Élő Víz, 1950

1950-augusztus / 18. szám

## „Elromla as ... Olvasd: Jer. 18:1—17. Isten igéje többször beszél úgy az ember életéről, mint edényről (Rám■ 9:21—23; II. Kor. 4:7: I. Thess. 4:4; II. Tim. 2:20).Az edény nem önmagáért van, hayiem azért, amit beit öntenek. Vannak gyalázatra való edények is, amelyek nem tartják magukat tisztán a gyalázatos dolgoktól (II. Tim. 2:20). Az edényt maga Isten for­málja ki. Minden edényt — minden életet, amit előhívott — arra szánt, hogy hordozója legyen az Ő Életének, amit a golgotái áldozat árán öntött ki erre a világra. Sok embernek sejtelme sincs arról, hogy az élete edény, akár akarja, akár nem. Vagy a Gonosz edénye, ezek a bűnben élők, megszállottak, ördögi dolgokkal megtöltöttek, jósolgatok, spiritiszták stb., vagy Isten edénye, aki Neki szánja magát, ki kész megtisztulni és megszabadulni mindentől, amit az isteni élet nem tűr meg maga mellett. Amikor Isten egy embert megtérésre hív, azt akarja, hogy az az ö edénye legyen, amivel ö rendelkezhetik, amit kiformálhat, megtisztíthat és meny- nyei erővel tölthet meg, hogy aztán az ö céljait szol­gálja. A te életed edénye mit hordoz? Feslettséget, bálvány­imádást, kicsapongást, részegséget vagy ezeknek a kívá­nását? (I. Pét. 4:3—4.) Vagy a magad dicsőségét abban, hogy feddhetetlennek, jónak, igaznak képzeled magad, mert a bűnöd botránya nem tört ki körülötted és nem szégycnít meg az emberek szeme előtt? így könnyen ke­rülhetsz abba a veszedelembe, hogy majd a magad tisz­tának vélt gúnyájában ülsz be a menyegzőre, de ak­kor jaj neked! (Máté 22:12—13.) Engedd magad meg­menteni! „Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engegelmességre, annak vagytok a szolgái, akinek engedelmeskedtek, vagy a bűnnek ha­lálra. vagy az engedelmességnek igazságra?“ Ez rajtad fordul meg! Kinek szánod oda magad? Amikor az edény úgy ahogy van, bűnben megkötöz­ve, szennyel megtelve Neki adja magát, Ö annak a vé­rével tisztítja mag, Aki meghalt a gonoszokért, mikor még bűnösök voltunk (llóm. 5:6, 8). Nincs sem emberi erő, sem orvosi tudás, sem semmi tisztítószer a világon ezen az egyen kívül. A vizes folyadékok vagy ételek tárolására szolgáló edényt vízzel mossák ki, a vérrel dolgozó szivet, ami a gonoszság forrása (Máté 15:19), esak a drága, tiszta vér, a Bárány vére tisztíthatja meg, A meg tisztít tat ás után az élő edény fellélekzik és úgy látja, most már kész. Kezében az Ige, szivében az imádság, ő maga közösségbe épülve egyenes liton kezd járni. És ekkor valami különös történik vele. A Mester kézbe veszi, porrá töri az Ige sziklazúzó pörölyével s a szétmáillott anyagot a kegyelem vizével agyaggá gyúr­ja. Mennyit ellenkezik, védi magát közben az élő edény! Egy cseppet sincs kedvére a Mester szigorú keze. Sokan megfutnak ez elől az összetörő munka elől. Szívesebben megmaradnak a maguk élete keménységében, féltik Én­jük nemesnek látszó vonásait, meg acélosod ott egyénisé­güket, szilárd jellemüket, annyi jót és nemest látnak az életükben, hogy félnek azt a halálba adni, az életüket elveszíteni. Pedig így kemények és hasznavehetetlenek az Ö számára. Ha szolgálatba kerülnek, a bűnöst vagy ■elítélik, vagy erőszakkal akarják maguk erejével meg­menteni. Az ilyen kemény, megtöretlen szívből még az ige sem szólhat eredményesen, sokszor csak ellcntállóbbá, keményebbé teszi• a bűnöst, vagy erőlködésbe és a tör­vény útjára sodorja, ahol hiábavaló a küzdelem, mert a törvény csak megmutatja a bűnt, de el nem veszi és nem ad erőt a legyőzéséhez. Testvérem, belátod-e, miért nincs ereje a bizonyság­tételednek, sok buzgósággál végzett szolgálatodnak? Nem engeded magad összetörni, nem leszel lágy anyag­gá Urad kezében. Sokan megrémülnek az összetörettetés fájdalmától és nem hagyják magukat tovább vezetni. Megállnak ott, ahol lelkiismeretük a bűnbocsánatban először csendre jutott, és mindig régi tapasztalataik­ból és átéléseikből akarnak élni. Az egyhelyben maradás veszéyt jelent! Mások felfelé akarnak növekedni, lát­ható áldássá lenni, ragyogni az emberek előtt és sokszor Isten előtt is. Az Űr pedig nekünk ellenkező irányt mu­tat, A Vele való találkozás helyét a mélységben jelöli meg. Mélyebbre szállva visz följebb utunk. Az alázato­sok nyernek kegyelmet, a megtört szívüek lakoznak Is­tennel. (Es. 57:15.) Fölfelé keresed öt vágyva, kutatva, kiemelkedni vágyói a hétköznapból egy-egy „felemelő“ bibliáéra légkörében, pedig a Vele való találkozás a bű­nöd alatti 'megalázkodásban, a bűnöd vállalásában van elkészítve, ami egészen összetör. Mikor aztán lággyá lett az anyag, a Mester megint kézbe veszi. Formátlan, ahogy van, értéketlen, d° a nagy Fazekas már benne látja azt, amire szánta. A korongra helyezi, ujjaival belenyúl és az agyag lassan, szabályo­san formálódik és emelkedik fel a korongon; a szemlélő látja, hogy most már lesz belőle valami. Nem kellemes a koro?ig szédületes forgása. A kísértések ereje nő, a megkörnyékező bűn, szédületes csábító lehetőségek kínál­koznak, néha veszélyesen szép ez a forgás, és még csodá­latosabbá teszi az, hogy a Mester keze védelmül rajtunk van, nem enged át a veszélyeknek, a korong forgása okozta forróság csak azért van, hogy az edény még in­kább formálható legyen és egészen új alakban kerüljön ki a Fazekas keze alól• Voltál-e már így a Mester kezé­ben? Lelki arcod formálásáért engedett bele nehéz utókba, veszélyes kísértésekbe, érthetetlen nehézségek közé, csábító lehetőségek nyílnak előtted, az Isten kö­zelségétől megszépített boldogság kínálkozott talán, ra­gyogó, csodálatos élet. Talán igazságtalannak érzett vá­dakkal támadtak rád. És te, bár érezted a bűn vonzá­sát, — az agyag, a sár természete kiütközött (Jób 33: 6jb), — vagy bár érezted a rágalom felháborító igazság­talanságát, tudtad, hogy nem szabad mozdulnod, meri csak hä a kísértések és szenvedések alatt csendben ma­radsz, akkor formálhat rajtad a Mester keze. Mikor aztán minden a legszebben haladt előre, s az izzó forgásban is csendesen simultál bele a Mester ke­zébe s az edény már majdnem készen volt, egyszerre megáll a korong. A Fazekas keze valami keménybe üt­között, ami láthatatlanul ott rejtőzött az agyag belse­jében, de a formálás alatt felszínre került. Valami a ré­giből megtartott keménység, egy pont, ahol ellenálltál, ahol nem akartál to/vál)b engedni, vagy egy önmagad­nak visszatartott szép illúzió, amit nem akartál feladni, egy jogigény, amiről nem akartál lemondni, a magad igazának kemény röge, ami ellenállt Isten minden ma­gunkét szétmorzsoló igazságának, amit a kereszten kije- lentett, egy mélyen gyökerező bűn, amitől nem is akar­tál elszakadni. Azt gondolod talán magadban: No, nem olyan nagy baj. Csak egy dolog! Csekélység az egész, kész az edény és ilyen kicsi hiba nem árthat neki. Elmellőzhető apró­ságnak látod az egész szépen kiformált munkához ké­pest. De a Mester nem így gondolkozik. Erre mondja ki a fájdalmas mondatot: Elromla az edény! Az az egy bűn az egészet megrontotta, mint ahogy a kis kovász az egész tésztát megposhasztja■ (I. Kor. 5:6'jb.) Az edény így hasznavehetetlen. Ha benne marad a kemény ró göeske, megreped és nem tartja a vizet. Látszatra talán

Next

/
Oldalképek
Tartalom