Élő Víz, 1948
1948-június / 13. szám
KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG I. Á világkormányzó Isten (I. Mózes 18: 16—21.) Ábrahám közbenjáró imádságának története nagyon sok botránkozást okozott már. Vannak, akik csak lemosolyogják, de vannak, akik komolyan megbotránkoznak rajta. A bot- ránkozók között nemcsak hitetlenek, hanem hívok is akadnak. Mindkét csoport azon háborodik fel, hogy ez a történet emberré teszi Istent. Tény, hogy ez a történet egészen embernek? mutatja Istent. Isten lejön a földre. Meglátogatja a barátját. Vendégeskedik. Elmondja terveit. Alkudni lehet Vele. Ügy viselkedik, mint a pogány világ istenei és nem úgy, mint a keresztyén világ világkormányzó Istene. Az egyik ember a történet naívságán mulat, vagy az emberi „babonaságon“ bosszankodik, a másik azonban hívő szívével félti ettől a történettől az Isten tekintélyét. Azt gondolja, hogy Istennek ez az elemberiesítése megrabolja a világkormányzó Isten dicsőségét. ^ Nem ez az egyetlen eset, amikor Ábrahámhoz ilyen közel jön az Ür. L Mózes 15-ben szövetséget köt Ábrahámmal és megparancsolja, hogy mutasson be néki áldozatot. Ábrahám elkészíti az áldozati húst, azután „ragadozód madarak szállanak a húsdarabokra, de Ábrahám elűzi vala azokat. És lön naplementekor, mély álom lepi meg Ábrahámot és ime rémülés és nagy sötétség szállá őreá... és amikor a nap le méné, és setétség lön, imé egy f üstölgő kemence és tüzes fáklya, mely általmegyen a hús- darabok között. E napon kötött az Úr szövetséget Álruhámmal.“ Állítsuk egymás mellé ezt a két megjelenését az Úrnak. A szövetségkötéskor úgy jelenik meg, mint füstölgő kemence és tüzes fáklya. Még álmában is rémület szállja meg tőle Ábrahámot. Közbenjáró imádsága alkalmával egy ember képében jelenik meg, aki elbeszélget vele. Ha megkérdeznénk Ábrahámot, hogy mikor volt előtte nagyobb, dicsőségesebb Isten: akkor-e, amikor füstölgő kemence és tüzes fáklya képében vonult el előtte, vagy pedig akkor, mikor kint a mezőn a Sodorna felé vezető úton elbeszélgetett vele, — minden bizonnyal azt mondaná, hogy nem volt Isten dicsőségesebb és fenségesebb akkor, amikor olyan rémületes formában mutatta meg magát, mint akkor, amikor a mező ösvényén beszélgetett vele..., csak másképpen mutatta meg magát. Valahogy így szólna: Az első megjelenése után úgy éreztem, lo kell borulnom ' előtte, imádnom kell és ezt mondanom: Szolgád vagyok, Uram! A második találkozás után azt éreztem, hogy le kell borulnom előtte, imádnom kell és ezt mondanom: Szeretlek téged, Uram! Mindkét esetben, Uram, dicső Uram, világ felett rendelkező Isten volt ő előttem. Ha meggondoljuk, hogy a szolgálatban nincs mindig szeretet, de a szeretetben mindig van szolgálat, akkor azt kell mondanom, hogy nem csak hogy semmit sem veszített dicsőségéből a világkormányzó Isten azzal, hogy barátjává tette Ábrahámot, hanem épp megnövekedett előtte. A távollévő Isten közelvalóvá lett. A trónuson lévő uralkodó, kinek eddig csak parancsoló szavát hallotta, most közel jött hozzá és megmutatta a szívét. Kimondhatatlanul megszerette őt. Sodorna városának sorsdöntő napjaiban úgy látta, hogy a világ sorsát intéző dicsőségesen uralkodó Isten kimondhatatlanul szeretetreméltó. Mivel hódítja meg a világkormányzó Isten az ember szívét? Beavatja titkaiba. I. Mózes 18: 17-ben így beszél magában az Ür: „EUitkol- jam-e én Ábrahámtól, amit tenni akarok?“ Nem titkolja el. Megmondja, mit akar cselekedni. Amennyire igaz az, amit Pál ír az Isten világkormányzásáról, amikor álmélkodással állapítja meg, hogy kikutathatatlanok az ő ítéletei és kinyomozhatatlanok az ő útai és senki sem adhat néki tanácsot (Róma 11: 33—34), hanem elhatározásait magának tartja fenn, teljesen szuverén módon egyedül hozza..., annyira igaz az is, hogy a hívő ember előtt megfejti önmagát. Bizalmasai előtt felfedi a jövendő fátyolát. Sokan ezt úgy magyarázzák, hogy Isten embereitől, a prófétáktól, meg lehet kérdezni a jövendőt. Csalódik, aki azt hiszi, hogy Isten emberei jósok. Mikor Isten terveibe beavatja az embert, akkor az rendszerint abban jelentkezik, hogy közbenjáró imádságra indítja őt. Ez történik itt is. Ábrahámnak elmond valamit tervéből Isten és ez Ábrahámnál imádsággá válik. Sokan tapasztaltuk már ezt. Nem voltál még úgy soha, hogy csendesórád nlatt, avagy talán legszorgosabb munkád közben eszedbe jutott egy név, vagy egy ügy és nem tudtál szabadulni tőle, mindig rá kellett gondolnod? Nem tudtad megmagyarázni magadnak, hogy miért kell rágondolnod, de szüntelenül eszedben volt. Isten népe tudja, hogy így kezdődik az, mikor Isten valakiről, vagy valamiről beszélgetni akar velünk. Azzal az emberrel, vagy azzal az üggyel, amit eszedbejuttatott, valami történni fog. Hogy mi az, ami történni fog, azt nem mondja mindig meg. Ábrahámnak sem mondja itt meg, hogy tüzes esőt fog bocsátani Sodomára és Gomorára, csak annyi lesz világos Ábrahám előtt, hogy ezzel a két várossal valami nagy dolog fog történni. Bizonyos, hogy voltál már így. Nékem sok tapasztalatom van arról, hogy csendesórámban, vagy munkám közben Isten egyszerre csak rámnehezíti egy embernek, ÉLŐ VÍZ 5
