Élő Víz, 1950
1950-május / 10. szám
kaszában azonban a saját országában . és házában - ,sem állt meg. Tehát nem annyira a világ körülöttünk, mint a világ bennünk az az idegen talaj, amelyen a lelkünk legszentebbje elveszhet. Saul éppen az oltárnál vesztette el a koronáját. Hiszen ha a világ lenne ez az idegen talaj, Isten gyermekeinek egyszerűen el kellene hagyniok a világot s valahol a pusztában, vagy kolostorban összegyülekezniök. Jézus azonban így kéri az Atyát a főpapi imádságban: ,,Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól ... Amint te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra". Tehát nem a világon kívül, hanem a világon keresztül vezeti Jézus a tanítványait a teljességre. Nem emeli őket a nehézségek, harcok, életfeladatok fölé, hanem egyenesen beléjük helyezi őket. Itt legyenek a földnek savai, világnak világossága. Ugyanazon az egyiptomi talajon, amelyen egykor Ábrahám botorkált, élte meg később József a legnagyobb áldásokat. Izráel földjén seholse lett volna Dániel és barátai élete olyan gazdag Isten dicsőségének a szolgálatában, kiáradásában és megélésében, mint a babiloni fogságban. Jézus a bűnösök és vámszedők közé telepedett, velük evett és soha semmit nem veszített tisztaságából és lelki fennköltségéből. Elrabolt izraelita szolgálóleány élt Naámán szír hadvezér házában, s az egész háznak kimondhatatlan áldásává lett. Amiképpen Dánielnek, mint zsidónak megvolt a lehetősége, hogy zsidó maradjon babiloni talajon is, úgy meg van a lehetőségük ma is a hívőknek arra, hogy a világban, de ne a világból valók legyenek. Aki belsőleg otthon marad, tisztán marad a világtól, bárhol adjon is néki Isten szolgálatot a világban. De hol van ez a mi otthon-unk? Az Istenből született lélek csak a Jézussal való közösségben van otthon. Akárhol mozog, vagy szolgál is- a világban, élete forrásait nem a világban, hanem egyedül Mesterében keresi. Pál apostollal mondja: ,,Az élet nékem Krisztus." Megfeszíttetett néki a világ A fenti nevet Hyde János indiai misszionáriusnak (sz. 1865-ben) adták a munkatársai s a szolgálata nyo- nyomán Jézus Krisztust megismert lelkek ezrei. Hadd indítson bennünket is igazabb imaéletre Példája, azért közlünk néhány vonást és esetet az ő megszentelt életéből. Működésének első éveibep is látszott már, hogy a körzetében élő pogányok megtérése — mint egy súlyos felelősség terhe — nehezedett vállaira. Az 1896.. esztendő végén azt írta haza: „Ebben az évben alig voltak megtérések körzetemben, pedig az elmúlt év folyamán igen szép számban voltak. Mi lehet ennek az oka? Mi, munkatársaim és én megkeressük majd ennek az okát s ebből a célból egy egész napot imádkozásra fogunk szentelni. Hiszem, hogy az áldás nem marad el, legfeljebb késik. De ha megindul az áldás folyama, akkor az bőséges lesz“. A következő évben már így számolhatott be: „Mindig többen és többen érdeklődnek állomásunk munkája iránt. Isten szemünk láttára már többeket megáldott, mert komolyan tanulmányozzák a Szentírást, sokan vallják be bűneiket és mulasztásaikat igyekeznek jóvátenni, stb.“ Istennek azonban nagyobb tervei voltak szolgájával. „Egész éven át Jábessel imádkoztam — írja. — Bár engem megáldanál, határomat megszélesítenéd, kezed velem lenne!... (I. Krön, i: 1Ö). Nem is sejtette, és ő is a világnak, mert az élete Istenből és Isten számára van. Egy kedves barátom elmondta egyszer nékem öreg, hívő nagynénjével kapcsolatos élményeit. Ebben az időben sokszor kelt hosszú üzleti útra. S valahányszor csak hazatért egy-egy útjáról, a nagynéni felkereste őt, barátságosan üdvözölte, határozottan, nyiltan nézett a szemébe és megkérdezte: Otthon maradtál-e az úton? Igen, lehetséges úton lenni, a világ életében és zajában forgolódni, és belsőleg mégis otthon maradni! És lehetséges külsőleg otthon maradni, a világtól elzárkózni, a sötétség botránkoztató cse- lekedteit kerülni, s belsőleg mégis beszennyeződni a világ lényével és a legszentebb javakat elveszteni. Akárhol legyen is azonban, az Istenből született lélek csak a Jézussal való életközösségben lehet odahaza. Ha ezt elhagyja, idegen talajon mozog. Mily könnyen jöhet aztán egyszer az óra, amelyben meg kell vallania Naómival: áldással tele mentem el, de üresen hozott haza engem az Úr. Mindenesetre Naómi élete nem végződik legfőbb javai elvesztésének a bevallásával. — Bizonyságot tesz a helyreállító kegyelem erejéről is. Amikor Naómi megtalálta a hazavezető utat és helyes viszonyba került mindazzal, ami a háta mögött volt, akkor Isten csodálatos rendeléséből más oldalról ajándékul nyerte vissza azt, amit elvesztett. Erről bővebben szólni túlmegy ennek az írásnak a keretein. Aki azonban felismeri, hogy mint egykor Naómi, idegen talajon áldásait vesztette, és vágyódik rá, hogy visszanyerje az elveszítettet, annak Naómi megtapasztalása hadd vigye a drága életüzenetet: van helyreállító kegyelem. Nemcsak a megmentésben bizonyul meg a kegyelem nagyobbnak, mint a bűn hatalma, hanem annak a helyreállításában is, ami veszendőre tévedt. S ha egy eltévedett és szegénnyé lett élet újra Isten munkálkodásának a színhelyévé lett, akkor a kegyelem új erővel és áldásokkal töltheti meg. hogy milyen úton fog kérése teljesedni! Isten egy hosz- szií betegséggel felelt, mely hét hónapig bénította meg munkáját. Egy súlyos tífuszroham annyira megviselte idegzetét, hogy hónapokig munkaképtelenné vált. Eközben egy nagy leckét tanult meg, mégpedig azt, hogyan kell Istenre türelmesen várni. A következő évben az imaélet terén egy lépéssel előbbre jutott. Hyde ezután a po- gányokért való könyörgésnek szentelte éjszakáit. „Soha előtte nem tudtam, mit jelent nappal dolgozni, éjjel imádkozni“ — írta. Annak ellenére, h.ogy nem igen látott eredményt, munkássága nyomán, mégis kitartott a könyörgésben. Azt mondja Isten az Igében: „Próbáljatok meg engem, ha nem nyitom meg nektek az egek csatornáit és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen“, kikényszerítve ezzél azt, hogy könyörögjünk Hozzá. Hyde elhatározta, hogy kitart az imádkozásban, bármit mondanak is az emberek. Hyde — ez a fiatal misszionárius — különös viselkedésével magára vonta környezetének figyelmét. Munkatársainak méltatlankodása is mindinkább érezhetőbbé vált. De szemrehányásaikkal sem tudták őt eltéríteni attól, hogy az ottani szokásnak megfelelően nyílt tetőn imádkozzék, úgyszólván éjjel-nappal a pogányok megmentéséért, míg végül egy levelet küldtek a központba, melyben panaszt emelték ellené. Nehezményezték eljárdÉI,Q VtZ 6 Az imádkozó misszionárius
