Élő Víz, 1950

1950-május / 10. szám

sát, mert Hyde szerintük legelemibb kötelességének sem tesz éleget s ezután arra akarták rábírni, hogy keveseb­bet imádkozzék és többet dolgozzék. Levelük története­sen egy olyan igazgató kezébe került, aki ugyancsak imádkozó lelkületű ember volt. Ez úgy rendelkezett, hogy Hydenek teljes szabadsága legyen ebben a tekintetben s megengedte, hogy akkor s annyit imádkozhassék, ami­kor és amennyire indíttatást érez. Misszionárustársai pedig nemsokára láthatták Hyde előttük érthetetlen buz­galmának gyümölcseit. Mintegy megmagyarázhatatlan lelki éhségtől indíttatva tömegesen keresték fel az „imádkozót“ hinduk és mohamedánok, hogy érdeklődje­nek nála üdvösségük nagy kérdése felől. Rövid időn be­lül több eredményt mutathatott fel, mint munkatársai, akik őt látszólagos‘ kötelességmulasztásai miatt mintegy megvetették. Lassan el is kellett ismerniök, hogy Hyde nem közönséges munkás, hanem egy olyan eszköz, aki rendkívüli módon van megáldva az imádság Leikével s akit azért rendelt Isten a misszióhoz, hogy megtanítsa az embereket — és nem utolsó sorban munkatársait — helyesen imádkozni. * A missziói ébredés középpontjába hamarosan az éven­ként Sialkotban megrendezett konferenciák kerültek. Ezeknek előkészítésében és levezetésében különösen nagy szerep jutott az imádság szolgálatának. Ezekről a kon­ferenciákról szerteáradó áldás mindig nagyobb hullámok­ban terjed szét és a bennszülött, valamint külföldi misszionáriusok megújhodva, új lendülettel tértek visz- sza állomáshelyeikre. Egyik konferenciai előadó beszélte el. hogy Hyde milyen módon vett részt a konferencia szellemi vezetésében. „Meghívást kaptam, — mondja, — hogy szóljak néhány szót körzetem ébredési mozgalmá­ról. Egész éjjel utaztam s reggel érkeztem m»g Sialkot- ba. Meghívtak egy csésze teára s közben az egyik szem­ben ülő úrnak. Hyde Jánosnak mutattak be. Röviden csak ennyit mondott: „Jöjjön le velem később az ima- terembe!“ Nein tudtam hirtelen, kérés vagy parancs vol-e ezt De éreztem, hogy mennem kell, habár egész éj­jel nem aludtam s igen fáradt voltam. A szobában kb. hat férfi volt. Hyde arccal borult le Isten előtt és én kö­vettem. Különös érzés fogott el. Mialatt Hyde imádko­zott, csak azt tudtam, hogy Isten jelenlétében i'agyok s nem vágytam onnan elmenni. Reggel nyolc óra körül járt az dő, mikor beléptünk a szobába. Volt, aki közben elment, de jöttek helyettük mások. Hyde ott maradt arccal a földre borulva s több­ször vezetett minket imában. Az ebédidőt és a fáradságot elfelejtettük. Mondanivalómat is elfelejtettem, pedig sok fáradságomba került, míg felkészültem rá. Hyde fél­négykor délután állt csak fel éstaz mondta: „önnek négy órakor beszélnie kell. Addig megiszunk egy csésze teát.’“ Bementünk a szobámba, lemosakodtunk és ittunk egy kevés teát. Közben elérkezett a kezdés perce is. Hyde el­kísért a terem bejáratáig, megfogta a kezemet és azt mondta: „Menjen be és beszéljen; ez most az Ön dolga, én pedig visszamegyek a kisterembe és könyörögni fo­gok Önért; ez viszont az én dolgom. Ha vége lesz az előadásnak, jöjjön be hozzám, hogy együtt adjunk há­lát Istennek!“ Előadásomhoz tolmácsra volt szükségem. Ennek ellenére feltűnően könnyen ment a beszéd, de nem tudtam, hogy mit mondok. Mielőtt befejeztem volna beszédemet, tolmácsom, akin erőt vett Isten Lelke, fel­mondta a szolgálatot s egy másikkal kellett pótolni. Tudtam, hogy az Űr szólt ezen az estén. Hozzám és még sokakhoz beszélt. Most értettem csak meg, hogy milyen erő rejlik az imában. Gyakran hallottam az ima hatal­máról, ma este azonban élő bizonysággá vált ez és azóta valahányszor bizonyságot kell tennem, mindig felkérek néhány személyt, akik imádkoznak értem. Ez volt egyi­ke a legszebb összejöveteleknek, melyeken életemben résztvettem és tudom, hogy az az imádkozó szent volt az, aki a falak mögött kérte reám az áldást. Visszamentem hozzá, hogy együttesen adjunk hálát Istennek. Nem kérdezett semmit, nem kívánta megtudni, sikerült-e az előadás, vagy sem. Én sem gondoltam beszá­molásra; sem arra, hogy közöljem, személy szerint is milyen áldásban részesültem s imája milyen csodálatos módon talált meghallgattatásra. Ö már valószínűleg tu­dott mindenről. Milyen hálás volt Istennek, s mily köny- nyű volt részemre a hálaadás. A konferencia alatt nem igen volt alkalmam vele beszélni s nem is éreztem szük­ségét annak, hogy különböző kérdésekkel ostromoljam őt. De életembe egy új erőáramlást éreztem s teljesen meg­változott felfogásom misszióhivatásomat, sőt egész ke­resztyéni életemet illetően. Az az eszmény, ami itt lett nyilvánvalóvá, felejthetetlen maradt számomra. A vá­gyam mindig erősbödött, hogy jobban hasonlítsak hozzá!“ Carré E. G.: Hyde János, az imádkozó misszionárius c. munkából. lásosak legyenek. Ez csak hamis, ideigimló békességet tud adni. Ezzel szemben a cél az, hogy élő hitre jussanak a lelkek: bűneik alatt ösz- szeroskadva, teljes elveszettségükben nyerhessék el hitben Jézus valóságos bocsánatát az újonnanszületésre. Sok lelket eszméltetett az evangélizáció. A kis szórványgyülekezetben a részt- vevök száma 44-ről 90—100-ra emel­kedett. A Sátán is gördített akadá­lyokat, hogy az ö leleplezését meg­hiúsítsa. Mégis a befejező alkalmon nyilvánvalóvá lehetett az Űr áldása: a komoly figyelmeztetés ellenére is sokan vettek úrvacsorát és a morzsa- szedésen is sokan vallották, hogy a döntés felkínált alkalmain újonnan- születésükre éltek a bűnbocsánattal. A látogatás és csoportösszejövetelek munkájában Pál Edit dt. segített az evangélizációt végző lelkésznek. Űj közösségi órájukat pénteken tartják: imádkozzunk értük! BESZÁMOLÓ CSORNA. Közel tízezer r. kath. kö­zött körülbelül 220 evangélikus és 80 református él. A reformátusok számára havonként egyszer tart is­tentiszteletet gondozó lelkészük. Mal­ler Kálmán (Sopron). Most egyhetes evangélizációt tartott hívei számára az evangélikus templomban. Az „Is­tent káromló Saulból — Krisztusról bizonyságot tevő Pál“-ról szóltak az előadások I. Tim. 1. rész 12—17. vers alapján. Volt külön összejövetel a férfiak, asszonyok és az iskolás­gyermekek részére. Énekeket is tanul­tunk, kettőt. A kevésszámú reformá­tus mellett az evangélikusok mindig kétszer annyian vettek részt. A szomszédos Faradról is jöttek be es­ténként. Az evangélizáció után egy héttel újra eljött az evangélizátor utó­munka végzésére, egy este szolgált. Majd ezt követte hamarosan Bernáth Erzsébet magyaróvári diakonissza­nővér és Tekus Ottó elkész két-két esti előadása. Erzsébet nővér a nőknek is tartott külön előadást és vasárnap d. e. az iskolásgyermekek között is szol­gált. BABONA. VAGY ÉLŐ HIT? címen volt evangélizáció Mezőhegye­sen ápr. 17—23 között Luk. 24: 36— 49. alapján. Előbb nyilvánvalóvá lett, hogy minden hiedelem, „vallásosság“, .,egyháziasság“ babona. Isten nem tű­ri a babonát, de a babona sem fog mrgállani az új idők viharában. Is­ten az ateistákat is felhasználja arra, hogy általuk kiseprüzzön az ö or­szágából mindent, ami nem a Krisz­tussal személyesen találkozó élő hit. Hiszen a babonától, a vallástól oly nehéz megszabadítani az embereket. Az evangélizáció is vallásellenes: nem azt akarja, hogy az emberek val­élő víz r

Next

/
Oldalképek
Tartalom