Élő Víz, 1948

1948-február / 4.szám

koromban láttam először: Fecskék építettek sok szere­tettel fészket s amikor készen volt, jöttek a verebek és kiverték őket. És az új urak hozzáfogtak a berendez­kedéshez. Odahordtak minden vacakot. Behúzni a fé­szekbe csak részben tudták. A nagyobb fele kilógott és így kiáltotta világgá: verebek vannak a fecskefé­szekben ... Gyermeki felháborodással valahol egy hosszú botot kerítettem s azzal megnöveltem magasságomat, lever­tem a fészket. A fecskék új’ fészeképítése felett csúzli­val őrködtem. A bűn utat talált ennek az öngyilkos asszonynak a hajlékába is. Biztosan régen leselkedett már az ajtó előtt. Már akkor, amikor az asszony jobban kezdte sze­retni a férjét, meg a sublótját annál, aki mindezeket ajándékozta neki: Istennél. Azután ez lett belőle. A Sá­tán az asszony lelkét pokolra akarta vinni, öngyilkos­ságon keresztül karonfogva akarta átvinni az örök kár­hozatba . . . De látod, Testvérem, most már jobban van közös betegünk, akit ime most ketten is látogatunk, Te, meg én. A szája sebes nagyon. Az orvosok nem bíznak meg­maradásában, mert nem oldott gyufafejet ivott, hanem nagyon komoly mérget. De az irgalmas Krisztus-sama- ritánus megtalálta őt félholtan az úton. Bekötözte. Bar­mára tette. Most elvitte a vendégfogadó házba, hogy ott gondját viseljék, míg ő eljövend. Azóta két év telt el. Ez a betegem kimentett ember, hogy itt ebben az ideigvaló vendégfogadóban teljesen odakerülhessen Krisztus bűntörlő vére alá. Maradj még egy ideig, Testvér, itt ezen a szeren­csétlen osztályon, ahol annyi lelket, kellene Urának megmenteni! Nézd, ez az asszony három nappal ezelőtt ugrott le a harmadik emeletről. Csontjai összetörtek . .. Mikor először beszéltem vele, elmondotta, hogy féltékenység­től gyötörve, a kártyavetőasszonyoktól eljutott a spi­ritisztákig . . . Onnan pedig ide, az öngyilkosok osz- tál yára. Most már tudja, hogy kinek a hatalmában volt. De ismeri most már a Krisztust is, aki a gonosz lelket kiűzte belőle. Tudod, mikor tegnap felvette az Űr va­csoráját, a Mi Atyánk ama kérésénél: ,,de szabadíts meg minket, a gonosztól, borzalmasan el kezdett kia­bálni. Sikoltozva, mintha valaki fojtogatta volna, ki­áltozta sokszor egymásután: de szabadíts meg a go­nosztól! .. ., de szabadíts meg a gonosztól ... És ő sem kiáltott hiába! Krisztus őt is megszabadította. Látod, azóta ilyen békével, világos öntudattal fekszik itt és várja Megváltóját. Ez a betegem öngyilkossága után való hatodik na­pon átment az örökkévalóságba. Egyik tüdőbeteg osztályomon, nézd, Testvérem, azt az asszonyt. Megtért. Ne csodálkozz rajta. Ügy van, ahogyan mondom: Megtért. Nem egy megtérést láttam már és kísértem figye­lemmel az utóbbi évek folyamán. Nála az újjászületés­nek ugyanazon jeleit láttam, mint amilyeneket Te is bizonnyal megtapasztalhattál másokon is. Róla nem írok többet. Az Ür tudja, miért. Lélekmeutós is van a kórházban. Nem csak temetés. Dicsőség Istennek! Nem szeretnél velem jönni? Gálát György. A BUDAPESTI NAGY EVANGÉLIZÁCIÓ kezd kibontakozni. Részletes tervét a legközelebbi szá­munkban közöljük. Addig is hordozzuk imádságaink­ban. Még mindig nem dőlt el a közös nagy evangélizá- ció színhelye és szolgálattevői. Könyörögjünk Isten útmutatásáért és világosságért. A fogházmisszió karácsonya Kaptuk a következő levelet: „Megnyitja néked az Űr az Ö drága kincsesházát!“ V. Móz. 28: 72. Köszönetét szeretnék mondayú az Élő Víz sok ada- kozószívű olvasójának a Fogházmissziónak nyújtott se­gítségért. Áldja meg gazdagon a Mindenható Isten mind­azokat, akik Krisztus Urunk szeretetének eszközei vol­tak. Kérem, engedje meg, hogy pár szóval megoszthas­sam az én örömemet is. Úgy történt, hogy november vége felé letérdeltem imádkozni: „Uram, ezen a karácsonyon is sokezer rab családja nélkül tölti a szentestét. Soknak senkije nincs és még csak csomagot, üdvözletét sem kaphatnak sze­retteiktől. Oh, add meg, hogy amikor egymást ajándé- kozgatják az emberek, mi is adhassunk minden rabnak egy kis szereteicsomagot a Te nevedben. De legföképen add meg, kérlek, hogy e kicsiny jel mögött mindegyi­kük megérezze a Te üdvözítő szeretetedet!“ Nagy kérés volt. Tudom. És az Úr megnyitotta az Ő drága kincsesházát: a néki engedő szíveket. Áradt az adomány mindenfelől. Több, mint amit remélni mertem. Bizonyság arról, hogy van szeretet, ebben a szeretetlen világban is vannak lelkei az Úrnak, akik az Ö szólítására ajándékozó szív­vel előállnak. Felejthetetlen advent, felejthetetlen karácsony. Egy-egy küldeményt különös gonddal csomagollak. Azután jöttek egészen egyforma csomagok, melyek el­árulták, hogy közösségek készítették, csomagolták őket. És jött az ige, traktátus, könyv és sok levél. Sok cso­magot küldtek az Élő Víz olvasói is. Hadd írjam le, hogy mindenkinek jutott, úgy, ahogy imámban kértem. De a kérés másik felét is meghallgatta az Úr, meg­tapasztaltam. Amikor a könyvekkel és csomagokkal megrakott hosszú asztal előtt sorban elvonultak a rabok, gyermeki örömmel nyúltak a kis ajándékcsomagok felé. Ilyen sok ajándékot még nem osztottak szét a fogházban. És na­gyon boldog volt az a hat rab, aki az előkészületekben és az osztásnál segíthetett. A Karácsonyi Evangélium ünnepi kiadványának el­ső lapján azt olvastam, hogy sok szívből karácsony mú­lásával elszáll a Krisztus okozta öröm. Ne így legyen most minálunk. Legyen ez a karácsony megszületése a Fogházmissziót pártoló szeretetnek és hadd növeked­ik essék és cselekedhessék a szíveinkben. # MIVEL SEGÍTHETÜNK A FOGHÁZMISSZIÓNAK? Ötszáz olyan letartóztatott van fogházunkban, akik­nek soha senki nem leüld csomagot, senkijük sincsen. Nagyon kérem, írjanak azok a családok és közösségek, akik havonta rendszeresen tudnak küldeni egy-egy cso­magot. Egy csomag öt kiló élelem lehet: kenyér, sza­lonna, zsír, hagyma, gyümölcs. Válaszadásnál részlete­sen, pontosan feltüntetjük. Jelentkezéseket kérem: Szász Edit missziósnővér Orsz. Büntető Intézet, Bp., X., Kozma-utca 13. ÉLŐ VlZ . 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom