Élő Víz, 1950
1950-november / 23. szám
1 900 ÉVES AZ EURÓPAI K E R E S Z T Y É N S É G 4. A POCiÁIYSÁ« VERESÉGE Olvasd el: Cselekedetek 16:22—40. A filippi börtön négyszögletes épületének vastag falai ablaktalanul zárták magukba mindazokat, akik összeütközésbe kerültek a város jogrendjével. Pál és Silás is odakerültek. Még pedig a börtön fenekére. A földbe épített cellák egymás alatt helyezkedtek el, s mivel a börtönőr szigorú rendelkezéseket kapott ezeknek a raboknak az őrzésére, őket a legbelső, azaz legalsó tömlöcbe zárta. Naptól, világosságtól, tiszta levegőtől elzárva, véresre korbácsolt háttal, megbilincselt kezekkel, kalodába szorított lábakkal — ez Európa viszonzása az evangéliumért. Örömének a börtön mélyén. A láncok csörgése, foglyok káromkodása és a vérző sebek sajgása közben nehezen teltek az órák. Pálnak és társának volt ideje végiggondolni az eseményeket: Nem volt-e mégis tévedés elindulni az álomkép hívása nyomán? Szüksége van-e valóban Macedóniának az ő segítségükre? Nem túlnagy-e az az ár, amit az evangélium hirdetéséért kell fizetniök? Ha fel is vetődtek bennük ilyen gondolatok, azok nem tudták őket hatalmukba keríteni, mert nyomban arra kellett gondolniok, ha a börtönük olyan mély és sötét is, mint a kút feneke, ott is lehet beszélni Istennel. És elkezdtek imádkozni. Elmondtak az Ürnak mindent, ami velük történt, ami most fáj és elhordozhatatlanul nehéznek látszik. Ha pedig a hívő ember elkezd imádkozni, ott nyomban világosság csillan fel a legnagyobb sötétségben is. Isten nemcsak hallja az imádságot, hanem felel is. Akkor pedig egyszerre más megvilágításba kerül minden. Pál és társa elkezdett emlékezni azokra a szenvedésekre, amelyeket a Megváltó szenvedett itt a földön a bűnösöktől és a bűnösökért. És mik voltak ahhoz képest az ő szenvedéseik! Elkezdtek . emlékezni azokra a kijelentésekre, amelyeket az Ür Jézus az övéinek a szenvedéseire vonatkozóan tett, a keresztre, amit naponként fel kell venni, az üldöztetésre, amellvel a világ az evangéliumra fog felelni: és mind teljesebb bizonyosság szállta meg a szívüket, hogy jó úton járnak: a gvűlölet. a meg- vesszőztetés, a börtön és a bilincsek mind azt bizonyítják, hogy itt a helyük. A görögöknek is, akik megváltó Krisztusuk nyomában járnak, az ő szenvedéseiben van részük. Ekkor azonban már nemcsak csendes elmélkedés vagv halk sóhaitozás volt az imádság, hanem örömhangok törtek fel az ajkukon. Köszönet, hála és dicsérő ének az iránt az Űr iránt, aki ígv tudott szeretni s aki övéit semilyen körülmények között nem hagyja el. Nem törődve a szomorú kör- nvezettel. egyik ének a másik után csendült fel az ajkukon. Közben elhallgatott a panasz, a káromkodás, még a láncok csörgése is, és a többi foglvok is csendben hallgatták ezeket a börtön mélyén szokatlan hangokat. Egvszerre nyilvánvalóvá lett. hogy Pál és Silás olvan kincsnek vannak a birtokában, aminek az értékéből nem vesz el semmit a szenvedés sem, olyan szabadságuk van, amit nem vehet el a börtön sem. A pogányság durva tiltakozása, kemény elutasítása és jogtalan ítélet felett győzött a szenvedésekben megpróbált élő hit. Megrendül a föld. Az éjszaka csendjébe nehéz morajlás zúg bele. Abbamarad az ének. Megrendül alattuk a föld. Nehéz lökések reszkettetik a vastag falakat. Az ajtókról földre hull a nehéz keresztvas, kimozdulnak az ajtósarkok és a megrepedező falból kihul- lcinak a beerősített láncok. Kinyílik minden zár és leesik minden bilincs. A görög félszigeten nem volt ritka jelenség a földrengés, azonban nem lehet kétségünk a felől, hogy ez a mostani Isten felelete volt a pogányság tiltakozására. Ha Ő elindította hódító útjára az evangéliumot, annak nem állhatja útját börtönajtó és kaloda. Máskor is megcselekedte már, hogy —• amikor nem volt emberi segítség, — angyalt küldött az égből Péter apostol kiszabadítására (Csel. 12:5—10). Azóta is megbizonyította ismételten, hogy az övé minden hatalom égen és földön és semmi sem lehetetlen néki, ha az ő ügyének a védelméről van szó. Tédre hull a börtönőr. A földrengés robajára fölserkent álmából a börtönőr. Első tekintete a tömlöcajtókat kereste. Megdöbbenve látta, hogy a gondosan bezárt ajtók nyitva vannak. Bizonyosan megszöktek a gondos őrizetére bízott foglyok. A felelősségre vonástól való félelmében már nem látott más megoldást, minthogy saját kezével vessen véget különben is reménytelen életének. Már kivonta hüvelyéből rövid kardját, amikor kiáltást hallott: „Semmi kárt ne tégy magadban, mert mindnyájan itt vagyunk!“ — Sarkig nyitott ajtó mellett, lehullott bilincsekkel is ott maradt minden fogoly a cellában. Korai volt a rémület. Nincsen semmi baj. A kemény íté- letű felsőbbség nem találhat semmi hibát a börtönőr kötelességteljesítésében. Azonban most következik az érthetetlen folv- tatás. A börtönőr ahelyett, hogy megkönnyebbült sóhajtással visszadugná a kardját a hüvelvébe és megnyugodva látna biztonsági intézkedésekhez az azutáni szökés megakadályozására, még jobban megretten s az első fáklya imbolygó fényénél Pál és Silás tömlöcébe rohan s remegve borul a lábaik elé: „Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?" Mi történik itt? A börtönparancsnokság és a városbírák helyett magasabb ítélőszék elé kerül a tömlöctartó. A váratlan földrengés, a menekülés lehetőségét ki nem használó rabok egvszerre Isién elé állítják. Világosság hull az életébe. Mennyi durvaság, kegyetlenkedés, igazságtalan büntetés vádolhatja. Még szörnyűbb, mintha a parancsnoka előtt nem tudna elszámolni a rábízott foglvokkal. Valóságos pokol veszi körül. El van veszve. Elvedül azok a különös rabok adhatnak tanácsot, akik felől a jövendömondó leány is azt kiáltotta városszerte, hogy az üdvösség útját hirdetik. Ott térdel élő víz 5
