Élő Víz, 1947
1947-május / 6. szám
vette maga melett egyik barátját. Fülöp volt. Becsületes, kissé nehézkes természet. Teljesen átadva magát annak az örömnek, melyben ma része lesz, megkérdezte tőle: — No, Fülöp, gondolkoztál-e már azon, honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek valamit? Ezek! Sok ezer emberről volt szó. Hol vegyenek kenyeret ezeknek itt a pusztában, ahol mérföldekre nincsen üzlet. Fülöp nagyon jól tudta, hogyha még kétszáz dénár áru kenyerük volna is, abból sem jutna mindenkinek csak egy falat is. Tanácstalanul nézett Andrásra, aki éppen melléje ke- íiilt. őt szokta máskor is megkérdezni, ha valamiben nem tudott eligazodni. A pillanat nagyon alkalmas volt a gyermek kérésének teljesítésére. András kézenfogta Mihálykát és Jézus elé állította. —• Itt van ez a kisfiú. Öt árpakenyérkéje van és két halacskája. De mit ér ez ennyi embernek? Nagyon sokat ér! íme itt a jel, melyet Isten adott. Egy gyermek. Isten legalkalmasabb szövetségestársa. — Hadd telep'edjék le a sokaság. És ami ezután történt, azt Mihály soha el nem felejtette. Mint ült le a sok ember kis csoportokban, mintha valami nagy ünnep volna készülőben. Közben Jézus beszíélgetett embereivel és a kis Mihály is úgy állt közöttük, mintha ö is hozzájuk tartoznék. Ahányszor összetalálkozott tekintete Jézuséval, az mindig tele volt mosollyal. Most intett neki, hogy odanyujthatja a kenyereket. Egy pillanatra néma csend támadt. Jézus felemelte fejét, az égre nézett és hálát adott Istennek. Azután odanyujtotta a kenyereket a tanítványoknak. Egyet... kettőt... hármat... négyet... ötöt... — aztán a hatodikat — ... nem fogyott ki a kenyér a kezéből, a tanítványok jöttek, mentek a kenyerekkel, senkiről sem feledkeztek meg, mindenkinek jutott, amennyit «sak meg tudott enni. Sokáig tartott. Mihályka több órahosszat segített Andrásnak, majd felmászott az egyik sziklára, furulyát metszett és végignézett az előtte elterülő képen. Olyan volt az, mint valami óriáskertben a virágágyások. Tüzesen fújta furulyáját. Valósággal lángolt örömében. Lesz mit mesélnie az édesanyjának, ha hazaérkezik! IV. Nem mindig teljesül a színes reményünk. Mire Mihályka hazaérkezett, egyesek már megelőzték hajóját és elmondtak édesanyjának mindent. Ott találta anyját a mosókonyhán. Hangosan feléjeki áltott: — Anyám! Csodát tettem! — Itt vagy fiacskám? Isten hozott! Mit beszélsz? — Csodát tettem! — No, Kicsi Mihály, nem egészen jól mondod, mert hallottam már erről. Ki volt az, aki csodát tett? — Te, anyám! Hiszen te sütötted a cipókat, melyeket útravalóul adtál. — Én nem tettem csodát, fiacskám. Amit tettem, természetesen minden anya is megtette volna. Ki tett hát csodát? — Jézus Krisztus! — Ügy van! Jézus Krisztus! — És te! Ti ketten! Gyönge gyermekkéz és hatalmas Megváltó együtt csodát tehetnek. Üdvözítő hit — ,,Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született.“ (I. János 5: 1.) Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az újonnan született. Ez nein akármilyen hit! Ha hiszem, hogy Jézus a Krisztus, az én életem személyes Megváltója! Aki megváltott engem a kárhozatból, kiragadta az életemet az elveszettségböl. Aki a halálból az életre hívott elő, s ennek az új, igazi életnek tudatában vagyok. Jól tudok életem régi kárhozat alatti részéről, s ezt világosan meg tudom különböztetni az újtól, a jelenlegitől. „A régiek elmúltak, újjá lett minden!“ Jézus megváltottja vagyok, bűneim megbocsáttattak az ő iérében, s bizonyosságom van az üdvösségemről. Az első keresztyéneknek bizonyosságuk volt az újonnanszü- ütésük megtörténtéről. Mindig mqjt időben beszéltek róla. „Újonnan születtetek“ (I. Pét. 1: 23), „újonnan szült minket“ (1: 3), „most született csecsemők“ (2: 2). „szült minket az igazságnak igéje által“ (Jak. 1: 18), „akik nem vérből, sem a testnek akaratából, ... hanem Istentől születtek“ (.Ián. 1: 13). És ezzel együtt bizonyosságuk volt az üdvösségükről is. Ma ez is nem egyszer botránkozás tárgya. „Beképzeltségnek“ nevezik sokan, akik kívülről nézik.* Az első keresztyének így szóltak gondviseléshit róla: „Tudjuk, hogyha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben“ (II. Kor. 5: 1), „örvendeztek, elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét“ (I. Pét. 1: 9), „tudjuk, hogy általmentiink a halálból az életre“ (I. .Ián. 3: 14), „általvitt az ő szerelmes Fiának országába“ (Kol. 1: 13), „örök életetek van“ (I. Ján. 5: 13). Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Jézus a Megváltó, annak a hitéhez a bűnbocsánattól az üdvösségig minden hozzátartozik. Sokféle más hit is van persze. Emberi hit, ami senkit sem üdvözít. Közülük csak egy legyen most előttünk. Az, amelyik úgy tenyészett ki a háború alatt az óvóhelyeken, mint a pincében a gomba. A gondviseléshit. Ki ne hallott volna, vagy éppen maga is nem mondott el megindító történeteket Isten megőrző kegyelméről ezekből az időkből? Felejthetetlen élménnyé vált sok ilyen csodálatos megtartatás. Sokan jutottak általa hitre. Gondviseléshitre. Azóta nem félnek a jövendőtől; bíznak benne, hogy Isten mindenként gondjukat viseli. Kiparancsolja, amire szükségük van. Nincs többé ereje rajtuk az aggodalmaskodásnak. Nagy kegyelem ez a ÉLŰ VlZ 15
