Élő Víz, 1947

1947-december / 21. szám

Már az első karácsony beteljesedése előtt énekelte Mária az angyali ígéret elhangzása után Isten irgalmassága felől: „Éhezőket töltött be javakkal és gazdagokat küldött el üresen“. (Lukács 1: 53.) Ez is a karácsony elnyerésének a feltétele. Mindig a szegények, nincstelenek és a nélkülözők ünnepe volt. Nem csak anyagiak­ban, hanem lelkiekben is. Akik éhezték és szorn- júhozták az igazságot, azok elégültek csak meg. Messze minden reményen felül. S a gazdagokat Isten üres kézzel küldte el. Ügy lesz ezen a ka­rácsonyon is. Akinek van miből ünnepelni ajándékokkal, karácsonyfával, meghitt csalá­dias hangulattal, vagy templomba vivő vallá­sossággal, akármivel, ami földről való és meg­elégít, azokat üres kézzel engedi el ma is a ka­rácsonynak az Ura. Csak a hitnek a nincstelen­jei, a maguk nyomorúságát, bűnösségét, erőt­lenségét és lehetetlen állapotát fölpanaszlókhoz hajlik le Isten irgalmassága ajándékozó szere­tettel. De azokhoz bizonyosan. Ezen a karácso­nyon se lehet kétség az iránt, hogy a sötétség-, ben ülőknek világosság jelenik meg és a lelki szegényeket Isten eltölti javaival. Testvérem! Akinek annyi aggodalmad van a karácsonyod felől, tekints Isten irgalmassá­gára, aki a tiedet is elkészíti. A jászolban szü­letett karácsonyi Megváltó most is betér min­den nélkülözőhöz, nyomorulthoz és nincstelen­hez. S a karácsonyi evangéliumban hozza az örök karácsonyi ajándékot, az örömöt és békes­séget. ISTEN KEZE írta: Pohjanpää Lauri. FALIÓRA már rég elütötte az éj­felet. Sőt elütötte az egyet és a kettőt is. A házban csend és né­maság uralkodott, de a gazda — Erikkala gazdája — még min­dig fel-alá járt szobájában, a kerevettől a sarokszekrényig, az ajtótól az ab­lakig. Fel-le, fel-le. Néha meg-megállt az ablak előtt s nézte a hótalan, hodfényben úszó tájé­kot. Ismét máskor a kerevetre vetette magát, de nem birt pihenni, mintha tűz égette volna tes­tét, felugrott hát s tovább folytatta a járkálást. Át-átpillanlott az ebédlőszobába is, melynek asztalán érintetlenül állott a karácsonyi étel s melynek egyik sarkában holdfénytől elöntve ál­lott a karácsonyfa, ez alkalommal első ízben meggyujtatlanul. Olyan volt így a karácsony­fa, mint a ravatal mellé állítani szokott dísz­fenyő. Nem is birta sokáig nézni, hanem újra visszamenekült szobájába. Óh, de szörnyű, de borzalmas karácsony ez! Az este érkezett telefonüzenet úgy érte, mint a villámcsapás- Valósággal megdermesztette. Ilyen eshetőségre soha még csak nem is gon­dolt. Mindennél nagyobb meglepetést jelentett ez számára az élet megszokott rendjében. Eddig minden oly szépen sikerült neki s úgy látszott, hogy továbbra is az ő elgondolása szerint fog menni minden. Természetesen ha az Isten is úgy akarja. Ebben azonban pillanatig sem kö­tekedett. Hiszen az Isten is a rendnek Istene — ez volt Erikkala gazda kedvenc szavajárása. Erikkala gazdának az életről és a világról alkotott eme felfogása világos és megfellebbez­hetetlen volt, annál is inkább, mert azt már sa­ját tapasztalatai is sokszorosan igazolták. Sze­rinte az Isten keze a rend keze volt. Amit vet az ember, azt aratja. A földmíves ember tud­hatja ezt legjobban. Mert ha ennyit meg ennyit vetett, akkor, annak megfelelő mennyiségű ter­ményt takarhatott. Ha megnövelte szántóföld­jét, annak megfelelően növekedett a termése is. 2 Ha szorgalmas és gondos volt munkájában, akkor mindennek sikerülnie kellett. Ez ugyan­oly természetes volt, mint az is, hogy tavasz után jött a nyár, ősz után a tél. A dolgok eme természetes rendjébe nem szólhatott bele sem­miféle meglepetés. Éppen azért, amikor Palijuk egy héttel ka­rácsony előtt azt írta Helsinkiből, hogy esetleg nem jöhet haza az ünnepekre, mert a kórházba kell befeküdnie, hogy megoperáltassa magát, akkor Erikkala gazduram a feleségének nyújtva át a levelet, röviden csak ennyit mondott: Már pedig haza fog jönni! Manapság már két-három nap alatt intézik az ilyen dolgokat. Amikor pedig felesége mégis nyugalanko- dott, csak legyntett a kezével s megvetőleg szólt: — Vakbéloperáció? Mi az? A mai világban a legkisebb operációk egyike- Ha nem s itt, vi­déken, de mindenesetre Helsinkiben, ahol jó kór­házak és tudós orvosok vannak. Egyébként gon­dolj arra, milyen jól jött magában véve már az is, hogy ott lett beteg és nem idehaza. Hiába! Mindig mondtam, hogy a rend mindenben a leg­fontosabb. Ha ugyan egyáltalán beteg az ä Pali. Mert könnyen lehet, hogy csak valami éretlen csiny az egész, csak utolsó vizsgájához akar időt nyerni, hogy egy szép napon aztán végzett agronómusként toppanjon haza. Attól a Palitól minden kitelik!... Akkor azután újév táján akár meg is tarthatnók Pali és Leena es­küvőjét. Legalább megszabadulnánk a Kis- tanya kezelésének gondjaitól, hiszen éppen elég dolgot ad a Nagy-tanya is. Így aztán még job­ban sikerülne minden, mint ahogy eredetileg el­terveztük. A gazdasszony azonban nem vigasztalódott ily könnyen. Szinte beteg lett a nyugtalanság­tól- Nem is nyugodott addig, míg a gazda min­den tiltakozása ellenére is útra nem kelt Hel­sinkibe. Férje komolyan haragudott. Kész hitetlenség az ilyen viselkedés, mon­élő víz

Next

/
Oldalképek
Tartalom