Élő Víz, 1951

1951-február / 4. szám

hívása az eívilágiasodott. ’bálványokat tisztelő keresztyén- séghez?!

1. Hasznossági szempontok alakítják nagyon sok keresztyén ember vallási életét is. Addig kell az Isten, amíg előnyét élvezem a tiszteletének. És olyan kell, amelyik kiszolgál, kedvemre és javamra van. Az a sok panasz és kifogás, amiket manapság az Istentől való elfordulás megokolására lehet hallani, mind azt akarja bizonyítani, hogy Isten nem -tette meg egy-egy emberrel szemben a kötelességét: nem húzott ki a csávából, nem őrizte meg a vagyont, nem biztosított kivételes elbánást, stb. Veszedelmesen hasonlít ez a pogányoik azon eljárásmódjához, amellyel megfenyítik, sarokbaállítják vagy leváltják a feladatukat nem teljesítő bálványaikat.

2. Magacsinálta Istene van ma is nagyon sok keresztyénnek. Különben hogy lenne annyiféle egymástól eltérő felfogás Istenre vonatkozóan? Próbálj csak végig kérdezni több keresztyén embert, hogyan vélekednek Istenről, bűnről, bocsánatról, üdvösségről. Egészen különböző véleményeket fogsz hallani. Pedig az nem lehet mind a Bibliával egybehangzó, mert a Szentírás Istene csak egyféle lehet. Ami pedig attól különbözik, az már ember-kigondolta, embercsinálta Isten.

3. Nem nyert-e polgárjogot sok bűn a ke'resztyénségben is? A képmutatást kifejezetten vallásos emberek bűnének tartják. A hazugságot mennyien védelmezik. A világban való elkeve- redést egyenesen ajánlgatják. Az örömhajhászást, életélvezetet azzal mentik, hogy azt is Isten teremtette. Bűnös kívánságok kielégítésének a védelmére nem átalják felhozni, hogy ha Isten ilyennek teremtett, nem veheti rossz néven, ha ilyen vagyok. Van itt mentség minden bűnre és magyarázat minden kilengésre. Formáljuk az Istent a magunk tetszésére-. Szeresse azt az Isten, amit mi szeretünk és kívánja vagy parancsolja azt, amit szívesen megcselekszünk.

Tirus és Sidon kétévezredes Baál-kultu6zának a fefinmara- dása egyáltalán nem ritkítja párját a kétezeréves keresztyénség területén se.

A mai igénknek az az örvendetes tudósítása, hogy Jézus elment a kufár lelkű Tirus és a ledér Sidon vidékére ist A Szentírás közlése szerint ugyan nem missziói szándék vezette, hanem inkább az elcsendesedés kívánása irányította erre az útját, azonban mégis azt látjuk, hogy Jézus megjelenésével áldott kegyelmi lehetőség nyílik meg a pogány tartomány lakosai előtt. Hamarosan akad is valaki, aki megragadja ezt az áldott lehetőséget: egy pogány asszony jön Jézushoz.

Ma már világos előttünk, hogy az a gát, amely Jézust a pogányok közötti térítő munkától visszatartotta („Nem küldettem, hanem csak Izrael házának elveszett .juhaihoz“), csupán csak sorrendi kérdés volt. Először Izraelhez és azután minden néphez. Mi már tudjuk, hogy Jézus a világ megváltója, aki minden elveszettnek a keresésére jött. (Jn. 4:42, Kol. 1:20,

I. Ján. 2:2.) Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. (I. Tim. 2:4.) Éppen azért nem lehet kétségünk az iránt, hogy Jézus ma is járja a pogány hatásokkal erőtlenített ke reszt yéns éget és az egész pogány világot, ö nem akarja egyedül, vagy csupán kicsiny társaságban élvezni golgotái halála váltságművét, nem zárkózik be a világmegvetés elefántcsonttornyába, hanem eljárja ma is Tirus és Sidon vidékét, a nélküle sötétségben és bűnben elő embervilág sorait, s ezáltal mindig a kegyelem áldott lehetőségét kínálja fel azok előtt, akik még nem ismerik őt. Ez az evangélizáció is ilyen alkalom. Ahová csak eljut ez az írás, s ahol csak megszólal a belőle hangzó evangélium, ott mindenütt a megtérés, a Jézusra találás áldott lehetősége elé kerülnek a bűnösök. Dgy olvasd, vagy úgy hallgasd te is ezt a bizonyságtételt: Jézus feléd közeledik, kész ’arra, - hogy bér térjen hozzád. Ne hagyd kihasználatlanul ezt a drága alkalmat!

Hogyan jut ez a pogány asszony Jézus elé?

Sohase magától értetődő dolog, hogy valaki Jézushoz jut. Különösen nem az olyanok esetében, akik messze éltek Jézustól: hitetlenségben, sötétségben, pogányságban. Minden megtérésnek megvan a maga külön története, ami sokszor igen tanulságos mások számára. Egyesek esetében a szemek megnyitására, mások esetében a hitnek az erősítésére. Vizsgáljuk rr>eg azért ennek az asszonynak a Jézushoz fordulását, keressük meg a felébredésnek, a megindulásnak az indítékait.

1. Először is nagy nyomorúság szakad rá. Leánya megbetegedett és hiába várt a gyógyulásra, a baj csak nem múlt el. Sőt rosszabbodott. Tehetetlenül kellett néznie leánya vergődését, nem tudott rajta segíteni. Elképzelhetjük az anyai szív fájdalmát, amikor eredménytelen marad minden próbálkozás a szeretett gyermek gyötrelmének az enyhítésére. Ilyenkor tárul fel az ember előtt a maga teljes tehetetlensége és lesz kényszerítővé a magasabb, az igazi segítség keresése.

Az elhordozhatatlanná váló nyomorúság sok ember életében lett már az első határozott indítássá a megtérésre. Lehet az betegség, a halál közelsége, vagy valamely kedves és nélkülözhetetlennek látszó hozzátartozó elvesztése, anyagi romlás vagy a bűnnek napvilágra került átkos következménye. Mind

alkalmas arra, hogy felborítsa a vélt békességünket és elrabolja a gondtalan biztonságérzetet. Csak az a fontos, hogy megalázzon és a magunk tehetetlenségének az ismeretére éli vezessen. A mélységből már sokszor szakadt fel magasba törő segélykiáltás. Gondoljunk a 130. zsoltárra: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat! Legyenek füleid figyelmete6ek könyörgő szavamra!“ Vagy a 119. zsoltár bizonyságtételére: ,,Minikéiőtte rríegaláztattam, tóve- lyegtem vala; most pedig vigyázok a te szórra... Jó nékem, hogy megaláztál azért, hogy megtanuljam a te rendeléseidet." (67. 71. v.).

2. A kananeus asszony a rászakadó nagy nyomorúságban nemcsak betegséget, szerencsétlenséget vagy emberi tragédiát lát, hanem jelismeri mögötte a Sátán romboló hatalmát: „Az ón leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.“

Ez is igen fontos mozzanat. Sok emberre szakad nyomorúság és mégse megy vele Jézushoz. Miért? Éppen a Sátán kárhozattal fenyegető munkájának a fel nem ismerése miatt. Amíg a nyomorúságban csak emberi tragédiát, szerencsétlenséget látunk, addig csupán kétségbe e6ünk, elkedvetlenedünk, magunkat vagy másokat okoljuk, de nem megyünk Jézushoz.

A bűnöknek az elhordozhatatlanná váló terhe is csak elf ásít, megátalkodottá tesz vagy cinikus közönyösséget eredményez, amíg nem ismerjük fel benne és mögötte magát a kárhozatot.

Gondoljunk csak Dávidra, aki Nátán prófétának a kárhoztató, ítéletethirdető szavai után úgy vallja meg a bűneit, mint amivel a kárhozatot, az örök halált vonta a fejére (II. Sám.

12:1—13) és azért sietett vele Isten elé; „Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint, irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! Egészen moss ki engem az én álnokságomból és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; mert ismerem az én bűnömet és az ón vétkem szüntelen előttem forog. Egyedül teellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt...“ (Zsolt. 51:3—6.) — Esaiás *is ajka tisztátalanságának a kárhozatosságát ismeri fel Isten dicsőségének a láttán, azért kiált fel nyomban: „Jaj nékem, elvesztem...“ (Es. 6:1—5.) — Pál is, amikor a damaskusi úton szembe került a Názáreti Jézussal, felismerte a keresztyének elleni gyűlöletének kárhozatosságát, sátáni voltát, azért ítélte magát a legnagyobb bűnösnek (I. Tim. 1:13—15) és hullott porba a Krisztus előtt: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?“ (Csel. 9:6.) S folytathatnánk tovább a sorozatot, a már dicsőségbe öltözött hűséges keresztyének közül akár nagy neveket sorolhatnánk fel, akár névtelen hívőket, akik a bűneik terűében magát a kárhozatot, a pokol tüzét ízlelték meg s a Sátánnak rontó hatalmát. Luther Márton, Laestadius Lőrinc, w Ruotsalainen Pál szinte előbb ismerték meg a lélek ellenségét, j kezdték vívni elkeseredett harcukat az ördöggel, mint ahogyan a Megváltó kegyelmes arca felragyogott előttük. Amikor a reformátori írások, üde tisztaságú hitvallási irataink oly sokat beszélnek a megrettent ielkiismeretről, mint a bűnbocsánat evangéliumának egyedül alkalmas talajáról, akkor szintén ezt i fejezik ki: a ránk szakadt nyomorúság, a bűnnek a terhe csak úgy vezet Jézus Krisztushoz, ha benne felismerjük a Sátán munkáját és annak a nyomán a kárhozatot. — Te vájjon 1 hogyan állsz mindezzel? Tudod-e, hogy nem csupán a magad ügyetlensége, vagy más emberek gonoszsága okoz neked kellemetlenségeket, nemcsak gyarló voltod miatt bukdácsolsz, hanem maga az Ősellenség tör vesztedre, a Sátán harcol érted és akar kárhozatba dönteni. Felette pedig csak úgy diadalmaskodhatok ha az erősebbhez menekülsz. (Lk 11:21—22.)

3.. A kananeus asszony a rászakadó nagy nyomorúságában először bizonyára a maga isteneihez fordult. Leánya gyó- . gyulásáért áldozott Baálnak és Aserának, segítségül hívta a pogány bálványokat. És nem kapott segítséget. így azután rájött arra, hogy a bálványistenek. akikben addig bízott, , tehetetlenek.

Ez is- fontos mozzanat. A megtérésben mindig kormány- válság történik az ember életében. A régi, parancsoló helyett új uralkodó előtt hódol, ami rendszerint csak akkor történhetik meg, ha rájövünk a régi hatalmasság erőtlenségére. Uj ; alapokra csak akkor kerül az ember élete, amikor csődöt mondott a régi. A sze'recsen főkomornyik nem indult volna három- 4 ezerkilométeres útra, hogy a jeruzsálemi templomban imádkozzék, ha Szerecsenország minden istenében nem csalódott volna (Csel. 8:27). Kornéliusz római százados se böjtölt és j imádkozott volna négy napig a zsidók imádkozás! rendje sze- ^ rint és az angyal felszólítására nem küldött volna Simon I Péterért Joppéba, ha rá nem'jött volna a római mitológiák jj mesevoltára s a császárkultusz szégyenteljes emberimádatára, jj A pogányság sötétségéből csak akkor indul el valaki a vilá- | gosság felé, amikor a legdöntőbb pontokon cserbenhagyják a j bálványok. A bálványok ugyanis a legdöntőbb pontokon: a Sá- I tán elleni harcban, a bűneinktől való szabadulásban és a kár- 1 hozat fenyegetésétől való megmenekülésben mindig cserben H hagynak. Minden bálványimádás és tévelygés maga is ördögi. 1 Hogyan jelenthetne akkor erőt az ördög munkája ellen? „Sá- .J tán miként tud Sátánt kiűzni?“ (Mk. 3:23.)