Élő Víz, 1948
1948-szeptember / 19. szám
nünk. Létünk nem értelmetlen, nyúlfarknyi filmszalag pergése, hanem az Abszolút Létezőben való haladás, mert „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk“. Bárcsak a mi Benne való haladásunk fejlődő irányú, azaz az ő Lényegéhez közeledő és nem távolodó lenne. Testvér! Figyelj egy kissé a lelked iránytűjére és ha azt látod, hogy haladásod iránya nem az Istenben egyre mélyebbre hatoló, hanem távolodó, vagy csak érintő irányú, azaz semleges, akkor hallgass a te „belső embered“ józanságára, aki nem a Nincs-ben, hanem a Van-ban, a Létezés-ben akar lenni és fordulj úgy, hogy utad az Isten felé, az Ő téged váró, a golgotái keresztben is teérted széttárt karjaiba vezessen. A golgotái kereszt alatt a legértelmetlenebb- nek gondolt élet is csodálatos értelmet talál. Nem lehet értelmetlen az, amiért Isten olyan nagy áldozatot sem tartott céltalannak, hogy egyszülött Fiát áldozta fel érte. Jézus Krisztus azért jött a földre és azért adta oda magát, hogy őáltala a kiábrándult, megkeseredett öngyilkosjelölteknek is életük legyen és bővölködjenek-____________________** ^ Leánykonferencia Répcelakon Augusztus 24—29. „Fel, álmodból én lelkem“ — szállt az ének a konferenciára összegyűlt, közel 80 leány ajkán már az első estén. Akkor még sokén nem értették., hogy nekünk szól az ének, hogy Krisztus szeretető halálosan mély álomból akar életre kelteni. Már a bemuta’tkozásnál hallottuk, sokan jöttek, hogy problémáikra,, kínzó kérdéseikre feleletet kapjanak, erőért, békességért, de azt, hogy teljes megújulásra lelki halálból való feltámadásra van szükségünk, csak nagyon kevesen érézték. Már az első napon hangzott felénk a kemény szó: „.Térjetek meg!“ Bűnbocsánatra van szükségetek, kegyelemre, mert mindnyájan elvesztek! Még próbáltunk ellenkezni, kibúvót találni, hiszen vannak erényeink“, nem olyan gonosz a mi szívünk mégsem. Menekültünk Isten elől, kerestünk utat a szabadulásra. Azt gondoltuk, hogy kifoltozzuk csak egy kicsit az itt-ott bizony magunk előtt is szakadtnak tűnt ruhát, és akkor rendben lesz minden. De ez a reménységünk is szertefoszlott már az első napon, a megbeszélésen. Meg kellett látnunk, hogy olyan nagy a tartozásunk az Úrnak, hogy kifizetni képtelenek vagyunk, bárhogy erőlködünk is. A széles úton járó ember mindén gondolata, cselekedete, még az „erényei“ is gonoszok és útálatosak Isten előtt. Kétségbeesetten kellett mindenkinek meglátnia, liogy szorul a hurok, csukódnak be a kapuk az emberileg még járhatónak hitt utak bejáratánál, csak egyetlen kapu marád még nyitva számunkra: A szoros kapu, a Kegyelem ajtaja. Igen Uram, de hogyan jutok be rajta? Az esti áhítatokon áz ítélő Istennel találtuk szembe magunkat, a bűnt gyűlölő, a bűnöst megbüntető Istennel, Még jobban ránk nehezedtek felismert és megbocsá- tatlan bűneink, és súlyuk alatt konok, kemény, makacs szívünk összetört teljesen. Egyetlen probléma töltötte be egészen: „Hogyan üdvözülhetek?“ És akkor hangzott felénk már a második napon & megbeszélésen a drága evangélium: „Higyj Jézusban!“ és bejutsz a szoros kapun át a keskeny útra, amely egyedül visz életre. Hallottuk, hogy Krisztusban hinni, jelenti önmagunk teljes feladását, beismerését a saját elveszett és ítéletre méltó voltunknak, és megkapaszkodást a Krisztus keresztjében, amely egyedül visz életre. „Igen Uram, mert Te mondtad tudom, hogy mindenestül fogva bűnös vagyok, de könyörülj rajtam!“ Nézz Jézusra és bízzál benne, hogy érted kiontott vére bűnbocsánatot és kegyelmet szerez számodra, „ó higyj, s bízzál végre Jézusodban, és jöjj hozzá koldusként rongyaidban, borulj keblére amint vagy úgy, és add néki szívedet tulajdonul.“ • Ki hiszi el, hogy*van ilyen megtérés? — hangzott a kérdés. És akkor hirtelen a Szent Lélek füzétől átforrósodott levegőben egészen személyessé vált ez a kér- ^dés, amelyet követett a többi: ,,Akarsz-e ilyen megté- ^ jrést?“ „Hiszed-e, hogy Isten megadja neked a bűnbo- jcsánatot a Krisztus véréért?“ Igen! Zokogó leánycsa- ^pat adta meg a feleletet. f „Én pedig mint a Jézus Krisztusnak szolgája, hirdetem néktek minden bűnötök bocsánatát. Amilyen tá- . vol van napkelet napnyugattól, olyan távol vetette Isten ' minden bűnötöket“ — hangzott a drága ige a lelkipásztor- ajkáról. Ezután még könnyes szemű, de már mosolygó arcú leányok végetérni nem akaró hálaimája szállt az égbe. Egyszeriben minden szív könnyű lett, minden részletkérdés, minden probléma eltűnt amellett a boldog bizonyosság mellett: „Meg vannak bocsátva bűneim!“ „Van üdvösségem!“ Isten kegyelme az esti áhítat után tartott utóösszejövetelen megadta ezt is. Egymás után hullották a Krisztus keresztje alá a megvallott bűnök, á régen hófehéren kapott, és bemocskolt ruhák. Tapasztaltuk, hogy Isten az ő sebesült katonáit is szereti, meggyógyítja, és újra meg újra ad „fehér ruhát“ a bemocskolt helyett. Ezután már mindnyájunk szívéből boldogan szállt az ének: „Ütött a boldog óra, rabságomnak vége, eloszlott virradóra éjfél sötétsége. Nevetéssel teíve szám, ajkamon vigasság, új világ derült rám, tündöklő szabadság! Isten csodálatos kegyelme volt, hogy ami más konferenciákon az utolsó napon szokott megtörténni, az ezen a konferencián már a második napon valósággá vált, és nem kellett azonnal a szoros kapuban, á keskeny út legelején szétoszlanunk, hanem még 4 napon át együtt maradhattunk és erősödhettünk. Imádságban meg ne restüljünlc! Könyörögjünk a legköielebbi konferenciákért! Szeptember 10—12. Az iszákos-mentőmisszió konferenciája Fóton. Szeptember 14—17. Leánykonferencia Fóton. Szeptember 22—24, Evangélizációkat előkészítő konferencia Fóton. Szeptember 28—30. Asszonykonferencia Fóton. Szeptember 26—okt. 1. Theologusok csendeshete Gyenes- diáson. Október 4—8. országos ifjúsági vezető konferencia Fóton. 6 ÉLŐ VtZ
