Élő Víz, 1948
1948-szeptember / 19. szám
Hova vezet az ész-vallás? „Az emberek túlnyomó többsége nem tud, vagy nem akar, de mindenesetre nemigen szokott gondolkodni“ — állapította meg egy fiatalember, aki önmagát ama kevesek közé sorolta, akik viszont szoktak gondolkodni. A gondolkodást azonban meglehetős veszedelmes dolognak tartotta, így okoskodván: „Ha elgondolkodom azon, mi értelme is van alapjában véve a dolgoknak, annak, hogy megszülettem és élek, hogy dolgozom és terveket szövögetek, akkor kénytelen vagyok észrevenni, hogy a világon igazán semminek sincs értelme. Hiszen meghal az ember s akkor oly mindegy, boldog volt-e, vagy boldogtalan, jó volt-e vagy gonosz, adott-e vagy ragadozott, épített-e, vagy lopta a napot és így tovább. Annak sincs értelme, hogy addig is, amíg élt, biztosította önmagának és szeretteinek a jólétet, a kenyeret és öltözéket. Hiszen amikor meghal, mindez visszamenőleg is elveszti jelentőségét; teljesen mindegy minden, hiszen úgyis meghalunk. Nincs éVtelme sem a szeretetnek, sem a gyűlöletnek, sem a jutalomnak, sem a büntetésnek. Nincs értelme a születésnek és semminek, semminek. Egyetlen észszerű cselekedet van: az öngyilkosság! Tudniillik a nemlét feltétlenül jobb, a legjobb létezésnél is, hiszen nem kell attól tartani, hogy egyszer megúnja az ember. A legjobb életnek is megvan a félnivalója: betegség, baleset, öregedés, meghalás. A nemlétezőnek viszont nem létezik semmi, az elmúlás aggodalma sem. Tehát jobb, ha nem létezik, mintha él az ember, akár ha a legjobb életet éli is“. Így filozofált az .észszerűség álláspontján' az említett fiatalember, aki úgy vélte, hogy kelleténél jobba» kihyitotta a szemét. Szavaihoz hozzáfűződött’ ez a mefisztói monológ: „Nagyon mindegy a vég s a teljes semmiség! A folyton alkotás mi végre1? Hogy minden alkotás gyors végit érje! „Volt s vége!“ Mit kell ily szóból kivenni 1 Ez annyi, mintha nem lett volna semmi...“ (Goethe: Faust, 2. rész, 5< felvonás.). Ezzel a kiábrándult racionalizmussal elég gyakran találkozhatunk. Igen tevékeny életű emberek kérdeznék már meg a tükör előtt vizs- gálgatva önmagukat, hogy: Miért? Miért tevékenykedem? Mi a végső értelme? Nincs értelme ... Az ilyen tükörelőtti magánbeszélgetések vége gyakran öngyilkosság lett. És legyünk őszinték: nem volt igazuk? Kétségtelen, hogy joggal keltene és bizonyára kelt is sok emberben igen nagy felháborodást, hogy valaki ilyesmit ír itt és elveszi az emberek kedvét a munkától, sőt a gyengébb idegzetűeket egyenesen lelki meghasonlásba kergetheti. Meg kell vallanunk, ez a vád nagyon is indokoltan érhetné azt, aki le merte írni, amit végeredményben mindenki így érez, aki magát „józan ész-lény“-nek tartja. E világ hideg ész-szerűségéből folyik mindez és bár igaz, hogy az ilyen beszéd feltétlenül romboló hatású, de lássuk be és ne tereljük félre „ellen- támadással“ azt az igazságot, hogy a „csak ész“ vallása vezeti ide a gondolkodást, feltéve, hogy az nem áll meg fele úton. Parázs vitába kezdhetünk itt, de a vitázók és támadók jól teszik, ha őszintén megkérdezik önmaguktól, nem azért vannak-e felháborodva az „ilyen beállítás“ ellen, mert nem akarják végiggondolni következetesen, hogy igenis pontosan a Nihil-be vezet — nevezzük nevén — az istennélküliség álláspontja? A következetesen és teljesen istentelen embert a saját „józan belátása“ igenis kell, hogy az öngyilkosság legnagyobb „észszerűségére“ vezesse. A vitázók egy része ezt valóban be is fogja látni, mint ahogy az elején emített fiatalember, — mert becsületesen szembenézett azzal, amit vallott, az istentelenséggel — valóban ide. jutott. A belátók azonban szerencsére, vagy legalább remélhetőleg mégsem lesznek öngyilkosokká. Következetlenségük kihívójául az élet- östtönré fognak hivatkozni. Itt azonban elölről kezdődik a dolog; ha ugyanis nem ismerem el azt, hogy az életösztön Istennek belém rejtett parancsa, amely az élet megbecsülését parancs- szerűen bízza rám, akkor ismét baj lesz a gondolkodásból. Ha az életösztön egyszerűen a szervezetem auyagerő-rendszerének sajátsága, akkor az eszemmel (amely vájjon szintén csak a vegyifolyamatok valamilyen megnyilvánulása?) feltétlenül uralkodhatom rajta, sőt félre is vezethetem. Vájjon az értelmetlen fiziko-kémiai folyamatláncolat tiltaná meg, hogy pl. be ne vegyek valamely halálos adag kellemesen ható mérget? Ha ezt állítom, akkor tejesen sakkmatt helyzetbe jut az észszerűségem, hiszen ez esetben épenséggel „logikus“ lenne az egész anyag-erő-rendszer önhatalmú megszüntetése, vagyis az öngyilkosság, mert így radikálisan megoldódnék a létezés minden kérdése, amely- lyel évezredele óta vajúdik az emberiség. • Ügy-e, milyen borzasztó gondolatok ezek?! Úgy-e, tiltakozik bennünk minden „az ilyen beállítás“ ellen?! Tudod-e szeretett embertársam és a törekvő munkában osztályosom, hogy mi az, ami tiltakozik benned is, de bennem is az öngyilkosság ellen, minden érték megvetése ellen, a születés, a munka, a jövő megtagadása ellen? Az igazi élet, éspedig az örökélet vágya! Akármint okoskodunk is a létezőkről és köztük önmagunkról, a mi „belső emberünk“ akire nem hatf semmi féle ilyen, vagy amolyan magyarázat, nagyon jól tudja, hogy cselekedetei beleépülnek az örökkévalóságba. Az épített híd, gyár, ház és mindég természetszerűen egyszer tönkremegy majd, de az, hogy építettünk, dolgoztunk, törekedtünk és akartunk, ezek a tények velünk jönnek át az örökkévalóságba. Ezért kell és érdemes dolgoznunk, építenünk, élnünk s refnélélő víz 5
