Élő Víz, 1949

1949-július / 14. szám

ismered, mint én. — Te azonban azt állítod, hogy a gyermek a keresztséyben újonnan születik Isten gyermekévé. Isten gyermekei viszont egészen más­képpen kell, hogy éljenek, mint e világ hitetlen fiai. A gyermekkorukban megkereszteltei, közül nagyon sokun nyilvánvaló istentelen-égben élnek. Nemde, nevetséges és Isten igéjével ellenkező dolog arra gondolni, hogy a tolvajok', hazugok, iszákbsok, pa­ráznái; és más hitetlen bűnösök Isten gyermekei Lennének. Ilyen esztelen felfogásra vezet a ti kereszt- ségröt váltott tanításotok. GYERMEKI: Ezt a kifogást is sokszor hallot­tam már. A valóság mégis az, hogy néma mi fel­fogásunk esztelen és az Igével ellenkező, hanem a tietek. — Mit gondolsz, a tékozló fiú idegem földön■ az atyjának a fia volt, vagy pedig ál változott va­laki más embernek a fiává? Nem is szükséges vála­szolnod, tudom, hogy ilyen balgalaysáyot non ál­lítanál. — Ha tehát a tékozló fiú, akivel Jézus az Istentől elszakadt hitetlenségbe és bűnbe tévedi embert példázta, idegen földön is az atyja fia ma­radt. akkor mi mást gondolhatnál a gyermekkorban megkeresztelt, de azután a hitetlenség és bűn »mész^ sze vidékén«, élő emberről, minthogy Istennek a té­kozló gyermekeI Az ő hitetlensége és bűne egyál­talán nem változtat azon a lényen, hogy néki atyja van a mennyben, Aki várja haza »elveszett« és »meghalt« (Luk. 15:24) gyermekét és kész vissza­fogadni, mihelyt bünbánattal hazatér. Szíve szerint lehet egészen a pogányokhoz hasonló, de a valóság~ ban mégis az új szövetség Iziucl házán ik eltévedt juhai« közül való. MERITKEZÖ: Ez a le magyarázatod egész szé- een hangzik. El is tudom fogadni és azon a ponton nem fogom többé egyházadnak a tanítását ócsárolni. GYERMEKI: örülök annak', hogy ilyen őszinte és egyenes lélek vagy, beismered a tévedésedet és kész vagy álláspontod megváltoztatása a. Isten min­dig az alázatosoknak' és gyei mek tel hűeknek jelenti meg az 0 országa titkait. MERITKEZÖ: Köszönöm elismerő szavaidat. — \zonban az előbb mondottak nem jelentik azt, hogy még ne lenne sok kifogásom veled és egyházad ta­nításával szemben. így pl. babonának vagy mágiái ak lurtmn azt a felfogás lókat, hogy a keres ztsSgnek ereje volna a bűnök eltrölésére. Szerintem az egy olyan alkalom, amikor a megtéri ember vy Ivánosun is megváltja az ő hitét. Azt is helyt elén net, tartom, hogy ti a Ueresztelendöt nem merítitek be a víz alá, amint Jézus parancsolta, hanem csak pár cseppet; a fejére hintelek. Miféle kereszlség lenne az ilyen! GYERMEKI: Olyan későre ment az idő, hogy legjobb lesz nyugovóra térnünk. Azonban gyere el újra, mihelyt csak időd lesz és ükkor májd folytat.üli a beszélgetést. MERITKEZÖ: Itt leszek én már holnap este Annyira érdekes és a keresztséget új megvilágításba állító volt a mai beszélgetésünk, hogy alig várom a folytatását. Saarnivaar a U uras Fáradtam-e eleget? Ezt a kérdési most azoknak a szájával mondjuk, akik az Űr ügyéért dolgoznak és fáradoznak. Jó, hogy éppen most, a nyári konferenciák elején gon­dolunk erre, hiszen a konfemv. iák folyamán mind­nyájunkat szorongat az Úr igénye: többet, jobban, szorgalmasabban munkálkodjál! bennünk pedig, ha talán nem is mondjuk ki, mindig meghúzódik a mcnlegetődzés; nem fáradlam-e eleget eddig, is? A munkálkodást, úgy a földi, mint a lelki vo­natkozásban Isten bízta reánk még a bűneset előtt. (I. Mózes 2:15). Ugyanúgy várja a munkálkodást tőlünk, mint ahogy elvárja, hogy az ember öt félje, szeresse és csak neki engedelmeskedjék. A bűneset óta azonban az embert Istennek ez az igénye egvál- tatán nem érdekli. Akik azonban Jézus Krisztus által új teremtéssé leltek, azoknak növekedniük kell az ö félelmében, szereidében és az engedelmességben. Kérdezzük meg most magunkat, vájjon fárad- tunk-c eleget az 0 szolgálatában? Az ördög erre mindig megnyugtató választ akar adni. Nehéz a hangját felismerni, mert nagyon ügyesen nyugtat meg. Sokszor tárgyilagosnak látszó kívülállók: lel­kész, gyülekezeti munkások és más illetékesek által közli velünk azt, hogy jó és dicséretes munkát vé- ezlünk. Sokszor a munkálkodásunkat aggódva vagy ppen rosszalóan néző szerelteinken, hozzátartozóin­kon keresztül késztet arra. hogy ne essünk olyan nagy túlzásokba a munkálkodás terén Kíméljük i jobban magunkat. Majd saját szívünkön keresztül is kisértget, amikor munkabeszámolók, sztalisztikák alkalmával abban az örömben ringat, hogy ime minden azt mutatja, eleget munkálkodtunk! Ha nehéz is a Sálán hazug hangját felismernünk, mégis lehetséges, mert ü mindig úgy szót bele mun­kánkba, hogy az elvégzett munka után arra csábít. Í né Istennek, de magunknak mondjunk dicsőséget, az előttünk álló munkában pedig hanyagságra, fe­lelőtlenségre és meghátrálásra kisért. A tények azonban nem azt mutatják, hogy eleget dolgoztunk. Bármilyen munkában a fáradozást csak akkor lehet elegendőnek ítélni, ha a munka el van végezve. Ha nincsen elvégezve, akkor nyilván nem dolgoztunk eleget. Az írás azt mondja, Istennek az a dolga, hogy higgyenek abban, akit ö küldött! Csak ott van tehát elvégezve az Isten dolga, ahol az ember szive való­ságosan elfogadja Jézus Krisztust Megváltójának. Most tehát nem a befektetett munkára, a fárasztó szolgálatokra, legyalogolt kilométerekre, áron is meg­vett alkalmakra gondoljunk, hanem arra, hogy a fenti ige szerint eredményes volt-e munkánk? Arra, hogy hány lélekről tudunk, akik munkánk nyo­mán megmosallak Jézus bííntörlő vérében és akik ebben a bitben élnek ma is? Igaz, hogy nem reánk bízatott a fehérbe öltözölL nép megszámolása, de az is igaz, hogy a Jézusra épült élet nem olyan zugolyában végbemenő, észrevehetetlen valami, ha­nem tele van Krisztus menten észrevehető jó illa­tával. A tény pedig az, hogy nem sokan terjesztik Krisztus jóillatát a mi munkánk nyomáti! (Jgyan hogy csaphatnánk be tehát magunkat azzal, hogy eleget dolgoztunk? Jézus Is elégedetlen a mi munkánkkal. Tudjuk, hogy ö olyan munkatempót diktált, hogy tanítványai hol elcsigázva követték, hogy pedig kimerülve elaludtak mellette. Vájjon mi lépést tar- tottunk-e övele? Tudjuk, hogy az Űr kérlelhetetlen, amikor mun­kába indít. Drága halott, meleg olilion, családi kör, amelytől legalább el kellene búcsúzni, nem hátrál­tathatják az Ö munkáját. Gondoljunk arra. liogv vájjon elfogadhatja-e a mi gyakori kifogásainkat? Azt is tudjuk az Űrről, hogy nem is igen gon­doskodott .a külső nehézségek elhárításáról. Sem Neki, sem övéinek nincs hol lehajtaniok fejüket. Igen sokat éhezhettek, szomjazhatlak, ázhattak, fáz­hattak, bolyonghattak kivert útszéli vándorként. Ál­landóan meg kellett küzdeniük a hol bizalmatlan, hol ellenséges tömeggel. De a sötétség gonosz ma­darai, a sok tüske és kőhalmaz nem riasztotta vissza őket a magvetésben. Érdemesnek látták a kimond­hatatlanul nehéz munkát a kevés jó földért is. Nálunk azonban mit lát az Űr? Ezerszerte ké­5 ÉLŐVÍZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom