Élő Víz, 1950
1950-augusztus / 18. szám
## „Elromla as ... Olvasd: Jer. 18:1—17. Isten igéje többször beszél úgy az ember életéről, mint edényről (Rám■ 9:21—23; II. Kor. 4:7: I. Thess. 4:4; II. Tim. 2:20).Az edény nem önmagáért van, hayiem azért, amit beit öntenek. Vannak gyalázatra való edények is, amelyek nem tartják magukat tisztán a gyalázatos dolgoktól (II. Tim. 2:20). Az edényt maga Isten formálja ki. Minden edényt — minden életet, amit előhívott — arra szánt, hogy hordozója legyen az Ő Életének, amit a golgotái áldozat árán öntött ki erre a világra. Sok embernek sejtelme sincs arról, hogy az élete edény, akár akarja, akár nem. Vagy a Gonosz edénye, ezek a bűnben élők, megszállottak, ördögi dolgokkal megtöltöttek, jósolgatok, spiritiszták stb., vagy Isten edénye, aki Neki szánja magát, ki kész megtisztulni és megszabadulni mindentől, amit az isteni élet nem tűr meg maga mellett. Amikor Isten egy embert megtérésre hív, azt akarja, hogy az az ö edénye legyen, amivel ö rendelkezhetik, amit kiformálhat, megtisztíthat és meny- nyei erővel tölthet meg, hogy aztán az ö céljait szolgálja. A te életed edénye mit hordoz? Feslettséget, bálványimádást, kicsapongást, részegséget vagy ezeknek a kívánását? (I. Pét. 4:3—4.) Vagy a magad dicsőségét abban, hogy feddhetetlennek, jónak, igaznak képzeled magad, mert a bűnöd botránya nem tört ki körülötted és nem szégycnít meg az emberek szeme előtt? így könnyen kerülhetsz abba a veszedelembe, hogy majd a magad tisztának vélt gúnyájában ülsz be a menyegzőre, de akkor jaj neked! (Máté 22:12—13.) Engedd magad megmenteni! „Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engegelmességre, annak vagytok a szolgái, akinek engedelmeskedtek, vagy a bűnnek halálra. vagy az engedelmességnek igazságra?“ Ez rajtad fordul meg! Kinek szánod oda magad? Amikor az edény úgy ahogy van, bűnben megkötözve, szennyel megtelve Neki adja magát, Ö annak a vérével tisztítja mag, Aki meghalt a gonoszokért, mikor még bűnösök voltunk (llóm. 5:6, 8). Nincs sem emberi erő, sem orvosi tudás, sem semmi tisztítószer a világon ezen az egyen kívül. A vizes folyadékok vagy ételek tárolására szolgáló edényt vízzel mossák ki, a vérrel dolgozó szivet, ami a gonoszság forrása (Máté 15:19), esak a drága, tiszta vér, a Bárány vére tisztíthatja meg, A meg tisztít tat ás után az élő edény fellélekzik és úgy látja, most már kész. Kezében az Ige, szivében az imádság, ő maga közösségbe épülve egyenes liton kezd járni. És ekkor valami különös történik vele. A Mester kézbe veszi, porrá töri az Ige sziklazúzó pörölyével s a szétmáillott anyagot a kegyelem vizével agyaggá gyúrja. Mennyit ellenkezik, védi magát közben az élő edény! Egy cseppet sincs kedvére a Mester szigorú keze. Sokan megfutnak ez elől az összetörő munka elől. Szívesebben megmaradnak a maguk élete keménységében, féltik Énjük nemesnek látszó vonásait, meg acélosod ott egyéniségüket, szilárd jellemüket, annyi jót és nemest látnak az életükben, hogy félnek azt a halálba adni, az életüket elveszíteni. Pedig így kemények és hasznavehetetlenek az Ö számára. Ha szolgálatba kerülnek, a bűnöst vagy ■elítélik, vagy erőszakkal akarják maguk erejével megmenteni. Az ilyen kemény, megtöretlen szívből még az ige sem szólhat eredményesen, sokszor csak ellcntállóbbá, keményebbé teszi• a bűnöst, vagy erőlködésbe és a törvény útjára sodorja, ahol hiábavaló a küzdelem, mert a törvény csak megmutatja a bűnt, de el nem veszi és nem ad erőt a legyőzéséhez. Testvérem, belátod-e, miért nincs ereje a bizonyságtételednek, sok buzgósággál végzett szolgálatodnak? Nem engeded magad összetörni, nem leszel lágy anyaggá Urad kezében. Sokan megrémülnek az összetörettetés fájdalmától és nem hagyják magukat tovább vezetni. Megállnak ott, ahol lelkiismeretük a bűnbocsánatban először csendre jutott, és mindig régi tapasztalataikból és átéléseikből akarnak élni. Az egyhelyben maradás veszéyt jelent! Mások felfelé akarnak növekedni, látható áldássá lenni, ragyogni az emberek előtt és sokszor Isten előtt is. Az Űr pedig nekünk ellenkező irányt mutat, A Vele való találkozás helyét a mélységben jelöli meg. Mélyebbre szállva visz följebb utunk. Az alázatosok nyernek kegyelmet, a megtört szívüek lakoznak Istennel. (Es. 57:15.) Fölfelé keresed öt vágyva, kutatva, kiemelkedni vágyói a hétköznapból egy-egy „felemelő“ bibliáéra légkörében, pedig a Vele való találkozás a bűnöd alatti 'megalázkodásban, a bűnöd vállalásában van elkészítve, ami egészen összetör. Mikor aztán lággyá lett az anyag, a Mester megint kézbe veszi. Formátlan, ahogy van, értéketlen, d° a nagy Fazekas már benne látja azt, amire szánta. A korongra helyezi, ujjaival belenyúl és az agyag lassan, szabályosan formálódik és emelkedik fel a korongon; a szemlélő látja, hogy most már lesz belőle valami. Nem kellemes a koro?ig szédületes forgása. A kísértések ereje nő, a megkörnyékező bűn, szédületes csábító lehetőségek kínálkoznak, néha veszélyesen szép ez a forgás, és még csodálatosabbá teszi az, hogy a Mester keze védelmül rajtunk van, nem enged át a veszélyeknek, a korong forgása okozta forróság csak azért van, hogy az edény még inkább formálható legyen és egészen új alakban kerüljön ki a Fazekas keze alól• Voltál-e már így a Mester kezében? Lelki arcod formálásáért engedett bele nehéz utókba, veszélyes kísértésekbe, érthetetlen nehézségek közé, csábító lehetőségek nyílnak előtted, az Isten közelségétől megszépített boldogság kínálkozott talán, ragyogó, csodálatos élet. Talán igazságtalannak érzett vádakkal támadtak rád. És te, bár érezted a bűn vonzását, — az agyag, a sár természete kiütközött (Jób 33: 6jb), — vagy bár érezted a rágalom felháborító igazságtalanságát, tudtad, hogy nem szabad mozdulnod, meri csak hä a kísértések és szenvedések alatt csendben maradsz, akkor formálhat rajtad a Mester keze. Mikor aztán minden a legszebben haladt előre, s az izzó forgásban is csendesen simultál bele a Mester kezébe s az edény már majdnem készen volt, egyszerre megáll a korong. A Fazekas keze valami keménybe ütközött, ami láthatatlanul ott rejtőzött az agyag belsejében, de a formálás alatt felszínre került. Valami a régiből megtartott keménység, egy pont, ahol ellenálltál, ahol nem akartál to/vál)b engedni, vagy egy önmagadnak visszatartott szép illúzió, amit nem akartál feladni, egy jogigény, amiről nem akartál lemondni, a magad igazának kemény röge, ami ellenállt Isten minden magunkét szétmorzsoló igazságának, amit a kereszten kije- lentett, egy mélyen gyökerező bűn, amitől nem is akartál elszakadni. Azt gondolod talán magadban: No, nem olyan nagy baj. Csak egy dolog! Csekélység az egész, kész az edény és ilyen kicsi hiba nem árthat neki. Elmellőzhető apróságnak látod az egész szépen kiformált munkához képest. De a Mester nem így gondolkozik. Erre mondja ki a fájdalmas mondatot: Elromla az edény! Az az egy bűn az egészet megrontotta, mint ahogy a kis kovász az egész tésztát megposhasztja■ (I. Kor. 5:6'jb.) Az edény így hasznavehetetlen. Ha benne marad a kemény ró göeske, megreped és nem tartja a vizet. Látszatra talán
