Élő Víz, 1949
1949-május /11. szám
ÚRVACSORA A templom oszlopa mellett vágyódva hallgatom, mint szárnyal a fenséges ének orgonahangokon. Fel égig ragadja a lelket. A templom oszlopa mellett vágyódva hallgatom. Hívogat az úrvacsorára. Hallom zengésiben. De énbennem kétség viharzik, s megremeg a szívem. Hívogat az úrvacsorára. Kinek szól a Krisztus hívása? Megremeg a szívem. De egy láthatatlan erőnek hatalma megragad, s indítja az oltár elébe remegő lábamat. Szememből peregnek a könnyek. De egy láthatatlan erőnek hatalma megragad. Kivekás Herkko után Bús zokogás köde borong még szomorú telkemen. De a Lélek fehér galambja algszáll csendesen: fehér szárnyán béke, bocsánat. Tűnik a köd. oszlik a bánat szomorít telkemen. Felemelem bízva, örömmel lehajtott fejemet. Fehér galamb hirt hozott nékem: enyém az üzenet. Kegyelemnek királyi híre! Felemelem erre a hírre lehajtott fejemet. * Így vettem az Űr testét-vérét, és hálaénekem, mely akkor töltötte be lelkem, átzeng az épeken. Kisér Krisztus szelíd szemének tekintete. Kisér az ének. Átzeng az életen, finnből Túr mezei Erzsébet testvér. TUSAKODÁS — Tudod, anyám, olyan érdekes könyvem van, kettő is. Egészen más szempontból nézik a mai életet. Azok a csodás gépek ... Szinte hihetetlen, mit lehet ma csinálni. — Érdekes lehet, fiam, de én másról is szeretnék ma veled beszélni. Szeretném, ha konfirmálnál az idén. Már tizennégy éves vagy és ... — Jó, anyám, majd meglesz, van idő rá, olyan soká lesz még az. De megint nem hallgatsz meg engem. Hadd mondjam el még, hogy láttam a mai építészetről csodás felvételeket. Majd egyszer, ha sok pénzem lesz, megnézzük. Elviszlek. Jói — Tudod, az a nagyvonalúság, azok az óriási méretek. Annyi lehetőség áll a mai ember előtt. — Igen, fiam. De most hallgass meg engem is. Nincs már olyan hosszú idő a konfirmációig. Áldott órák ezek, áldott alkalom. Ne hagyd elmúlni gyümölcstelenül. Tudod ... — Jól van, anyám, todom, hogy neked ez milyen fontos. Igyekszem eleget tenni a kérésednek. Csak ne kellene olyan rengeteget tanulni. De most már hadd fejezzem be, amit még mesélni akartam. — Olyan érdekes belelátni ezen a két irón keresztül az új embertípus életébe. A harcoló, küzdő ember hogyan teremti meg az újat, ami előbbre viszi az életet, a tudományt. Én is úgy szeretnék dolgozni, küzdeni. Hallgatom. Bennem szorul, amit még mondani szerette mvolna. Hogy az úrvacsorábari Jézussal fog találkozni, hogy . annyit imádkozunk érte, szívből kívánván, hogy a dolgozó, küzdő életet Jézussal járja ... „Fiam, hallgass meg“, — mondom én. — „Anyám, figyelj rám“, — mondja ő. 0 is tudja, mit akarok én, én is tudom, mi izgatja őt. Ismerjük egymást. Csak én azt szeretném, ha megfogná Megváltója kezét s úgy szerkesztené meg a gépet, amely talán már a lelkében él. De hiába a dadogó anyai szó. Az élet dübörgése, gépek zakatolása, nagy alkotások szépsége, érdekes életek példája, vágyak szívet- lelket betöltő ereje elnyomja. Ahogy foltozó munkám fölé hajolva semmitlátóan messzenézek. eszembe jut a másik konfirmációja. Pár évvel ezelőtt. Az is elindult. Áldott órákon, áldott alkalmakon keresztül. Zárkózott leikébe nem láttunk be, s nem láttuk meg a vágyva várt csodát. Talán zavart a suhogó fehér ruha, a vizsga, az izgalmak. Utána pedig nagy békétlenség következett. Mi imádkoztunk, tusakodtunk érte, de úgy láttuk, hiába. Pedig akkor indult. Csak a mi vak szemünk nem látta. Belépett az életébe a Test és a/ Vér s megkezdte a harcot a test és vér ellen. Békétlenségen, harcon át egyszer mégis csak megtörtént a csoda: győzött a Test és a Vér, övé lett a lélek. Botladozó, gyenge még, de így is az övé. övele dolgosabb, megbízhatóbb lett ez a nékünk oly drága élet. Sugárzik belőle az öröm és a Kedves Fiam! Sokfelöl és nyomatékosan hallottátok már, hogy a konfirmáció napja fordulópont az életetekben. Tagjai lesztek a nagy gyiilekezeetnek és együtt élhettek immáron a gyülekezetben, az iirvacsora szentségével. Ezt bizonyára meg is. tanultátok, jól is tudjátok, de hogy gyakorlatban, az életben mit jelent ez, effelől már nem vagyok olyan bizonyos. Mert hisz szeretet. Belülről ragyog, pedig milyen küzdelmes a sorsa. Küldöm a fiamat... Uram, áradjon szét az ő életében is a Test é Vér újító ereje. Imádkozunk, tusakodunk, de tudom, hogy nem azé, aki akarja, se azé, aki fut, hanem egyedül a könyörülő Istené. Egy édesanya. semmi különös tiem történik. A világmindenség rendjében nem áll be semmi változás. Az élet éppen úgy folyik tovább. Es valóban a világ nem is vesz észre seYnmit sem. Az úrvacsoráról, annak lényegéről, nem az én feladatom beszélni. Ezt Hálámnál sokkal hívatottabbak megtették. Én csak az én, mintegy 50 évnyi, életemnek nagyon sok bűnén, küzködé- sén, nyomorúságán, szenvedésén ke„Isten ma áldást akar adni elődbe!‘, Egy apa levele konfirmandus fiához. élő víz &
