Élő Víz, 1948

1948-január / 2. szám

kifizetett számlát lobogtat a világ s minden embertársa felé Jézus irgalmáért, — hálából! Adósai vagyunk az egyháznak! Benne hirdettetik az Atya nyilvánvalóvá lett szeretető a Fiúban. Benne árad a Lélek igén és szentségen keresztül! Benne őriztetik az élő re­ménység a bűnbocsánat szüntelen való gyakor­latában. Benne épül szép rendben a Krisztus teste. Benne ölt testet a megjelent kegyelem. Benne szolgál mindennek ellenére még mindig a Nagy Szolga, Jézus Krisztus. Benne bírjuk földi üdvösségünket: békességet Istennel és emberrel! S végül benne, mint angyali őrizet­ben, mentő bárkában, biztos atyai kézben vite­tünk át az örökkévalóságba! Mivel tartozunk tehát egyházunknak? Mindazzal, amink van. Mert Isten iránti hálaadósságunk törlesztési he­lye az e vilgban harcoló egyház! Nem élhetsz Isten iránti hálaadó életet egyházon kívül. Vi­szont nem vagy az egyházban csak akkor, ha a néked adott lelki ajándékok szerint Krisztus­ról örvendve bizonyságot tevő életben és a hála­adás szolgálatában jársz! Egyszer mindenért fizetni kell! Boldog vagy, ha szabadulásod helyén a Krisztus ke­resztjénél felismered és megtapasztalod az elle­ned szóló kemény, igazságos írás eltörölt voltát. Különben a nagy leszámolás napján egyedül maradsz minden adósságoddal örök gyötrelem­re! s. Hogyan kaphatok bűnbocsánatot? Az üdvtörténet két legfontosabb pontja az édenkerti bűnbeesés és a golgotahegyi váltság- halál. Az egyikben az egész embervilág elbukott és Isten haragját vonta magára, a másikban pe­dig az egész embervilág megváltatott és a ha- ragvó Isten kiengesztel tetett.' Mivel mindkét eseményben minden ember közvetlenül érdekel­ve van, a bűnbeesésben is és a megváltásban is, magától értetődő, hogy minden ember legsze­mélyesebb kérdésévé lesz, hogyan részesülhet az Isten kárhoztató ítéletétől szabadító váltság- ban, vagy egyszerűen hogyan kaphat bűn­bocsánatot. bői azután az a meglehetősen homályos elkép­zelés folyik, hogy Isten a bűnösnek közvetlenül adja a bocsánatot. De hogyan és mikor, az tel­jesen ellenőrizhetetlen, legfeljebb a bűnös lelki­ismeretére leszálló békesség lehet ennek a jele. Ezért a buzgó keresztyének nagy tömegei is tel­jes bizonytalanságban vannak sok esetben a bű­neik bocsánata felől és leginkább abban remény­kednek, hogy majd az utolsó napon Isten meg fog bocsátani. Mert hiszen csak az Isten bocsát­hat meg. Mi a bibliának és evangélikus egyházunk­nak a tanítása ebben a fontos kérdésben? MI VOLT A JÉZUS KORABELI EMBEREK FELFOGÁSA? Mikor Jézus azt mondta egyszer egy elébe hozott gutaütött embernek: „Fiam, megbocsá- tattak néked a te bűneid“ — a jelenlévő írás­tudók csodálkoztak Jézus szavain és ezt mond­ták magukban: „Mi dolog, hogy ez ilyen ká­romlásokat szól? Ki bocsáthatja meg a bűnö­ket, hanem ha egyedül Isten?“ (Márk 2: 5—7.) Ezek az írástudók az akkori vallásos meg­győződést fejezték ki. Bizonyára olvasták az Ótestamentumból: „Azt mondtam, bevallom ha­misságomat az Úrnak — és te elvetted rólam bűneimnek terhét“ (Zsolt. 32:5.). — „Bűneim erőt vettek rajtam, vétkeimet (Uram) te bo­csásd meg“ (Zsolt. 65:4.). — „A mi Urunké Is­tenünké az irgalmasság és a bocsánat, mert pár­tot ütöttünk ellene“ (Dániel 9:9.). — Ezek és ezekhez hasonló ótestamentumi igék erősítették az akkori emberekben azt a meggyőződést, hogy egyedül Isten bocsánata oldozhatja fel őket bű­neikből. A MI KORUNKBAN IS egészen általános az a felfogás, hogy egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket. Ebből ered az, hogy meglehetősen ki is veszett az igehirdetési gyakorlatból az egyenes bocsánathirdetés s a kegyelemhirdetésben is leginkább csak Isten bocsánatára utalnak. Ügy gondolkodnak az em­berek, hogy ember nem állhat Isten helyére az ilyen fontos, üdvösséget érintő dologban. Eb­A BIBLIA TANÍTÁSA. Jézus egyáltalán nem ismerte el biblikus­nak a farizeusok és írástudók fentebbi gondo­latait. Ellenkezőleg feddette őket: „Miért gon­doljátok ezeket a ti szívetekben?“ (Márk 2: 8). A beteg meggyógyításával kétségtelen jelét ad­ta annak, hogy az ő szava hatalom. Hogyha* pe­dig arra a szavára: „Kelj fel, vedd fel a te nyo- szolyádat és eredj haza“ a gutaütött felállt és elindult, akkor nyilvánvalóan a másik szavára „megboosátta.ttak néked a te bűneid“ a bűnei terhe alól szabadult fel. Máté írása szerint ami­kor a sokaság ezt hallotta és látta, „elálmélko- dék és dicsőíté az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek“ (Máté 9:8). Jézus sza­vaira ős cselekvésére tehát az a hit született meg a tömegben, hogy Isten bizonyos embereknek hatalmat adott a bűnök megbocsátására. A bű­nök bocsánata a bizonytalan távoli messzeség­ből egészen közel jött, elálmélkodtatóan közeire: embereknél volt megtalálható. Vájjon igaza volt-e a tömegnek ebben a hitben? Az ótestamentumban is előfordult, hogy emberek Isten megbízásából bűnöket bocsátot­tak meg. Gondoljunk Náthán próféta esetére, amikor Dávid bűnvallása után hirdette néki: „Az Úr el is vette a te bűneidet, nem fogsz, meg­halni“ (II. Sám. 12:13). Sámuel viszont megkö­tözte Sault a bűneiben, mivel nem volt őszinte bűnbánata és inkább félt az emberek ítéletétől, mint Istentől. 2 ÉLŐ VlZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom