Élő Víz, 1948

1948-augusztus / 16. szám

Bacillusgazda Kívülről egészséges embernek látszik. Ma­ga-magát is annak hiszi. Pedig ahová megy, akivel szóba áll, mindenütt és mindenkit fertőz. Pusztító betegség kórokozóit hordozza a testé­ben és terjeszti maga körül. A legtöbb romlást- okozó járvány így terjed. A bacillusgazda a romlás terjesztője. A lelki romlásnak is vannak kórokozói. És ezeknek is vannak terjesztői. Az Istent káromlónak minden szava mérget fröcsköl. Megszentségteleníti a szentet és a tisz­tát sárba rántja. Sokan vannak ilyenek lelki- ismeretlen meggondolatlanságból. Védelmet is tudnak a maguk számára: Ők egyáltalán nem úgy értik. Csak a szájukkal káromkodnak és nem a szívükkel. A magyar ember gyengéje, amit Isten sem ítélhet meg szigorúan — mond­ják. Pedig a szívnek teljességéből szól a száj. A romlott szív rontó bacillusait szórja minden szitkozódó ajak. A könnyed társalgó. Esetleg vigyáz arra, hogy ne mondjon olyat, amin csak megbotrán- kozni lehet, de azt mindig keresi, ami megmoso­lyogtat, vagy amit máskép is lehet érteni. S a burkolt kétértelműségekbe, a könnyed pajkossá- gokba sincs más csomagolva, mint a lelki rom­lás kórokozója. Lassan ölő méreg, ami nevetve, élcelődve, észrevétlenül visz a kárhozatba. A bűneivel kérkedő is sokszor csak nagyot- mondásból, virtuskodásból teszi. A szája talán sokkal többet tud. mint amennyit elkövetett. Dehát mi van mind e mögött? Az Istennel való : nemtörődés, szavának a lefitymálása^ a tűzzel való veszélyes játék. És ez is terjed a nyomán: I bűnnel való kacérkodás, Istentől való függetle­nülés, szabadosság és fölény. A por-embernek i a fölénye a világmindeáség Urával szemben. Mi más lehet a gyümölcse, mint romlás és kár­hozat. Pedig ezek még nem is igazi bacillusgazdák. Inkább fertőző betegek, akiken magukon is lát­szik a fertőző kór sok jele. Fel lehet ismerni és lehet kerülni őket. Az igazi értelemben vett bacillusgazda az, aki egészségesnek látszik és mégis bacillust hordoz magában. Akil*ől senki nem sejtené és mégis gyilkos kórt terjeszt. Ezek a lelki romlásnak a veszedelmesebb terjesztői. Erkölcsös, rendes, köztiszteletben álló embe­rek. Minta-hivatalnokok, minta-alkalmazottak, minta-családfők vagy -családtagok és minta­barátok. Senki nem tud rájuk rosszat, csak jót. Dicsérik, tisztelik és szeretik őket. Például hoz­zák fel és irigyléssel gondolnak rájuk. Hatással vannak a környezetükre. Éppen ebben van a veszedelmük, mert mind bacillusgazdák, ha nem hisznek Jézus Krisztusban és az ő megváltó vérének erejében, ha maguknak tulajdonítják mindazt a szépet, jót és követésre méltót, ami bennük van. Bacillusgazdák, akikből a maga- biztosság, az önigazság, az önmagában való er- kölcsiség árad. Ezeknek a megfertőzöttjei úgy gondolkodnak, hogy nem az a fontos, hogy va­laki hisz-e Istenben vagy nem* hanem az, hogy jót cselekszik-e vagy rosszat. Isten nélkül is le­het erkölcsös életet élni, áldozatot hozni, segí­teni és mások javán munkálkodni. Pedig „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni“ (Zsid. 11: 6). Ha pedig néki nem tetszünk, akkor hiába tet­szünk az emberek tömegeinek. A legkívánato­sabb és a legirígylésreméltóbb életnek is — ha az nem Istennek tetsző élet — csak romlás és veszedelem lehet a vége. Aki ilyen életre mutat példát, az romlásba dönti az embertársait. Az bacillusgazda. [ÉLŐ VIZ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom