Élő Víz, 1948
1948-július / 15. szám
Az eleven bibliaolvasás feltételei (Folyó évi 11. számunkban közölt azonos című cikk folytatása.) 5. A rendszeres bibliaolvasás ellen akkor intézi egyik legveszedelmesebb támadását a Sátán, amikor bibliaolvasó életünk „lózung-keresztyénség“-gé, „bibliáolvasó- naptár-keresztyénség“-gó sorvad. Ez akkor- történik, amikor már nem olvassuk az első szeretet szomjúságával az igét, bár csodálatunk, szeretetünk, hitünk megmarad irányában, — de a világ, a rohanás, a Mammon elrabolja időnket. Ilyenkor egy-két percre kukkantunk az igébe. Sokszor magunk sem tudjuk már az 'ige letevésének pillanatában sem, hogy mit is olvastunk. Megelégszünk azzal, hogy elolvassuk futólag az Útmutató (Losung) aznapi igéjét, vagy valamely más igeolvasási kalauz, naptár kijelölt textusát, de magunk nem csendesedünk el kitartóan a Biblia egyes könyveinek folyamatos olvasásánál.'Még veszedelmesebb az az eset, amikor „álmoskönyveként kezeljük a Bibliát: nem naponkénti táplálékunk az igeolvasás rendszerességében hanem baj- bajutván, felnyitjuk valahol s az első tekintetre megpillantott igét tekintjük Isten konkrét, helyzetünkre szóló üzeneténék. Ügy mint amikor valakinek különös álma van és előkotor valami „álmoskönyvet“, — melyre máskor nincs szüksége — és abból tudakolja, mit jelentett álma. E veszélyek ellen legjobban úgy védekezhetünk, ha valóban rendszeres igeolvasók vagyunk. Ez pedig ebben a vonatkozásban a következőket jelenti (a 4. pontban említettek mellett): a) Használhatok bármilyen útmutatót, igeolvasási kalauzt, leszakítós naptárt, de azt állandóan, folyamatosan, naponként olvassam komoly, alázatos, bűnbánó és hívő imádság után, valóban az Űr akaratát tudakolva. Használhatok akár többféle bibliaolvasó-kalauzt is. Ez esetben osszam be, melyiket a nap mely szakában olvasom, melyiket családommal közösen, melyiket magamban. Pl. az Útmutatót (Losungot) olvasom reggel, mely csodálatosan utat mutat az egész elkövetkező napra; (családommal együtt) délben étkezés után ugyancsak az egész család pl. a Fébó leszakítós naptárát; este a családi áhítaton pl. a Bethánia leszakítós naptárát. Minden esetben bevezeti és befejezi az igeolvasást imádság, akár úgy, hogy a családfő imádkozik egyedül, akár a család tagjai is. Leghelyesebb, ha olvasás előtt csak a családfő, olvasás után pedig a család tagjai is a kapott igének megfelelően. Talán soknak tűnik fel ez á napi háromszori közös alkalom, de gondoljunk arra, hogy mennyi közös alkalom, ebédutáni csevegés rabol el időt a világ számára tőlünk. Ha pedig vendégünk van, menynyi felesleges szó hangzik el épp étkezések utáni társalgásban: ilyenkor se mulasszuk el gyávaságból, álszeméremből. Ilymódon az egész család naponta állandóan az ige fegyelmezése alatt van és boldog hálaadással fogja tapasztalni, hogy ezek az alkalmak valóban állandó, konkrét családi közösséget jelentenek az Úrral. Csak az időnkkel ne legyünk fukarkodók épp akkor, mikor Istennel való közösségünkről van szó, hiszen sokszorosan többet adunk különben a Sátánnak. Természetesen a kenyérkereső családtagok távolléte esetén a napi háromszori alkalom közül egyik-másik máskép alakul stb. b) A családi alkalmak mellett azonban feltétemül meg kell maradni az egyéni bibliaolvasás alkalmának! Ez mindennél fontosabb. Amikor magam olvasom folyamatosan a Bibliát. Tehát' nem rendszertelenül, hanem valamelyik bibliai könyvet folytatólagosan. Leghelyesebb az, ha pl. reggel újszövetségi, este ószövetségi igét. Ilymódon nagy általánosságban évente egyszer elolvashatom a teljes Bibliát. Erre feltétlen kell időmnek lennie s valóban akad is, ha Ősellenségem meg nem csal különféle hamis kifogásokkal és áligazságokkal. Meri ha minden nap van időm külön-külön a cipőm, ruháin felvételére, táplálkozásra, mosdásra, borotválkozásra (mert, „muszáj“), akkor legyen épp ilyen „muszáj“ (de már nem is csak olyan természeteshek vett értelemben, mint a fentieknél, hanem boldogítóan) az egyéni igeolvasás is. Aki becsületes lélek ezen a ponton, az a Lélektől kapott leleményességgel megtalálja a módját az elcsendesedésnek. Legtermészetesebb, ha otthon tud csendesórát tartani. Erre legyen irányadó II. Móz. 24: 4:^,Felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt.“ Azaz: a golgotái hegy, a kereszt tövében építs reggelenként oltárt bűnbánatod, áhítatod, Isten-keresésed számára." Ez az „építés“ pedig természetesen nem lehet néhány tégladarab rendszertelen, jázas összedobálásának rohanó alkalma, hanem a „jó munkához idő kell.“ De ne ess kétségbe (a Sátán ezen az úton akar lemondatni ez alkalmakról: ma nem érsz rá; számodra ez lehetetlen; ma utaznod kell; ma már megfeledkeztél róla, elkéstél' stb.), ha rajtad kívül 'álló okokból nem építhetsz oltárt otthoni elcseíidesedésedben. Járj túl a Sátán eszén: elolvashatod igédet a villamoson, vonaton, piacra vagy szántóföldedre vivő' kocsidon, várakozási időid alatt (Pl. orvosi rendelőben, állomáson, hivatali előszobában, sorbaállásban) stb. Ugyanezt tedd meg este az ószövetségi igével, természetesen ez esetben lefekvés előtt lehetnek ily alkalmaid. A legfontosabb az, hogy ilyen rendszeres családi és egyéni igeolvasásnál mindig Krisztus érdemére támaszkodva jöjj az Úr elé és vedd feltétlenül az Ő akkorra adott üzenetének, feleletének az igét s engedelmeskedj annak! Ne ijedj meg, ha a fentiek látszólag soknak, kivihetetlennek látszanak: a gyakorlatban sokkal egyszerűbb ez, ha valóban a Lélek vezet. Csak őszinte, becsületes légy. És ne engédd soha, hogy a Sátán kétség- beejtsen s megkössön még akkor is, ha valamelyik ponton gyarlóságod miatt nem megy minden a rendjén. „Szabadságra hívattatok el“ — mondja az Úr... 6. Eléggé nem hangsúlyozható szempont, hogy minden kritikai, bíráló gondolat nélkül olvasd az igét. Rengeteg embernek tragédiája az, hogy kritikai vizsgálódással, kételkedéssel, nem őszintén ül az igei elé. így érthető, hogy még olyan lelkek számára is lehet csak emberi eredetű könyv, akik naponként és egész életükön át foglalkoznak vele — de' bírálgatva s nem min- denekfeletti alázatos, hívő bizalommal. A gyermek Sámuellel mondd: „Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád“ (I. Sám. 3: 10), „Kész az én szívem, oh Isten“ (Zsolt. 108: 2—8.) — és itt is megáll az Űr szava: „ha olyanok nem lesztek, mint a gyermekek . . .“ Ne törődj azzal, hogy más „okos“ miként vélekedik a Te „vakbuzgó, rajongó“ igeolvasásodról: bízzál mindig abban, hogy ha az Urat te igazán Krisztus érdemére támaszkodó bűnbánattal, hittel és őszinteséggel kérted előző imádságodban, Ö téged meg nem csalhat: „Hűséges Isten és nem csalárd“ (V. Móz. 32: 4), „boldogok, akik teljes szívből keresik Őt“ (Zsolt. 119: 2.)... 7. Kétségtelen, hogy az egyéni bibliaolvasásnak nagy kísértése az egyéni ejtéveiyedés veszélye. Ezért nagyon ajánlható, hogy tarfed magad az egyházi Hitvallások alapvető korlátjaihoz; olvasgass az egészséges ébredés íróitól írásmagyarázati könyveket (világi olvasmányok helyett). Hogy azután mi az „egészséges ébredés“, azt a tiszta, őszintén becsületes lelteknek valóban megmutatja a Lélek, akár égre magasztalna^ előtte egy helytelen- könyvet, qkár sárgaföldig gyaláz2 ÉLŐ VtZ