és TUDOMÁNYOS HETI FOLYÓIRAT 1916. január 30. § GYQMCKÉ KNÉK# A háború iskolája. VASÁRNAP délután van. A gyerekek otthon vannak, mert nincs tanítás; a kis Mariska, Jóska és Hanna testvérei­vel iskolát játszik. Az anyjuk takaritgat és az apjuk újságot olvas a tiszta-szobá­iban. Mariska apró székekre ülteti öccsét és húgát, egyegy könyvet ad a kezükbe, ceruzát és papirt; ö maga pedig odaáll elébük — mint a tanítónő az iskolában — és magyaráz nekik. A szorgalmas gyer­mekről és szegény s-zülpiről beszél. Vala­mi mese ez, amit Ma­riska az édes anyjá­tól hallott egy este, amikor erősen köhö­gött és nem tudott el­aludni. A mama ek~ kor odaült ágyacská­­jához és hideg boro­gatást rakott lázas torkára, majd -hal­kan, csöndesen hogy a többiek föl ne ébredjenek —- el­mesélte neki a, szor­galmas gyerek és szegény szülei törté­netét. Maris — akit nagyon meghatott a mese — minden szót m-egjegyzett magának és -most elbeszéli testvéreinek. Jóska öccse azonban myuigtalanul mozog a széken, noha Hanna nővére meg'meglöki, hogy nynghasson, de az nem hallgat rá. Ma­riska is észreveszi a Józsi izgatottságát és megkérdi: — Józsi! miért nem figyelsz ide? Tedd karba a kezedet és hallgasd, amit me­sélek. — Mariska — Ugrik fel a gyerek — nézd csak apa mit olvas. Idelátom a nagy képet az újságból Annyi gyerek van raj­ta, hogy no! — mutat a fin az apja ke­zében levő újság felé. ■—• Hallgass! — feddi meg nővére. Hát nem látott, hogy apa olvas? Ne kiabálj, mert megbüntetlek. De a Jóska gyerek ne-m akart megnyu­godni. Ő azt a képet látni akarja és fel­ugorva a székről, egyenesen az apjához szaladt. Odadült a térdéhez és alulról nézegetni kezdte a gyermek képet. — Mit nézel Józsi? — kérdi tőle az apja. — Ezt a képet akarom látni — bők rá az ujjával Józsi az újság -egyik lapjára. — Ezt-e? Na jól van. Várj egy kissé. Kivágom nektek és játszatok vele. És a Jóska apja ollóival kivágta a ké­pet, odament a gyerekekhez és megmu­tatta nekik, mondván: — Itt van gyerekek — ez a kép. Ez egy iskola belseje Prága városában, Csehországban, ahol most háború van, mert Csehország Austria egyik tarto­mánya és Ausztria-Magyarország -most háborút folytat. Ezek a gyerekek, ahe­lyett, hogy Írni, olvasni, számolni tanuk nának, tépést készítenek, amivel a há­borúban megsebesült isz-egémy katonák fájós sebeit bekötözik, -hogy a vérzést el­­állitsák. Ezeknek -a kis fiuknak, lányok­nak az édes apját -elvitték a háborúba és ott tudjátok édeseim — egymást ölik, gyilkolják az emberek. Hogy mi-ért? Hát bizony ezt ők sem -értik és senki sem, -aki tudja, 'hogy milyen drága az élet, ha va­lakinek -a-pró gyermiek-ei vannak. Lőnek, szúrnak a katonák a háborúban, mert „parancsolják” nekik és ha nem teszik meg ezt, akkor kivégzik őket, megbün­tetik -őket. — Hát ha meghal az apjuk — kérdi Jóska — a. háborúban, akkor ki keres rá­juk, ki adja ia mamájuknak a pénzt, hogy ennivalót vegyen érte ? — Ki? Bizony gyerekek — ez súlyos kérdés —■ szól az apa. A háborúban sok ezer gyerek marad árván, akiknek nem ■marad senkijük. Sok katona nyoim-orék­­ík-ént jön haza és nagy nyomorúság sza­kad a családjára, mert vagy a keze hiá­nyzik vagy a lába, vagy a szeme világát veszti el és nem tud többé dolgozni. — Hát akkor minden szegény katona koldus lesz a háború után? kérdi Maris. — Nagyobbára az — szól az apja — de ha -nem is nyomorék, ha egészségesen tér haza, akkor is nehéz sorsa ‘lesz, mert a hosszú háború alatt minden család nyo­morúságba került. — Hát miért nem tesznek ellene vala­mit? — kérdi Hanna, aki eddig hall­gatott. — Miért? miért? Tudjátok gyerekek, hogy a szegény ember nem teheti -azt, amit akar, mert a hatalmas urak, a kirá­lyok és császárok, meg sofc'sok olyan em­ber, akinek haszna van a háborúból, -aki a puskáért, golyóért, ágyúért sok pénzt kap, akinek a háború jó üzlet, nem en­gedi a szegény munkást úgy -cselekedni, ahogyan ő szeretné. — És mindég csak a hatalmasok csinál­nak háborút? — kérdi Maris. — Mindég — feleli az apja, A munkás emberek dolgozni és békében élni szeret­nének, de ezt nem akarják azok, akiknek ez nem használ. — Apa, hát mindég lesz háború? — kérdik kórusban a gyerekek. — Nem mindig lesz — szól emelt han­gon az apjuk. Nem! Eljön az idő, amikor sok-sok millió munkás összeáll és ha kell, erővel is megakadályozzak a véres há­borút. Ha ti megnőttük, talán már más­kép lesz. Gyűlöljétek azt, aki ölni küld emberekek, aki annyi árvát, özvegyet csi­nál. Szeressétek az emberi életet és min­den élő lényt, ami hasznos, dolgos, mert a természet nem ölesre teremtette az -em­bert, hanem az életre... A gyerekek elvették a képét, összebúj­tak, suttogtak, némelyiknek elpityeredett az arca... és nézték az árva gyermekek háború-iskoláját. —r—ó. MIÉRT? • Apánk egész nap dolgozik — Miért? Miért? Hogy el ne fogyjon kenyerünk — Ezért! Ezért Másoknak jut kalács belőle, Mi csak úgy álmodunk felőle; Didergünk fütetlen szobában, Míg apánk izzad bent a gyárban. Anyánk egész nap mos, vasal — Miért? Miért? Hogy legyen cipőnk meg ruhánk — Ezért! Ezért A másoké lesz cifra, fényes, A mienk csak koldus-szegényes, Amiben úgy nnepen át Sírva őrizzük a szobát... FARKAS ANTAL. A háború iskolája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom