Élő Víz, 1950
1950-július / 14. szám
élések jártak a fejemben. Nem tudtam mást csinálni: imádkoztam. És valóban Jézus meg is hallgatott és meg is nyugtatta háborgó szívem, akár a viharos tengert. Békességem lett. A csendes hét és a magángyónás mély gyökeret vert bennem. Megmutatta, hogy Jézus vár és már most fiatalon akar eljegyezni magának és ahogy benn ültünk a templomban, az orgona és a gyülekezet zúgta az úrvacsorái éneket, éreztem, hogy milyen nagy a Jézus szeretete, hogy engem bűnös embert magához vett, megmosott az Ő vérében és meghalt értem. És tudtam, hogy nemcsak a testem, de a lelkem is fehér ruhába öltözött. Azóta úgy érzem, mintha kicseréltek volna Most tudom igazán, hogy mi is az újjászületés. És most már Jézus kezét fogva nem félek semmiféle veszélytől és támadástól. Ez volt számomra az úrvacsora! (14 éves leány.) JÉZUS MONDTA. Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljőve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoly? Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ö pedig monda: Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt ne-* talán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.“ Máté 13:24—30. Izráeli levél a Genezáret partjáról A Genezáret partján, 1950. május 28. pünkösd. Kedves Testvérem az Űr Jézus által. Istenünknek drága kegyelméből egy pár napra eljöhettem pihenni az egyik finn testvércsaládhoz ide a Tiberiás- Migdal közti magányos csendes helyre. Azzal szeretném Urunk dicsőségére hasznosítani e rövid időt, hogy k. újságodon keresztül levélben szólok az ifjúsághoz. Kedves Ifjú Testvéreim! Az Úr Jézus drága nevében köszöntelek benneteket innen a távoli Izraelből, a Genezáret tó partjáról. Amint nézem a Genezáret gyönyörű kék vizét és a távolban emelkedő havas Hermon hegyet, oly hatalmas vágyat érzek, hogy e boldogságomat Veletek megosszam. Szeretném Néklek röviden vázolni az itt töltött két évnek lelki tapasztalatait. Amikor az ország földjére léptem, ezelőtt két évvel, a legelkeseredettebb harcok dúltak mindenfelé■ Természetes tehát, hogy azonnal besoroztak bennünket összes fiatalokat. Egészségügyi szolgálatra jelentkeztem és így is szolgáltam végig a háborút. A háború és az ütközet állították először vizsgára hitemet. Az Úr meg akarta látni, hogy az életemmel elhiszem-e azt, hogy „Aki Őbenne hisz, ha meghal is él“. Az első ütközetben a körülmények arra kényszerítettek, hogy bunker nélkül álljak az ellenség füzében. Az első pillanatokban a borzasztó robbanások közben, szinte nem tudtam, mi van velem, önkívületi remegés jött rám és minden pillanatban vártam a véget. A bombák és az ágyúgolyók szabályos kört írtak le körülöttem. Egy fiúnak nem messze tőlem a hátát lenyírta egy bomba- repesz. Rögtön belehalt. A géppuska hangja, azt hittem, szétrepeszti a dobhártyámat. Izzadva emeltem fel a telefonkagylót, várva valami jó hírt, de onnan is halottakat és sebesülteket jelentettek. Borzadva tettem vissza a helyére és szívem valósággal a torkomban dobogott. De egyszerre csak halkulni kezdett a zaj, és én ezt azonnal kihasználva, az Úr elé borultam. Csak pár pillanat telt el, amikor már hallottam is Jézus drága hangját: „Azt akartam, hogy meglásd, milyen lenne nélkülem a te életed..“ „Ne félj, csak higyj!“ S kedves Testvéreim, ettől a pillanattól kezdve, nem tudtam, mi a félelem. Az egész háború úgy tűnik fel most nékem, mint amikor hatalmas vihar közepette bent ülök egy nagyszerűen védett házban■ A harcok elmúltával megkezdődött a csendes szolgálat. Isten Lelkének csodás előkészítő munkája által szá- zadból-századba helyeztek át, és minden helyen először élettel, alázatos szolgálatokkal kellett bizonyságot tennem Uramról a Messiás Jézusról, azután pedig élőszóval. Minden szolgálatomban tisztán éreztem, hogy nem én, hanem a kegyelem cselekszik bennem. Ahhoz azonban, hogy ezt érezhettem, az életemnek teljes átadása kellett■ Állandóan hallottam a. Lélek hangját: „Mindent kegyelemből kaptál — mindenedet át kell adnod.“ < Most befejezem levelem, és ha Istenünk akarja, legközelebb folytatom. Testvéri szeretettel üdvözöllek k. mindnyájatokat: Szepesi Mojse Károly . Tel-Aviv P. O. P. 4140 Izrael. 4 ÉLŐ VtZ
