Élő Víz, 1947
1947-december / 21. szám
dotta. Az Isten csak jobban tudja meggyógyítani Palit, mint te! Semmi baj sem történhetik vele. Szervezete egészséges, aminthogy minden pereputtyunk is egészséges volt. Azonkívül meg: éppen elég rendetlenség lesz az, ha Pali nem lehet karácsonykor itthon. Ha pedig te is elmégy, akkor már igazán minden fejetetejére fog állani. És valóban, szomorú egy karácsony lett ebből. A Szentestén ugyan minden szépen el volt rendezve. A karácsonyfa ott állott a sarokban, az ünnepi eledel ott volt az asztalon. A gazda biztosra vette, hogy felesége s Pali az utolsó vonattal hazaérkeznek. Ki is küldte az autót eléjük az állomásra. Az autó üresen tért visz- sza, nem jöttek meg- E helyett telefon csöngött az esti sötétben, hívás Helsinkiből. A gazd- asszony telefonált a kórházból, könnyeit nyelve. Pali meghalt. — Mit mondasz? A gazda szinte ordított a kagylóba, mintha halálos sebet kapott vagy eszét vesztette volna. De ez mit sem változtatott a dolgon. Pali, az ő egyetlenük, életük értelme és öröme, nevük fenntartója, munkájuk továbbfolytatója, az évszázados Erikkala birtok örököse meghalt. Oly érzése volt, mintha az ég szakadt volna reá, mintha a föld nyelte volna el. Egyszerre minden-minden összezavarodott körülötte. Betette a belső szoba ajtaját s fejét fogva fel-alá járt hangosan sírva és átkozva Istent. Mi vétke van neki, hogy az Isten ily oktalanul és kegyetlenül bünteti? Vett volna el akármi mást, — a házat, a birtokot — csak Palit hagyta volna meg. Hát ezt érdemelte meg a maga becsületes óletfolytatásával? Hiszen akkor jobb lett volna egyáltalán mit sem törődni az Istennel! Nincs rend, nincs jog, nincs igazság ezen a világon! A hosszú éjszaka folyamán azonban más gondolatok is születtek lelke mélyén. Vájjon valóban annyira rendben volt Istennél az ő szénája? De jó kérdés! Ugyan mi hiba lehetett volna abban? Megpróbálta elhessegetni magától ezt a gondolatot, de az újra és újra visszalopakodott hozzá. Hátha valami más is hozzátartozott az Isten és ember egymásközti viszonyához, mint a külső rend és néhány jó szokás, mint pl- a templombajárás, bibliaolvasás, becsületesség vagy a lelkiismeretesség? Hozzátartozni hozzátartozhatott éppen egyéb is, például az imádkozás. De hiszen ő imádkozott is! Imádkozott? — igaz, reggel, este, szükség idején, nem egyszer egészen másfelé gondolva. No, de mások imádsága talán különb volt ennél? Elvégre mindnyájan bűnösök vagyunk! A gondolat csak nem adott neki nyugtot, bár megpróbált védekezni ellene. Ügy érezte magát, mintha valaki vetkőztetni kezdte volna, egyik ruhadarabot a másik után húzva le róla, mígnem egészen mezítelen maradt. Mit akar ez jelenteni tulajdonképen? Jól nézünk ki! A végén majd még ő, a mindenki által tisztelt férfi kerül a vádlottak padjára. Egyszerre összetörött egész szépen kiépített világa. A féltve őrzött rend nem volt sehol. Kúsza össze-visszaságban minden. És csupa vád minden. Palinak megmerevedett ajka is vádolta. Feleségének a telefonban hallott, zokogásba fűlt hangja is vádolta. Valamit mégis rosz- szul csinált. Az egész nagyon jól vezetett élet egyszerre csődöt mondott- Tehetetlennek, tanácstalannak és gyámoltalannak érezte magát, mint az eltévedt kisgyerek. Megrettent, remegő kezével felnyitotta a Bibliát — az is ott volt a karácsonyi asztalon — de nem talált benne semmit. Térdre roskadt, összekulcsolta kezét, imádkozni kezdett, de nem tudott. A reggeli nap már vörösen izzott az erdő- szélen, amikor Erikkala gazda egyre inkább összezavarodva még mindig fel-alá járt szobájában. Minden biztonsága összeomlott, úgy érezte magát, mintha forgács lenne a hullámok között, elveszve, elítélve, elkárhozva ... A Maki-ház ablakában fény gyulladt. A Makiék Marjája ... vájjon menjen. -. merjen menni beszélgetni ezzel a hívő öregasszonynyal? Ne röstellje? ... de, mikor ő még sosem beszélt másnak ilyesmiről. Hiszen őt mindenki megállapodott, komoly keresztyénnek ismerte és most — most meg kisül, hogy eddig még nem is volt keresztyén? Itt nem segíthet más, menni kellett. A nyomorúsága kényszerítette. Marja, töpörödött anyóka, éppen kávét főzött. Figyelmesen hallgatta a beszélőt, egy szóval sem szakította félbe, csak néha fújta meg a tüzet vagy simított végig haján a' fésűvel. Erikkala gazda meg ezalatt egészen kitárta szive minden fájdalmát előtte- Előbb csak akadozva, de aztán egyre szabadabban. Amikor pedig vallomása végére ért, Marja, az öreg emberek csendes hangján, szemével sűrűn pislogva, szelíden csak ennyit mondott: — Az Isten keze van most is rajtatok, fiam. A szeretet keze, ha nehéz is egy kicsit. Az Isten szól hozzátok, hallgassátok ... Majd csészéket rakva az asztalra, folytatta: — De mit is akarok én, együgyű lélek tanácsot adni teneked. Inkább azt mondom el, amit tegnap olvastam arról, hogyan állított az Isten egy ugyancsak kezébe esett férfit ezek elé a komoly szavak elé: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket“. Hol is volt ez? ... Várj csak, mindjárt megkeresem. De meg is van már, ni •.. olvasd csak el, amíg én megdarálom a kávét. Erikkala gazda olvasott s úgy érezte, mintha a sötétség lassan oszladozott s a szívén a teher megkönnyebbedett volna. Ügy érezte, mintha az ő eddigi saját világa és rendje helyén — mely az éjszaka darabokra törött — most az Isten csodálatos, örökkévaló rendje és világa kezdene szemeláttára felépülni, telve szeretettel. S miközben így olvasott, valahol messze- messze megcsendültek a karácsonyi harangok, szállt a hangjuk, szállt erdők-mezők felett. Az Isten békességét hirdették a mennyen és a földön. Áldott karácsonyról beszéltek neki, Palinak és mindenkinek. Finnből fordította: Dedinszky Gyula. élő víz 3
