Élő Víz, 1950
1950-február / 4-5.szám
A keresztségben Isten személyessé teszi a váltságot, belekapcsol Jézus engesztelő halálába és részesedést ígér a Jézus Krisztus életéből is. Tudjuk, hogy mindez iidvösségessé hit által válik a megkeresztelt számára. Éppen azért Isten minden módon akarja, hogy a megkereszteltek erre a hitre eljussanak. Ha Péter apostol úgy érezte, hogy Istennel került volna ellenkezésbe, ha Kornélius- nak és házanépének Szentlélek ajándéka kiárasztása után nem szolgáltatja ki a keresztséget, akkor egész bátran és határozottan mondhatjuk, ugyanúgy Istennel kerülünk ellenkezésbe szülők, keresztszülők, gyülekezeti vezetők vagy általában hívő keresztyének, ha nem munkálkodunk fáradhatatlanul azon, hogy a megkereszteltek szívében az üdvözítő hit feltámadhasson. Ennek a hitnek az ébresztéséhez elengedhetetlenül szükséges az evangélium hirdetése... Isten cselekvése azután jelentkezik abban is, hogy igehallgatót és igehirdetőt összevezérel. A keresztyénség története számtalan érdekes, változatos, szinte kalandos esetet ismer ezen a területen. Nincsen itt helyünk arra, hogy sokat felsoroljunk, de hadd említünk meg legalább egyet, amit Weaver Richard bányászból lett evangélista jegyez fel élete egy napjáról, amit a meglepetések napjának nevez. „Igehirdető utamról hazatérve, élelmiszer nélkül találtam a családomat. Egyetlen garasunk sem volt. Már 36 óra óta semmit sem ettünk. Éppen felszólítottak, hogy Londonba menjek összejöveteleket tartani, de sem jegyet nem tudtam váltani, sem családom számára ennivalót vásárolni. Körülültük az asztalt, feleségem ölébevette legkisebb gyermekünket, én pedig elővettem a bibliát és néhány verset felolvasva letérdeltem, hogy imádkozzam. Kisfiam hozzámjött, átölelte a karomat és így szólt: „apám, ne imádkozzál mindig; látod milyen éhes vagyok! adj valami reggelit, majd azután imádkozhatsz, de most nagyon éhes vagyok!” Azután az anyjához fordult és sírva kérte: „anyám, mondd meg apámnak, hogy ne imádkozzon már, inkább együnk, olyan éhes vagyok!” Aztán megint hozzám jött és fejecskéjét fejemhez támasztotta. Éreztem, hogy futnak végig arcán a köny- nyek; — ezeket a könnyeket még utolsó órámon is érezni fogom. Mit tehettem szorongatott helyzetemben, minthogy tovább imádkozzam és meghallgatásra várjak ... Egyszer csak kopogtak az ajtón. Felálltam térdeimről és ajtót nyitottam. A levélhordó egy ajánlott levelet adott át. Aláírtam, azután felbontottam a levelet és abban egy ötfontos bankjegyet találtam, melyet egy ismeretlen jóbarát küldött, ó, hogy hálát adtunk, a mi hű, a mi csodálatos Istenünknek, aki nép vette le rólunk atyai tekintetét és nyomorúságunkat örömre változtatta. Most már volt a családnak kenyere, nékem pedig útiköltségem a londoni útra. Az állomásra érve megtudtam, hogy a személyvonat már elindult s így kénytelen voltam gyorsvonatra váltani jegyet. A vasúti kocsiban, amibe beszálltam, egy idősebb urat találtam, aki örülni látszott azon, hogy társa akad s mindjárt a politikáról kezdett beszélgetni. Rövid véleményváltás után azt ajánlottam, válasszunk más beszédtémát. Nyájasan beleegyezett s azt kérdezte, engem mi érdekel. Beszélgessünk „Isten szereteté”-ről — válaszoltam, míg szívem mélyén Istenhez fohászkodtam, hogy áldjon meg bennünket. Azonnal összehajtotta az újságát, letette a kalapját és félig csodálkozva kérdezte: „Mit tud ön Isten sze- retetéröl? Ismeri őt?” „Egy kevéssé ismerem” — válaszoltam. „Tudom, hogy Isten úgy szeret engem, hogy egyszülött Fiát adta értem, hogy engem bűneimből megváltson és üdvözítsen.” „Dicsértessék az Isten!” — kiáltott utitársam örvendezve, most aztán beszélgetésbe mélyedtünk erről a nagy szeretetről. Énekeltünk és imádkoztunk is. Elválás előtt megkérdezte a nevemet s mikor megmondtam, arcán nagy örömragyogás futott végig, zsebébe nyúlt és egy tömött erszényt nyújtott át. „Isten áldja meg önt. Kérem fogadja el.” Vonakodásomra elmondotta, hogy a fia egyidőben rossz társaságba keveredett, elzüllött és egyetlen gondolata az volt, miképpen szerezzen pénzt italra és kártyára. Egy este kedve támadt egy liverpooli színházban meghallgatni egy evangélizációt, amit éppen ön tartott. Isten Lelke ott megragadta és egészen új emberré lett.” Ez az erszény már régóta a zsebemben van, — mondotta utitársam — és csak az alkalomra vártam, hogy önnek átadhassam. Kérem fogadja el mint hálaáldozatot, amelynek az én Uramnak, Istenemnek akarok nyújtani mindazért a jóért, amit fiammal és velünk cselekedett.” Utazásom átszállással folytatódott s az újabb szakaszban, ahová beszálltam, két matróz és egy ssszony ült. A két fiatalember élénken beszélgetett és gyakran káromolták Isten nevét. Nem hagyhattam szó nélkül. „Engedjen meg egy kérést barátom — fordultam az egyik káromkodóhoz — legyen olyan jó, ne sértegesse tovább az én Atyámat!” — „Én sértegettem az ön atyját?” — kiáltott — soha életemben egy szót az atyjáról nem szóltam, nem is ismertem! Vagy te ismered, János? — „Honnét ismerném?’ — rázta fejét a társa nevetve. — ,„Ez elég szomorú önökre nézve — folytattam — de annyit mondhatok, hogyha ismernék az én Atyámat, szeretnék is. Kérem ne szomorítsák őt többé.” Ezekután Isten szeretetéről kezdtem beszélni. Egy darabig hallgattak, végre az egyik meghatott hangon mondta: „Az anyám nagyon szeretett engem, mikor még élt s néha olyanformán beszélt velem, mint most ön. Fél évvel ezelőtt megtudtam, hogy halálos beteg és hozzá siettem mielőtt meghalt volna, fejemre tette a kezét és Isten áldását kérte reám. Gondolja, hogy Isten még ilyen nagy bűnösön is könyörül, mint én vagyok?” — „Kérdezzük meg tőle” — válaszoltam és letérdeltem a kocsiban. A két matróz is hasonlóképpen cselekedett és Istenhez kiáltottunk mindaddig míg ö az atyai szeretetében való hitet ki nem öntötte a szívükbe. Ezt a két fiatalembert Isten azóta is megtartotta az ö útján és tetszett néki, hogy az egyiket a misszió munkájába küldje el és az ifjú a pogányok között tehetett bizonyságot Jézusról. A vonatról leszállva, asszony útitársam sietett utánam és félénken megkédezte, hogy nem Weaver Richard vagyok-e? „Sejtettem, hogy ön az, folytatta igenlő válaszomra — a beszélgetése és az imádsága után. Emlékszik-e még, amikor néhány évvel ezelőtt P . . . .-ban prédikált?” — „Hogyne” — válaszoltam. „Az Ür áldja meg önt” — mondta, kezemet szorongatva. Meghatódottságának a következőkben adta magyarázatát: „Mikor ön P . . .-ben prédikált, én nagyon szerencsétlen voltam. Gyermekeimmel szalmán háltam, alig tudtam nékik valamit enni adni. Az uram börtönben ült s kiszabadulva olyan állapotban került haza, hogy inkább hasonlított ördöghöz, mint emberhez. Megérkezésekor egy meghívót talált az asztalon, amelyen az ön nevét olvasta. „Ez bizonyosan az a Weave, akivel együtt dolgoztam a bányában — mondta — elmegyek és meghallgatom. Ön erről az igéről beszélt: „a Mesten itt van és hív téged.” (Ján. 11:28.) A beszéd megragadta az uramat. Félelemtől reszketve vártam haza. Mikor megérkezett „hol vannak a gyermekek?” — volt az első szava. „Már lefeküdtek”, válaszoltam. „Hozd őket ide.’ Letettem kis szopós gyermekemet és bementem a szobába. Azt hittem, hogy a rendőrség elől akar menteni bennünket s Isten oltalmát kérve ébresztettem fel az alvó gyermekeket. Nagy meglepetésemre az uram egymásután ölébe vette őket és mindegyikhez így szólt: „Kedves gyermekem, az Ür téged ma este megajándékozott az atyáddal”. Azután engem ölelt át: „Kedves feleségem az Ür Jézus téged ma este megajándékozatt a férjeddel!” Azóta nagyon boldog életünk van. Kedves Testvérem! Bizonyos vagyok abban, hogy ez a nyomtatott bizonyságtétel is Isten nyomában jár. Előtte van a golgotái kereszt, a keresztségben személyesen neked felkínált kegyelem. Az egyház igehirdető, nevelő és ébresztő munkája. Sok prédikáció, imádság, testvéri beszélgetés, amin keresztül Isten készítgette a szívedet. Megismerted-e már öt? Meghajol- tál-e a szeretet előtt? AAegragadtad-e a kegyelmét? Ha nem, ezeken a sorokon keresztül is szeretettel kérlek: ne állj ellen. Ne vesd meg az evangéliumot. Mert hogyan menekcdhetnél meg, ha nem törődsz ily nagy üdvösséggel? Fogadd hittel bűneid bocsánatát s akkor keresztséged minden ígérete s a Golgota minden ajándéka valóban a tied lesz! Üdvösségedre! Imatárgya k: ADJUNK HÁLÁT ennek az evangélizációnák drága alkalmáért. A kapott igéért, a rendezett alkalmakért. A sokakhoz eljutott evangéliumért. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten tegye áldottá minden olvasója és minden hallgatója számára. És munkálja tovább bennünk és körülöttünk a nagy magyar lelki ébredést. Az ÉLŐ VIZ imaközössége a budahegyvidéki gyülekezettel együtt a láthatatlan evangélizációt a XII.. Kiss János altábornagy-u. 43. sz. alatti imateremben tartja meg minden este 7 órakor. Erre szeretettel hívjuk azokat a budapesti testvéreinket, akik közösségben kívánják tölteni ezt a hetet. « Ennek a kettős számnak az ára 1.60 Ft. Az előfizetőket külön nem terheli. Akik külön rendelték meg és őse! ken küldik az árát, kérjük, hogy 49 f:llér portó és csekk-kezelési költséget is pótoljanak hozzá. ÉLŐ VIZ 15
