Élő Víz, 1948
1948-augusztus / 17. szám
Ifjú egyházak a misszió mezején A missziói terület. • Bégen egyszerűen beszéltek a missziói terület problémájáról. öspogány földrészeket jelöltek meg vele. -ahova főkép európai „keresztyén népek“ keresztyén egyházai küldték az úttörő misszionáriusokat. Ez a gondolkodásmód természetes volt s az európai keresztyénség nem érzett problémát mögötte. A népegyház, vagy sokszor államegyház felfogásában éltek, s probléma nélkül beszéltek ,.keresztyén népekről“ is. Világos, hogy ez a gondolkodásmód készítette elő magának az egyháznak az elvilágiasodását, belenyugvását abba, hogy az emberek beleszületnek és belekeresztel- kednek az egyházba, s megelégedett külsőleges vallásossággal, egyháziassággal, amiben a Krisztus mellett' való -világos döntést senki sem hirdette. Vegyük észre, hogy minden ébredési mozgalom és pfetista közösség a kül- misszió felé fordult ebben az időben, amiben világos jele van annak, hogy a személyes Krisztus melletti döntést tartották fontosnak, a keresztyénséget eredeti dinamizmusában, misszió közösségnek érezték, de világos az is, hogy nem merték szemébe mondani az európai ke- resztyénségnek, hogy ez a hiányossága, ez a betegsége, hogy t. i. önmagában, önmaga felé nem érez missziói kötelezettséget. De észre lehet venni azt is, hogy ugyanezek a körök mindig elkezdték a belmissziót is, legkülönfélébb ágaival együtt s ezzel kifejezték az egyházon belül is missziós szándékukat. A belmissziónak és az ■egyházi munkának a feszültsége a legmaibb időkig világos az egyházban. A hivatalos egyház jámbor kegyeseknek tartotta a belmissziósokat, s igyekezett őket az egyházi szociális munka felé tolni. Missziós vonásukat igyekezett eltörölni. Ma már a belmissziói munkát az egyház majdnem mindenütt egyháziasította, s ebben a bel- misszió nagy veszélyét alapozta meg, ami abban a kísértésben jelentkezik, hogy a belmisszió lassankint vállalja a hivatalos egyház intézményekben folyó munkáját (bölcsődék, kórházak, szerves szegénygondozás, árvaház stb.), s elveszti missziós lendületét, de egyben kifejeződik ebben a helyzetben az is, hogy az egyház kaput kellett nyisson a belső missziónak, s a belmisszió munkásait nem nélkülözheti. Mi idézte elő ezt a fordulatot? Az európai egyházak kibomlottak a népegyházi formákból és külső szekulari- zációs nyomás alatt misszióra kényszerülnek. Híveket csak evangélizációval tudnak szerezni.'A tegnapi belmisszió munkásai ma nyíltan az evangélizáció munkásai. * Németországban, a reformáció bölcsőjében, a harminc •éves korig levő emberek óriási százaléka még kulturális szempontból sem ismeri a keresztyénséget vagy a bibliát. Franciaország lakosainak egynegyede, New York "város lakosainak 10%-a van megkeresztelve. Nem történt egyéb, minthogy a népegyházak nagy tömegei levonták azt a konzekvenciát, amit az egyház csak lassan mer levonni: nyíltan kimutatják, hogy nem keresztyének. A magyar keresztyénségnek ez a mai legnagyobb leckéje: belátni, hogy a népegyház a múlt nagy kísértése és ámítása volt. Évről-évre fogjuk tapasztalni, hogy az ország népe nem keresztyén nép, s hogy misszió nélkül nem lehet egyháztagokat szerezni. Az evangélizáció ■előtérbe nyomul, s világos a belmisszióval való kapcsolata, elsősorban személyi kapcsolata, mert hiszen ^ebben a táborban ismerték fel először, hogy a személyes döntés a keresztyénség lényeges mozzanata. Keleten pedig, ahova a misszió nyilát irányítottuk, ma már élő egyházak vannak, saját misszióval, saját theologiával, s mint „ifjú egyházak“ szolgálnak a saját -országukban. Ha őszinték lennénk, rájönnénk, hogy Kínában, vagy Magyarországon arányszám szerint kb. egyforma a keresztyének lélekszáma a pogány nép között. A missziói terület összeolvadt. Ma már nincs „kül“- misszió. Nyugaton ezt a szót már nem a Távolkeletre értik, vagy Afrikára, hanem egyedül arra, ha egyik nép keresztyénsége a másik országba küld evangélizá- tort. De állandóan számolnak azzal, hogy a régi missziói területről épen úgy jöhetnek misszionáriusok Európába, mint innen oda. A misszió kötelezettsége és joga kiterjesztetett rájuk is. És ma már mi is tárgya vagyunk a külmissziónak. Ha tehát a missziói, ifjú egyházakra gondolunk, elsősorban az egész egyházi élet megújulását köszönhetjük Istennek, s egyszerre felvillannak előttünk az igazi egyház belső életének, igazi összefüggései. Ébredések, misszió, belmisszió, evangélizáció, ez mind egyet jelent, mind összefügg, s ha együtt látjuk őket, akkor midegyik külön-külön kiemelkedik az elszigeteltségből, s megértjük, hogy bennük mozog a XX. sz. keresztyénsége. Az evangélizáció nem az igehirdetés egyik módja, a többi között, — amint ezt még ma is hallani lehet még lelkészektől is, — hanem az egyház mai térítőmunkája. A misszió nem valami járulékos hozzáadás az egyház hazai munkájához, amit ha időnk, pénzünk és erőnk van hozzá, még szintén kell végezni, hanem a misszió az egyház életének alapmozzanata, s olyan egyház, amelyik nem irányozza magát és egész szolgálatát a misz- szióra, nem is egyház. Az egyházi egység munkásai nem valami modern ötlettől megragadott passziózók, hanem épen az egyház alapvető feladata elvégzése céljából a misszió, a térítés érdekében izgatja őket az egyház szétszakadozottsága, s azért munkálkodnak Isten akara-, tából, hogy az egyházat képessé tegyék missziója elvégzésére. Világszolidaritás a misszióban. A missziói terület öszeolvadása megteremtette a világ keresztyénségének felismerését a misszióban va’ó szolidaritás szükségére nézve. Mint mondtuk, a misszió felelősségét kis kegyes körök hordozták, ezek ébresztették magát az egyházat a misszió felelősségére, s a misz- szió mezején találkoztak az egyesületek az egyházakkal és az egyházak is egymással. Először csak azt látták, hogy az egész világkeresztyénség kötelezve van a misz- szióra, majd később felismerték, hogy a missziót nem lehet ilyen atomizált egyházakkal és egyesületekre alapozva végezni, a misziós társaságok, missziói hivatalok, s maguk a felekezetek is megütköztek a misszió mezején, s ártottak Krisztus ügyének. Nem véletlen, hogy a misszió volt az ökuménikus mozgalom nagy siettetője, s hogy az egyházak egységének nem csak követelése (je- ruzsálemi, tambarami konferencia), hanem első tapasztalatai is a misszió mezején születtek. Itt, a személyes missziói munka, a kimondott ,,férítés“(!) közben jöttek rá a keresztyének a Krisztusban való lényegegységükre. És nem véletlen, hogy pl. a délindiai missziói egyházak teremtették meg elsőnek az úrvacsoraközösséget minden felekezet között. (Anglikánok, lutheránusok és szabad- egyházak között, ami nagy dolog!) Do az egyházak otthoni élete is a belmisszió és evangélizáció szükségének felismerése közben vezette a keresztyénséget a keresztyének világszolidaritásának felismerésére és követésére. Ezek a szükségletek és közös tapasztalatok érlelték az ökuménikus kapcsolatot világszerte. Ma már a missziói anyaegyházaknak is ugyanazok a gondjai, mint a missziói telepeknek. Küzdelem a pogányság, istentelenség, alvilági ásod ás ellen. A küzdelem pedig egyet jelent a misszióval. Téríts! így a misszió maga visszarepült ä maga problémáival, mint a ÉLŐ VlZ 5
