Élő Víz, 1947
1947-március / 2. szám
AMERRE MOST JÁR Annyi szívben felébred valami hívogató vágy: útrakelni egyszer. Járni, amerre Jézus lába járt. Látni a Golgotát látó szemekkel'. Hallgatni az olajfák suttogó beszédét... azt a titkos, bús beszédet. A szent helyen, hol imádkozva vérzett, belenézni a holdas éjszakába. Ellátogatni kis Betániába mindenüvé, amerre elhaladt. És lélekben királlyá gazdagodni a szent, ezer emlékű út alatt. Nekem ez a vágy idegen maradt. Más volt a vágyam: Nőtt... növekedett... lett belőle sóvár gás, akarat, követelés: egyedül arra menni, amerre Jézus lába most halad. Nem von a régi csodák földje. Új csodák életföldje vár. Feltámadást, erőt ujjongva hirdet a százvirágba zsendülö határ. S az élő Krisztus feltámadva jár. Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem vak szemét nyitja színre, fényre meg. S bár útait szememmel el nem érem, a leibemen sejtésük átremeg. Mért mennék messze, idegen vidékre keresni, földi útja merre vittf Most akarom a lépteit követni: az élő Krisztus élő lépteit. T úr mezei Erzsébet dt. «COOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXXJOOOOOOOOOOCXXXXXXXXDOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCX Az első magyar református ébredés Révész Imre tiszántúli református püspök megkapó erejű értekezést írt „A szatmárnémeti nemzeti zsinat és az első magyar református ébredés“ címen, amely a Theologia elnevezésű sorozat 5. számaként jelent meg a Református Traktátus Társaság kiadásában. A munka jelentős része a magyar puritá- nusok ébredési mozgalmát mutatja be, amely azok számára, akik az új magyar ébredést várják, és szélesebb vagy kisebb körben munkálni igyekeznek, sok biztatást és figyelemreméltó tanítást zár magában. A XVII. század elején a magasra fellobbanó katolikus vallási megújulás széthulló és minden tekintetben gyenge református egyházzal állt szemben, amelynek semmi érzéke sem volt az iránt, „amiről az egyházban tulajdonképen szó van, és amiért van tulajdonképen az egyház: a bizonyságtevő hit, az egyéni, családi és gyülekezeti keresztyén élet iránt, az Ige tiszta hirdetése és a mindennapi életbe átvitele iránt“ (10. 1.). Anyagi bajok, jogi viták az egyházi vezetőség legfőbb problémái, meg a házassági viszályok, „amelyekben akkor az egyházi hatóság bíráskodott, meglehetősen borsos díjakat szabván a felekre“. „Az ekklésiák nem cselekvő alanyai, hanem szenvedőleges tárgyai az egyházi igazgatásnak, fegyelmezésnek és minimális lelki gondozásnak, amelyek pedig kizárólag lelkészi képben vannak.“ „A lelkészek mindezt a lehető legtermészetesebbnek, feltétlenül rendénvalónak találják.“ (10—11. 1.) Az elesettség mélypontjára való eljutás idejében Tolnai Dali János és kilenc teológus-társa, akik az angol és holland puritánus-mozgalmak- kal belső érintkezésbe jutottak, 1638 februárjában Londonban egy alapokmányt szövegeztek meg, amely „annak alázatos és hálás megval- lása, hogy aláírói felébredt és magukat Istennek átadott lelkek“. Kötelezik magukat, hogy „egész életükben vigyázni fognak egymás lelki üdvösségére, intik, feddik, építik egymást és állhatatoson imádkoznak egymásért“. De a kis társaság „nemcsak az egymás lelke baráti építésére és felvigyázására törekedett, hanem kezdettől fogva a református egyház evangéliumi nagy megújhodásának látomását is a szívén viselte“. (11. lap.) Tolnaiékat itthon gyanakvás és ellenszenv fogadta. A régi „rend“ hívei mindent megtettek, hogy a fiatal „gyülekezetháborítók“ egyházújító és -ébresztő törekvéseinek az egyházi és ha ez kevés volt, a világi hatalom erejével gátat vessenek. Az ébredési mozgalomnak legkiemelkedőbb vezetői Tolnai Dali János sárospataki teológiai tanár és Medgyesi Pál sárospataki ref. lelkész voltak. Az első kemény, meg nem alkuvó egyéniségével és teljesen átadott életével az úttörők masszív alkatát tükrözi vissza. Ellenfelei gúnyosan írják róla, hogy „barátaival együtt lakásán hosszas imaórákat tartott és ‘ ecclesiolát (kis közösséget) alkotott“. (16. 1.) Kérlelhetetlen fegyelmező volt. Sok reformtörekvése között számunkra talán ma az a legérdekesebb, hogy az akkor „új Szenczi Molnár-féle francia nótájú zsoltárok gyülekezeti éneklését propagálta, szemben a régi értékes, de részben még középkori eredetű énekkinccsel, amellyel épp a mélyebb bibliai kegyességre szomjazó lelkek már nem voltak kielégíthetők“. (16. 1.) Medgyesi szelidehb szabású, símulóbb jellem, a küldött evangélizátor típusa. Végiglátogatta Erdély és Magyarország ekklésiáit, „ahol mindenütt tanított és ébresztgette a lelkeket.“ Révész ezt az első evangélizációs hadjáratnak nevezi. Majd megdöbbentő és figyelmünket nagyon megérdemlő módon folytatja: „A rövid aranykor után az erdélyi és tiszai református- ságra hirtelen reászakadó, emberileg egyre vigasztalanabb, hosszú éjtszakában Medgyesi ige4 élő víz
