Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-01-30 / 2. szám

8. oldal ELŐRE KÉPES SZÉPIRODALMI és TUDOMÁNYOS HETI FOLYÓIRAT 1916. január 30. ADATOK A GYERMEKNEVELÉSHEZ ÁLTALÁNOS NEVELÉSI MÓDOK. JELEN társadalom isko­lája az abba került gyer­meket a kapitalista társa­dalom szellemében, an­nak érdekében neveli; a hivatalos tanterv utasí­tásaiban — és majdnem minden országban, ahol van népnevelés — benne van az, hogy “hazafias, vallás-erkölcsi alapon” kell a tanításnak és nevelésnek, egyaránt foly­nia. Ez azt jelenti, hogy e két említett szempont az, amely kell, hogy vezérelje a mai népiskola oktató személyzetét. Aki ezekkel ellentétbe kerül, aligha ma­radhat helyén, noha talán mint pedagó­gus kiváló erő. A munkásság számára — a jelenlegi körülmények között — csak az -a válasz­tás marad fenn, hogy — ahol lehet — szorítsa a kapitalista iskolák irányitóit arra, hogy szabaddá tegyék a tanítást, de főleg a nevelést. Hogy milyen irány­ban kell e követelést a munkásságnak érvényesíteni, megértjük, ha röviden összefoglaljuk, mire is törekszik tulaj­donképpen az öntudatos munkásság a jövő iskolájának érdekében. A jelenlegi kapitalista, hazafias szelle­mű iskolának az a legnagyobb hátránya, hogy a sablon legridegébb formáihoz ragaszkodik. A mai polgári irányú nyil­vános iskolák a tömegnevelés discipliná­­ja szerint, a kiszabott és körülhatárolt állami vagy felekezeti tanterv szerint, irányítják a gyermekek nevelését min­den fokon. Ez a nevelés nem elvek, ha­nem élettelen szabályok szerint folyik és az eredmény meg is látszik az ifjúságon, különösen Amerikában. Szocialista szempontból nem módsze­res nevelést, hanem elvek szerinti neve­lést kellene folytatni az iskolákban. Nemcsak tisztán politikai elveket kell ezalatt értenünk, hanem általános okta­tási elveket. Hogy miért helyes ez a fel­fogás? röviden szólhatunk róla: A polgári pedagógiának elméleti állás­pontja szíikkörü. Öntudatlanul és önkén­telen is azon az állásponton vannak, amely a mai államalakulásnak kezdetén kettészakította az államot, testi munká­ban görnyedő rabszolgákra s hódítókra, akiknek egyik kiváltsága egyebek közt a több kultúra is lett. A szellemi és testi munka kettéválasztásán alapszik a ki­zsákmányolok és kizsákmányoltak mai társadalma s a polgári pedagógia törek­vései ennek a kettéválasztásnak tényét nem veszik észre és örök időktől s örök időkre adattnak föltételezik. A tudományos szocializmus adja meg azt az alapot, amelyben a szocialista meggyőződésű munkásságnak a maga kulturtörekvéseit valóra kell váltani. A szocializmus az uj társadalom szükséges­ségét fejti ki a jelen társadalom feltéte­leit vizsgálva, ennek az uj társadalom­Ee'.ga leánykák dolgoznak a németek által h s-nált bányákban. nak uj kultúrája lesz, igazabban: csak akkor fog megszületni a kulturtársada­­lom. Azzal azonban, hogy a szocialisták részt vesznek a mai küzdelmekben, szük­sége merült fel annak, hogy a mai vi­szonyokon belül is siettessék kulturtö­­rekvéseiknek megvalósulását. A szocializmus társadalomelemző munkája a munka társadalomföntartó erejét bizonyitotta be, minden kétséget kizáró módon. A termelő munka kultur­­értékéből következik tehát a munka fontos és központi szerepe a jövő iskolá­jában. A praktikus tevékenységből, a mely megismerteti a tanulót a társadal­mi munkálkodás főtipusaival, nőj jenek ki az elmélet feladatai. A szocializmus jövő célja — s minden nevelés a jövő nemzedéket jövő célokért alakítja — a társadalomnak kettészakitását akarja megszüntetni s ez a cél megköveteli a jövő nemzedéknek részvételét a munká­ban s kultúrában egyaránt. Egységes társadalom, melyben mindenki munká­val szerez jogokat kulturéletre, az a cél, amelyre a szocializmus törekedik s en­nek a szolgálatában fog munkával mun­kára szoktatni a jövő iskolája. A GYERMEK LELKI VILÁGÁBÓL. AMIKOR a kis gyermek zsigeri életéből kibontakozik, és az előtte elterülő nagy világ eseményeinek küszöbe felé tart, öntudata kezd derengeni, érzi, hogy dédelge­tik, hogy nyöszörgésére rögtön feléje nyúl az oltalmazó anyai kar, hogy mindenki vele -foglalkozik, őt nézik mosolygó arccal, hozzá szólnak kedveskedő hangon, ölelgetik, cipelik, mókáznak vele. Ha mosolyog, annál több a szóbeszéd ,és a móka, ha sirásra nyúlik meg orcácskája, akkor se hossza se vége a vele való játszi kedveskedésnek, mely mindaddig eltart, mig orcáján újra megjelenik a boldo­gító mosoly, az a mosoly, mely boldogsággal tölti el a szülők világát. A kisded érzi, hogy létezik, és mentül gyakrabban érzi, hogy szeretik, annál inkább fejlő­dik a létezés érzése, melynek fokozatai során elérkezik az “én” fogalmához. Eleintén csak szűk határok között mo­zog ez a fogalom, és teljes kielégítést nyer a szülői szere­tet legkülönbözőbb megnyilatkozásai­ban, melyek után vágyódik, hisz ez az ő egyedüli vi­lága. A határok azon­ban fokozatosan tá­gulnak. U. i. a szülői szereteten kívül érzi egész környeze­tének szeretetét a vele való foglalkozásban, dédelgetésben. A család minden egyes tagja a picikével foglalkozik, mosolygó arccal hó­dolnak előtte. Ezt érzi, és ez az érzés foko­zatosan tágítván a létezés érzésének határait, fejleszti az “én” fogalmát . Eleintén csak igen halvány alakban nyilatkozik meg ezen fogalom felébredése, inkább csak a bírni vá­gyás alakjában, minden után nyúl, mindent akar, és Iha óhaját rögtön nem teljesitik, szaporán mozgatja kis lábacskáit, mintha a birni vágyott tárgy felé akarna menni, vagy kacsóival tapsodásszerü mozgásokat végez, melyekkel talán nem is annyira kérni óhajt, mint inkább jelezni azt, hogy fogni szeretne. A tárgyakban nem válogatós, az ő érzése nem egy ismert, nem egy fix tárgy felé vonz­za őt, ő csak birni akar, tekintet nélkül a tárgy jellegére és alakjára. Másként áll azonban a dolog, ha a kis gyer­mek szellemi életének megnyilatkozása, mely létezésének felismeréséből és az “én” fogal­mának fokozatos kidomb-orodásából fakad és melyet, legalább bizonyos fokig, máris az akarat jelentkezésének kell tekintenünk. A gyermek minden néven nevezendő he­lyes cselekvéseihez feltétlenül szükséges az akaratnak bizonyos mennyisége; — a szótfo­­ga-dáshoz, az engedelmességhez, a jó viselke­déshez, mint a lélek legelemibb nemes meg­nyilatkozásaihoz, bizonyos akaraterő kell. Ha pedig a tett megnyilatkozik akarat nélkül, mintegy automatice, ha ahhoz nem csatla­koznak nemesebb érzések mint p. o. a sze­retet, a felsőbbség mintegy érzett elismerése, hanem az csakis az u. n. vakengedelmesség­nek monoton kifejezése, akkor a gyermek szellemi életének fejlődése csorbás és két végzetes ut előtt áll. Az egyik az elmének gyengesége felé vezet, — a másik a jellem­gyengeséghez. Csak a test vétkezik, a lélek sohasem. * A szerelem nem okoskodik s ha igen, nem az többé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom