Élő Víz, 1947
1947-november / 19. szám
házra ítélt egyén. — tulajdon élettársát ölte meg, s amikor végzett szörnyű munkájával, még a holttestet is majd ízekre taposta rettentő haragjában. No de ez már csak megérdemli megvetésünket?! — feleled. Vigyázz, atyámfia. 10 évi fegyház hitvestárs megölésénél a 92. §. alkalmazásával kimérhető legkisebb büntetés! Nagy mentségei lehetnek ennek az embernek. Hát vannak is. Hatalmas, tagbaszakadt férfi; szeméből szelídség. jóság sugárzik. Hogy billenhetett meg ennek a jó embernek annyira a lelki egyensúlya, hogy ily szörnyű tettre vetemedett?! Vasmunkás volt a városban, s a harmadik faluból járt be munkahelyére. Keresetét, még a túlmunkájáért járó külön keresetét is mind odaadta asszonyának, akit, forrón, híven szeretett, s akihez gyengéd volt, mint a galamb a párjához. Nem úgy az asszony. Mialatt a férj a távoli munkahelyén hullatta verejtékcseppjeit, az asszony idegen háznál keresett meleget, annyira, hogy teherbe is esett szeretőjétől. Mindezt egy éjszakán rideg szeretetlenséggel megmondta férjének. „Nem kellesz, más kell nekem, akitől már gyermekem is lesz.“ És most már amilyen gyengéd volt eddig ez a férfi, épp annyira felforrt most a szörnyű megcsúfoltatásán galamb-epéje; s a lélek felett úrrá vált természeti ember vad rombolásban tombolta ki magát. Büntetését elvette, de a bilincsre tekintsünk mindannyian a szánakozó részvét szeretetével. Az utolsó, akinek portréját itt bemutatom, egy többévi fegyházbüntetésre ítélt községi jegyző portréja. Apja falusi tanító volt, — hitvesével együtt áldott jól- tevőjo az egész falu lakosságának. Jó szíve mozdult meg/ akkor is. amikor valakinek az ellenség kezéből való kiszabadítása érdekében arra vállalkozott (1919), hogy átkel a Tiszán, s közbejárva az ellenségnél, visz- szaadja a. szerencsétlent kétségbeesett családjának. A merész vállalkozást kudarc követte. A derék vállalkozó hiába emelte magasra a fehér zászlót, hogy mint parlamentér akar átkelni a túlsó partra, a part járőrei célbavették. agyonlőtték. — hogy ezzel meginduljon a családi tragédiák vég nélküli sora. A fiú fegybázba jutása jelzi itt a legmélyebb pontot; ám ha tettére kevés is a mentség, annál megértőbben kell megállnunk a fagyházból való kiszabadulása után tett nyilatkozatainál: „a múltamat a jövőm érdekében nem titkolom, de igyekszem hibáimat őszintén és férfiasán beismerni. Bár ezzel önmagam nehezítem meg az elhelyezkedésemet, másként nem akarok tenni, mert tapasztaltam, hogy nehéz becsületesen élni, de jó. Szeretnék még élni s dolgozni becsülettel, hogy jobb sorsra érdemes leánykámat fölnevelhetném s feledtetni tudnám velük azt a tengersok könnyét és szenvedést, amelynek három és fél éven át osztályosai voltak. — Végigküzdöt- tem a háborút, többször megsebesültem, birtokosa vagyok számos hazai és porosz kitüntetésnek és ma helyzetem úgy áll, hogy a mindennapi kenyeremet képtelen vagyok megszerezni. — Édesapám tragikus halála, elmenekülésem utáni nehéz elhelyezkedés, beteg édesanyám és feleségem gyógykezeltetése, ezek voltak okozói erkölcsi bukásomnak s ezek kényszerítenek arra, hogy családommal együtt a halálban keressünk menedéket, ha csak a jó Isten meg nem elégeli szenvedéseinket, s valahonnan segítséget nem küld számunkra? III. Kérdés, mi történt, vagy történik hazánkban a fogházmisszió keretébe vonható tevékenység terén? A fogházmisszió főbb vonásokban a következő munkákat végezte: 1. Előmozdította, hogy a foglyok a letartóztatási intézetekben istentiszteletek, bibliaórák, ismeretterjesztő előadások, analfabéta tanfolyamok útján mélyrei ható valláserkölcsi oktatásban, illetve szellemi nevelésben részesüljenek. 2. Támogatta az igazságügyi hatóságokat a foglyok munkára nevelésében és megfelelő foglalkoztatásában, a hiányos és nehezen beszerezhető felszerelési és az el- rongyolt ruházati cikk pótlásában, — az igazságügyi intézeteket pedig a beteg foglyok gondozásában. 3. Látogatta a misszió a fogházakat és letartóztatási intézeteket abból a célból, hogy a letartóztatottak családi és vagyoni kérdéseinek rendezése körül a letartóztatási intézeteken kívül megfelelő támogatást nyújthasson és iyen módon lehetőleg elhárítsa azokat a súlyos hátrányokat, amikkel a letartóztatottakat sújtani az igazságszolgáltatásnak nem állott szándékában. 4. Támogatta a szabadulókat, hogy a társadalomban hasznos egyénenként tudjanak elhelyezkedni. (Munkát szerzett számukra, munkaeszközökkel látta el őket, elzálogosított ruháikat kiváltotta, hajlékhoz juttatta; különösen figyelemre méltó esetekben pénzbeli adományt nyújtott, a személyes összeköttetést velük fenntartva, maga- viseletiiket figyelemmel kísérte s a felmerülő szükséghez képest támogatta őket sth.) 5. A „Bizalom“ című lap kiadásával tájékoztatta a foglyokat a világ folyásáról, vigaszt is nyújtva számukra e lap hasábjain át. Még emlékeikben is ma is ösztönzést jelentő áldott időknek képe elevenedik meg e munkák felsorolásánál. Nagy volt annakidején a szükség, de ahol legnagyobb a szükség, legközelebb a segítség. A felszaporodott nagy fogolylétszám miatt új és új kisegítő fogházak nyíltak — megmagyarázhatólag igen nagy hiányosságokkal. Jöttek a misszió munkásai: az önkéntes pionírok közül kerültek ki az igehirdetők — akadt lelkipásztor, aki vasárnaponként 5—6 helyen hirdette az igét. hogy ne maradjon egyetlen fogház sem, amelyben ne hangoznék Istennek vigaszt nyújtó igéje; a 25 törvényszéki fogház közül alig 4—5-nek volt kmevezett tanítója, megkerestük tehát a vármegyei népművelő bizottságokat, hogy illesszék he áldott feladataik közé a foglyok szellemi nevelését; a misszió ösztönzése magában az igazságiigyminisz- tériumban is újabb és újabb rendeletalkotás révén éreztette a foglyok és hozzátartozóik javát munkáló áldásos hatását. Kiemelendő ezek közül a rendeletek közül az 53 563 1923. V. sz. rendelet, amely egyfelől a fogház- missziók tevékenységére utalással, másfelől annak kiemelésével, hogy a misszió, mint társadalmi tevékenység csak egy részét oldhatja meg a kitűzött feladatoknak. a letartóztatottak szellemi és erkölcsi nevelésének műnk ál ás a és szabaduló foglyok elhelyezkedésének megkönnyítése érdekében a megfelelő intézkedések egész sorát teszi meg. Helyet talált e rendeletben még ilyen intézkedés is: A foglyok megfelelő élelmezését és rendszeres foglalkoztatását, ma nemcsak az emberiességi szempontok, illetve a helyes közgazdasági elvek kívánják meg. hanem annak a belátása is, hogy az esetleg rosszul táplált, vagy tétlenség folytán izmaiban elpetyhüdt foglyot, mint csökkent munkaképességű, verseny- képtelen egyént útból el fogja nyelni a kriminalitás örvénye. — Kimondja a rendelet, hogy az ügyészségek idejekorán gondoskodjanak arról, hogy a fogoly szabadulásakor ne rongyokban hagyja el a fogházat. Az igazságügyminiszter szemlélve a fogházmissziós tevékenység áldott gyümölcseit, 1934-ben 37.238/1933. VI. sz. a. elrendelte a fogházmissziós tevékenység rendszeres adagyiiités tárgyává tételét s a megfelelő kimutatásoknak minden év januárjában a. minisztériumhoz ÉLŐ VlZ
