Élő Víz, 1949
1949-szeptember / 19. szám
valósítanunk tanításából. Különösen az ifjúságnak fonlus, hogy eszménykeresése idején Jézusban megtalálja az örök embereszményt, ezért kívánom meg gyermekeimtől is, hogy templomba menjenek, ha olykor én hiányzóm is. — Mit jelent nékem Jézus? — Követendő példát, eszményt, akiben a tökéletes élet kifejezését látom 6 aki felé törekednem kellene egész életemen keresztül. II. MIT JELENTETT JÉZUS AZ ÓKORI EMBERNEK? Tulajdonképpen a mai modern ember sem jutott többre a Krisztus megismerésében, mint ókori elődje. Akkor azt mondták róla az emberek, azok, akik nem ismerték őt közelről, akik nein tartoztak tanítványai köréhez: kicsoda ez a Jézus? Nem más, mint: Keresztelő János. Aki. példátlan keménységgel ostorozta a bűnöket s nem félt kimondani Isten ítéletét a bűnös életet élő királyi házra sem. Éppen ezért vetették börtönbe s éppen ezért végeztetlek ki. Jézus nem más, mint az erkölcsi megújhodás bajnoka, aki maga is páratlan erkölcsi jellem, kész még a halálra is menni elveiért, akárcsak Keresztelő János. Ezért tekint rá csodálattal és elismeréssel a nép, hiszen mindig imponál a szókimondó, félelemnélküli erkölcsi reformátor, aki Isten ügyének szolgálatában áll. Mások azt mondják róla, hogy nem más, mint: Illés, Akit Malakiás próféta könyvében Isten akkorra igér újból eljövendőnek, amikor közel lesz az ítélet napja, hogy Isten előfuláraként az utolsó időkben közel vezesse az embereket Istenhez. Jézus nem más, mint a történelmi múlt egyik kimagasló egyénisége, akit Isten újból bevet a zajló életbe, hogy megint elvégezze nagyjelentőségű prófétai szerepét. A sokaság másik része úgy gondolja, hogy Jézus nem más, mint: Jeremiás. Aki bölcs tanácsaival népének nemcsak lelki, hanem politikai vezetője is volt, irányította a babyióni fogságba került és az otthon maradt zsidók sorsát is, beleszólt a királyok külpolitikájába is. Jézus nem más, mint Istdn által visszaküldött Jeremiás, akinek a nehéz történelmi helyzetbe jutott zsidó népet kell a római uralom alól kiszabadítani és azután megteremtenie a nép új életének békés alapjait. A legóvatosabb réteg azon az állásponton van. hogy nem biztos sem ez, sem az, mondjuk csak úgy, hogy Jézus nem más, mint: Egy a próféták közül. Isten embere ő, akit mint vezéregyéniséget azért küldött Isten, hogy egész életével a népet szolgálja, a nehéz időkben útmutató és irányitó feladatot végezzen el. Próféták jöllek, mentek, mindegyiknek volt valami megbecsülhetetlen szolgálata, amikor azt elvégezte, letűnt^ hogy helyet adjon majd valamelyik új lelki vezéregyéniségnek. ennek a folyamatos láncsornak egyik szeme most Jézus is, aki nem más, mint égy a próféták közül. A modern ember ugyanúgy, mint az ókori, mindaddig, amig nem ismeri meg Jézust, amig nem jut a közelébei, amig csak másoktól hall valamiféle véleményt róla, addig mindig csak félreismeri Jézust. Résztulajdonságokat lát meg benne. A maga vágyálmait, a maga világnézetét, a maga gondo'alait magyarázza beid Jézusba, de sohasem ismerheti meg az igazi Jézust, u valóságosat. i III. MIT JELENT JÉZUS PÉTERNEK? A lest és vér. Jézust nem ismerheti meg a '»test és vér«, azaz emberi próbálkozás. Értéket nem lehet úgy felmérni, hogy magamtól rájövök Jézus jelentőségére, öt megérteni nem lehet úgy, hogy addig töprengek, mint egy számtanpéldán, vagy egy filozófiai tételen, amig feldereng előttem a megoldás sugara. Jézust alulról, tehát emberi elindulásból nem lehet megközel teni. így nem fogom megismerni soha, sem őt, sem az értékét. Ha róla szó esik, olyan leszek, mint a vademberek, akik nem ismerve a gyémánt értékéi vagy a pénz jelentőségét, semmibeveszik és csak játszanak vele, a gyémántot kőnek, a pénzt papirosnak tartják és úgy is bánnak vele. A test és vér ma is csak ennyit lúd mondani Jézusról: ő erkölcsi reformer, vallás- alapító, nagy bölcs, dogmatikai igazság, embereszmény, templomok zárt világába tartozó mitológiai lény. A test és vér akár ott régen Cézáröa-Filippinél, akár itt a mi világunkban, modern emberek közölt, képtelen Jézusban Megváltóját fe'ismerni! 'Ezért jelöni számodra Jézus olyan keveset a valóságban. Ezért nem tudsz vele mit kezdeni. Ezért vallásos fogalom csupán, ahelyett hogy belépne az életedbe s ott erő, hatalom és új élet lenne. Ezért hallasz róla sokat és mégsem marad meg benned semmi abból. Pedig ez nincs mindenkinél igy! Láttál már embereket, akiknek felragyog a szemük és ujjongó, "boldog örömmel beszélnek Jézusról, aki életük értelme, célja, megváltója és meg- újítója! Ezek úgy beszélnek Róla, mintha valami óriási kincshez juloltak volna és életükbe boldogság, békesség, üdvösség sugárzott volna be! És te? Nem érted? Nem tudod miről beszélnek? — Lépj be közéjük! Ismerd meg ezt a kincset! Vedd ál! Tiéd! Néked kínálja Isién! A Krisztus érted hullott, bűntörlő vére ez a kincs! Mosd meg óembered koldusrongyait a Bárány vérében! Adámi örökségü bűnös véredet csak a Krisztus ártatlan váltságvére mentheti át az új élet Gzáinára! Találd meg a megöletett Bárányban te is életed egyetlen kincsét! Felülről.-Minden régen készen van számodra! Felülről minden megoldódott már! Isién mióta vár már rádl Milyen régóta akarja neked is átadni n Jézus igazi megismerésének drága ajándékát! — Csakhát eddig bizony neked nem nagyon kellett! Nem akartad átvenni. Eddig nem leheléit segíteni rajtad, mert olyan voltál, mint az a beteg, aki nem akarja bevenni az orvosságot, pedig biztosan segítene rajiad! Pedig Isten mindenkinek adja, osztja, ajándékozza a Jézus igazi megismerésének kincsét. Pedig már hány éve, sőt évtizede vár rád az evangélium drága1 kincs-utalványa, amit csak birtokba kell venned és a tiéd! Péter éppen abban különbözik tőled, hogy ő rögtön átvette Isten felülről való ajándékát: Jézus Krisztus igazi megismeréséi, ezért mondja néki Jézus: »Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelenlette ezt meg neked, hanem az én mennyei Atyám!« Ezt a felülről- való ajándékot valami álomban, vagy csodálatos és egészen ritka állapotban vette át Péter Istentől? Valami rejtelmes úlon-niódon? Nem! A legegyszerűbben! Ennek a módja és titka csak ennyi: Együtt Jézussal. Péter és a tanítványok már másfél évé vannak együtt Jézussal, amikor felveti Jézus a kérdést: »Kinek mondanak engem, az Emberfiát az emberek?« — és azután azt kérdezi: ,,Ti pedig kinek mondlok engem?“ Másfél éve látták a cselekedeteit, ott voltak, amikor hatalmas sokaság előtt és szűk tanítványi körben egyaránt hirdette Isten királyságának dolgait. Látlák a csodát, amikor a sánták jártak, a vakok láttak, a siketek hallottak, a bél- poklosok megtisztultak, a halottak föltámadtak. Látták szentségét, irgalmasságát, isteni hatalmát, új életet teremtő erejét. És akkor, amikor Jézussal voltak, megér- tették: benne közelített el Isten királysága hozzájuk! Jézusban lép eléjük az Isten! Jézusban van élelük célja, értelme, benne találnak meg mindent! — Te is csdk úgy veheted át Isten ajándékát, ha azt Jézusnál keresed, ha együtt akarsz lenni vele. Menj hát közelébe, járj vele, ismerd meg őt és kövesd! Keresd a tanítványok közösségét, a gyülekezetei, tartozz össze velük, úgy mint ahogy a tanítványok is egy nyájat alkottak a Jézus főpásztor-t sága alatt! Igv, együtt övele, átveszed te is Isten drága hitbeli ajándékát és tudod mondani azt, amit Péter mondott a többi tanítvány nevében, amikor Jézus azt kérdezte tőlük: mit jelentek számotokra, kicsoda vagyok nektek, »ti pedig kinek mondtok engem?« — Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!« Azt mondja ebben Péter.- »Te.* Tehát nem valami elvont, személytelen eszme a Krisztus, hanem személyes valóság, akit meg lehet és kell szólítani, aki nem Idegen és félelmes előttem, aki nem megközelítendő eszmény vagy dogmatikai ismereti tárgy csupán, hanem akivel a beszéd viszonyában állok, akit jóvoltából és szereidéből »te«-nek szólíthatok. 6 ezzel magaménak tekinthetek, akihez ma is állandóan könyöröghetek, aki nem elrejtőzött mitológiai alak, hanem' életem vezére, aki igéjében szól hozzám, s akinek imádságomban ÉLŐ VÍZ 3