Élő Víz, 1947
1947-július / 10. szám
Jézus egész élete története is. Önkéntelenül felmerül az ember lelkében ez a kérdés: mi lehet a magyarázata annak, hogy Jézus szenvedésében annyira magára maradt? Hiszen tudjuk, hogy János kivételével a tanítványai is cserbenhagyták őt. Csak János van a kereszt tövében egy pár asszonnyal. Mikor elérkezik az első pünkösd ideje, akkor is azt olvassuk, hogy az egész keresztyén gyülekezet összesen 120 lélek. Ha ennek az emberi eredménytelenségnek okát keressük, nem találuk más magyarázatot, csak azt, hogy az ember kimondhatatlanul hálátlan. Hiszen ha senki más nem lett volna követője Jézusnak, csak akiket meggyógyított, akkor sem 120 embernek kellett volna ott állani a kereszt tövében, és nem lett vola szabad olyan magára maradnia Jézusnak szenvedései közt, mint ahogyan magára maradt! Ez az első, amit mint szigorú ítéletet mond nékünk ez a történet. De egy lépéssel tovább látjuk azt is, hogy milyen botrányosan nagy bűn a hálátlanság bűne. A hálátlanság rendkívüli elterjedtsége nem változtat ennek a bűnnek a rútságán. Figyeljük meg, hogy az Ür mennyire meg- botrákozik a bélpoklosok magatartásán. Érdekes, hogy az Ür Jézusról milyen kevésszer olvassuk, hogy elcsodálkozik, vagy megbotránkozik. És ez természetes is. Ismeri kívül-belül szívünk minden érzését. Ügy olvas bennünk, mint én a bibliában, ő nagyon jól tudja, — mivel így belénk lát — hogy az ember szíve milyen gonosz. Gondoljunk csak arra, miként beszél az ember szívéről, hogy mi minden lakozik abban. Bűnbarlangnak látja az emberi szívet az Ür. És mégis azt kell mondanunk, hogy a legritkább eset, amikor Jézus valamin megbotránkozik, vagy elcsodálkozik. Tudomásom szerint csak egyszer botránkozik meg Jézus, még pedig szülőföldje hitetlnségén (Márk 6:6). Ebben a szentírási szakaszban ha nincs is benne sem a csodálkozás, sem a botránkozás szó szerint, mégis minden szó arról tesz bizonyságot, hogy az Ür itt is megbotránkozik, mikor ezt mondja: „Avagy nem tizen tisztulának-é meg? A kilence pedig hol van? Nem találkoztak, akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen?“ Gondoljuk el, hogy amikor a hálátlanság útján járunk, olyan rút bűn útjára tévedtünk, amelyet még az Ür Jézus is megbotránkozva vesz tudomásul. Ne gondoljuk, hogy ezt enyhíteni lehet azzal, hogy Jézus talán személyében volt sértve azért, mert csak egy tért vissza a meggyógyult bélpoklosok közül. Az emberek is sokszor botránkoznak meg a hálátlanságon, de • e mögött a botránkozás mögött legtöbbször az rejlik, hogy a hiúságukban vannak megsértve. Nem, Jézusnak nem volt szüksége az ember hálájára. Az embernek van szüksége arra, hogy hálás legyen! Jézus nem igényelte a hálát, ö ez elől elrejtőzött. Mikor királlyá akarták tenni, eltűnt az emberek elől. Mikor Jézus megbotránkozik a hálátlanságon, akkor magán a bűnön botránkozik meg. De ha így áll a dolog, felmerül a kérdés, vájjon hogyan válik hálátlanná az ember? Mert ezt kell látnunk, ha ki akarunk szabadului a hálátlanság bűnéből. Ha erre feleletet keresünk, észre kell vennünk, hogy a hálátlanság mindig akkor kezdődik az emberben, mikor az ember a jog álláspontjára helyezkedik Istennel szemben. A bélpoklosok közül kilenc zsidó volt. Ezekben az emberekben, míg mentek a papokhoz, vagy mikor már jöttek visszafelé, valószínűleg az a felfogás alakult ki — még azokban is, aikk gondoltak arra, hogy gyógyulásukat Jézusnak köszönhetik —, hogy ők Ábrahám magva. Ha Jézus Istentől küldött Messiás, akkor nekik jár az, hogy Jézus őket meggyógyítsa, elvégre ezért küldetett le erre a földre. Aki így néz Jézus gyógyítására, annak szemében Jézus jósága, kegyelme rögtön természetessé válik. És ami természetessé válik, azért már rögtön nem ére- zünk hálát. Ott van a samáriabeli ember. Tudja jól, hogy neki nincs joga Jézustól gyógyulást kérni. És épen ezért, mert a jogtalanság tudatában van, ez a tudat legyőzi benne a vágyat, amelyet családja után érez és elmegy megköszönni Jézusnak, amit cselekedett vele. Mert ő nem természetesnek, hanem kegyelemnek látja gyógyulását. Figyeljük meg, hogy a mi életünkben is mindig ott kezdődik a hálátlanság Istennel és emberrel szemben, amikor a jog álláspontján állva úgy érezzük, hogy ami velünk történik, az nekünk jár, az természetes. Itt kell tehát a kérdést megfogni és tudatosan látni, hogy kegyelemre szorultak vagyunk és mi semmit sem érdemiünk Tőle. És nem természetes az, amit Tőle kapunk, hanem irgalom, amellyel az Ür lehajol hozzánk. De ezzel már megvan a felelet arra a kérdésre is, hogy mit kell tennünk, ha a hálát meg akarjuk őrizni. Nemcsak azt, hogy maradjunk meg a jogtalanság állapotában, hanem mást is. A példázat- beli 10 bélpoklos közül egy samáriai volt. Ezeknek a törvény szerint nem Jeruzsálembe kellett menni megmutatni magukat a papoknak, hanem a Garizim hegyén épült templomhoz, és az ottani papok írásával mehettek haza. A tizedik bélpoklos tehát nem járt együtt a kilenccel. Mehetett volna a többivel együtt Jeruzsálembe is, azt az írást is elfogadták volna tőle, mint ahogy elfogadták a garizim-hegyi papét is. De ő járta a maga külön útját és volt bátorsága járni a külön úton. Mikor az útjuknak el kellett válni, hogy a kilenc menjen Jeruzsálembe, ő pedig a Garizim hegyére, akkor nem mondotta ez a samáriabeli, hogy én nem megyek a Garizimre, hiszen együtt voltunk jóban-rosszban, azaz inEvcmgélizációk Egerben július 13—20. napjain Túróczy Zoltán, Sződligeten július 20—27. napjain Balilcó Zoltán szolgálatával. 4 ÉLŐ VÍZ
