Élő Víz, 1949
1949-szeptember / 19. szám
' „Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik“ (Máté 11:2—9, Lukács 7:18—26.) János fogságban van és itt, egyedül, magányosságban, tépelődések közepette meghallja, hogy Jézus milyen hatalmas csoda-dolgokat cselekszik. Az a Jézus, akiről ö mondotta először, hogy Krisztus, akinek az eljövetelét ő hirdette teljes életét odaáldozva. — De vájjon valóban ő a Krisztus? Ha ö az, akkor hogyan engedheti, hogy követe és hírnöke a börtönben üljön kétségek között? Ilyen feledékeny ember lenne, hogy amikor szerte Júdeábán növekszik a híre, megfeledkezik útkészítőjéröl, Jánosról? Pedig lenne hatalma arra, hogy csodát tegyen vele is, megszabadítsa, igazolja! Miért nem teszi? »János pedig, mikor meghallotta a fogságban a Krisztus cselekedeteit, elküldvén kettőt az ő tanítványai közül, monda nékik: Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?« IEbben a kérdésben finoman benne van János neheztelése. — Mi várjuk a Krisztust, ha te vagy az, akkor teljesítsd be a várakozásunkat. Nem szabna elfeledkezned a téged várókról! — Valahogy úgy beszél, mintha a Krisztus várása érdem lenne, vdlami olyasmi, amit az Isten Fiának el kell ismernie és a cselekvésében ahhoz kell igazodnia. De ez a kérdés sokkal súlyosabb! — Kételkedés és hitetlenség, ahogy Jézus mondja, botránkozéis van benne. —- János éppen azon botránkozik meg, amit Jézus cselekszik, túl kicsik a csodák, méghozzá János kimarad belőlük. Ez a hang, — az é n hangja még Jánosban is feltör, aki pedig olyan szigorú böjttel és a testnek emberfeletti sanyargatásával öldökölte énjét. A fogságban, a kényszerű és nem maga vállalta szenvedések alatt feltör a kétkedő kérdés: »Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?« ő, aki nem rég először tett bizonyságot Jézusról, hogy ő a Krisztus, most lcérdczteti, hogy te vagy-e az eljövendő. Hogyan lehet ez? — A Krisztus-váró embernek vigyázó embernek kell lennie. Nem lankadhat sohasem, mert meglepi a kétkedés, jön a nagy Csábitó és elvonja Krisztustól János két tanítványa elindul Jézushoz . az üzenettel. Lukács evangéliuma szerint Jézust gyógyítás közben találják. Jézus ott áll, körülötte a szenvedők tömege, le-lehajol egyhez, és megenyhíti 'fájdalmát, visszaadja szemevilágát, meggyógyítja sánta lábát, kiűzi a gonosz lelket. Körülötte mindenki érzi és tudja, hoqu nem ember jár közöttük, hanem maya az Isten Fia. Ekkor érkezik meg János két tanítványa. Jézusnak fájhat ez a félreismerés. Valami, vagy inkább valaki azt súghatja: úgyis hiába minden, — de \ Jézus nagyonis jól ismeri ezt a hangot, — lehajol és gyógyít tovább. A feleletvárás feszültsége lassan feloldódik. Nem értik, hogy miért nem felel Jézus, de érzik, hogy ez több minden feleletnél. János tanítványai egyik lábukról a másikra állnak. Már nem érzik magukat vélt igazságuk biztonságában. Egy órétig gyógyít így Jézus. Ez alatt az egy óra alatt még inkább belealázza magéit a féreg-ember nyomorúságába. Még lejjebb száll és ezzel az egy órával is közelebb jut a Golgota Keresztjéhez. Egy óra múlva szólal meg: »Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok: a vakok látnak és a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak feltámadnak és a szegényeknek evangélium hirdettetik: és boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.« János éppen Jézus csodáin botránkozott meg, Jézus ezeket a csodákat küldte feleletül. A mi hitetlen szívnek botránkozás, hívő szív számára az tesz bizonyságot Istenről. Jánosnak is ez az üzenet: »Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.« fllegbotránkoztál már Isten cselekedetén? Az az éppen, ami bizonyságot tesz Róla/ János tanítványai elmennek. A tömeg megint nem érti teljesen, hogy mi történt, csak úgy sejti, hogy most Jézus »győzedelmeskedett« János felett, és talán kárörvendően mosolyog a két tanítványon. Jézus Jánosnak keményen üzen, de nem tűrheti, hogy a tömeg Jánost lemosolyogja. Alig hogy elmennek a tanítványok, hatalmasan megfeddi a tömeget. Nemde ti is kijártatok a ptisztába Jánoshoz? Mit látni mentetek ki a pusztába? Nem azért mentetek ki a pusztába, mert prófétának tudtátok Jánost? Bizony, mondom néktek, prófétánál is nagyobb'. Ilyen a mi Urunk, igazságos, jóságos, alázatos, szelíd és végtelenül keqyelmes. Áldjuk és dicsérjülc mindig őt! Az eleven szén Talán le is sokat hallottál és olvastál már az afrikai négerekről, hogyan élnek a pogányság sötét éjjelében s hogy a harccal, gyilkolással fel sem hagytak addig, amíg Krisztusi meg nem ismerték, Aki a bűntől megszabadíthat és a szív viharait lecsendesitheli. A néma bálványok és a varázseszközök erre nem képesek. I)e hogy az Ur Jézus mit tehet egy olyan néger szívvel, mely teljesen átadja magát Neki, azt akarom a következőkben elbeszélni: Sok négert, mint rabszolgát adtak el és szállítottak át Nyugat-Indiába, hogy a cukornád', gyapot- és kávéültetvényeket megmunkálja. Ez egyáltalán nem volt nemes dolog a fehérektől a szegény feketékkel szemben; de felséges, isteni cselekedet volt, hogy O, az Üdvözítő ezekhez a megvetett, rabszolgasorsban sínylődő emberekhez a béke követeit küldte, akik az evangéliumot hirdették közöttük. És sokan készséggel fogadták az öröm- üzenetet. Az Antillákon, melyek szintén Nyugat-Indiához tar. toznak, élt egy ilyen néger, aki Isten kegyelméből Jézus tanítványává lett. Igazi keresztyén viselkedésével ura bizalmát nyerte' meg.. Urának új rabszolgákra volt szüksége és hűséges rabszolgáját magával vitte a rabszolgavásárra és azt a feladatot bízta rá, hogy a munka természetének mcgfelelő- leg, válassza ki a feketéket. A néger már majdnem teljesítette megbízatását, amikor a sarokban egy félredobott aggastyánt pillantott meg. »Mássá — kérte urát, — ezt is meg kell venned!« »Miért?« — kérdezte a gazdája. ió, Mássá, — folytatta a néger 4— meg kell venned!« A rabszolgakereskedő, akinek semmi reménye nem volt, hogy kapjon valamit az öregért, odaadta azt ráadásul. Hazamentek. Nemsokára rá az öreg rabszolga megbetegedett. Keresztyén négerünk nagy gonddal ápolta és gyermeki szeretettel hozott neki ételt és italt, ami urának a figyelmét nem kerülte cl. »Hogy lehet az, hogy olyan jó vagy az öreghez?« — kérdezte. — »Talán apád?« »Nem, Mássá, nem az apám!« — felelte a rabszolga. »Vagy pedig rokonod?« — kutatta tovább az úr. »Nem. Mássá, nem rokonom.« »Tehát akkor a barátod?« »Nem, Mássá, nem a barátom!« »Hát akkor ki?« »Mássá, ez at, én ellenségem, ez az az ember, aki engem, amikor még kis gyermek voltam, elrabolt az apámtól és anyámtól és mint rabszolgát eladott. De olvastam Isten Igéjéből: »Ha éhezik a le ellen-, s é g e d, adj ennie, ha szóm ju hozik, adj innia.« (Ilóm. 12:20.)« 4 ÉLŐ VIZ
