Élő Víz, 1948
1948-november / 24. szám
AZ EVANGÉLIKUS EVANGÉLIZÁCIÖ LAPJA Áldás vagy átok A két legtávolabbi véglet. Az egyik oldalon ott van minden, ami az életet hasznossá, értelmessé és széppé teszi. Szívet vidító öröm, lelket eltöltő békesség, segítés, jóság, szeretet. Rendezett viszony emberekkel és rendezett viszony Istennel. Gyümölcsöző élet. A másik oldalon a halál sivársága. Fertőzött gondolatok, mérgezett szavak és gyilkos cselekedetek. Keserűség, gyűlölet ésx kétségbeesés. Szenvedés és szenvedésókozás. Még akkor is, ha a szívélyesség mezébe van öltöztetve a tőr és örömálarcot hordoz a sírás. Hadi állapot az embertársaimmal és hadiállapot az Istennel. Végül pedig megmásíthatatlan örök gyötrelem. Ez a két alapjaiban különböző véglet, a két merőben ellentétes állapot még sincs messze egymástól. Ellenkezőleg! Az ember mindig a kettőnek a határán jár és vagy az egyiknek, vagy a másiknak a részese. Harmadik lehetőség nincs is. Vagy az életet gyümölcsözővé tevő áldás, vagy a halált lehelő átok. Amikor Isten szól hozzánk, mindig ez előtt a választás előtt állunk. Ha engedelmesen hallgatjuk és megcselekesszük, áldást nyerünk. Ha Ellene állunk, átok alatt vagyunk. (Olvasd el V. Mózes 11: 26—28. verseket!) Még kifejezőbben áll ez előttünk Jeremiás 17: 5—8. versekben: „Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Űrtől pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában van, és jnem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik és akinek bizodalma az Ür; mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit,, és nem fél, ha hőség követÉLŐ Víz kezik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.“ Ki ne irtóznék a pusztai kopasz fának a sivár sorsától és ki ne kívánná a folyó ipellé ültetett dúsan gyümölcsöző fának az életét?! Minden azon fordul meg, hogy kiben veted a bizodalmád. És nemcsak elméletileg, vallási dolgokban, hanem valóságosan, a legköznapibb életedben is. Ez az ige átkozottnak ítéli az emberben való bizakodás minden fajtáját. Nemcsak céltalannak, kockázatosnak, haszontalannak, hanem egyenesen és megmásíthatatlanul: átkozottnak. Az Isten szemében a legútálatosabb, amikor az Ö népe is emberek tetszését keretei, emberek védelmére támogatására és erejére számít. Ez mindig Isten hatalmában és szeretetében való hitetlenkedést takar. Aki emberben bízik — akár önmagában is — az mindig lealacsonyítja az Istent és felmagasztalja, bálvánnyá emeli az embert — akár önnönmagát is. A bálványok pedig mindig cserbenhagyják. Az Isten népének minden kudarca, a testben való bizakodás csődje, a bálványok erőtlenségének a bebizonyo- sodása. Isten átka. Mert ebben a dologban Isten nem ismer kíméletet. Vagy-vagy. Vagy ö, vagy a bálványok. Te kiben bizakodói? Bizakodol-e egyedül és maradéktalanul Istenben? Ez az áldott élet csatornája. Aki elfordul emberek erejétől — az önmagától is —, és az Ür felé fordul minden bizodalmával és várakozásával, az előtt kitárul Isten gazdagságának, erejének és szeretetének a kincsesháza. A menny és föld Ura áll mellé atyai szívének ajándékozó bőségével. Lehet-e valamiben is szükségef Vall- hat-e valamiben is kudarcot? Isten önmagát 1 ______________________________________ 1
