Élő Víz, 1947

1947-május / 6. szám

ban kell hordozniuk az igehiKcletőket és ige­hirdetéseket. A keresztség és úrvacsora szentségének vissza kell kerülni a gyülekezeti élet közép- pontjába. A szentségekkel való állandó élésen keresztül újra meg újra megújhodhatnak gyü­lekezeteink. Az egyház megújhodásának további lépése az, hogy a gyülekezet hitben élő tagjainak mindent el kell követniük azért, hogy az újjá­szülő Ige és a szentségek a gyülekezet minden egyes tagjához eljussanak. A gyülekezetek nem engedhetik meg maguknak azt a kényelmet, hogy az Ige csak pár megszokott helyen szól­jon és a szentségek csak itt szolgáltassanak ki és ne jussanak el azokhoz, akik nem tudnak nagy nem akarnak ezekre a megszokott helyek­re jönni. Az Igének minden lélekhez való eljuttatása azonban csak úgy lehetséges, ha a gyülekeze­tek cs gyülekezeti tagok, mint Krisztus testé­nek tagjai, Istentől kijelölt lelki szolgálatukat végzik. A gyülekezetnek, mint Krisztus testé­nek növekedése, az efezusi levél szerint (4, 16) a test tagjainak szolgálata által történik. A szol­gálat által kétirányban lesz növekedés: növe­kedik a szolgálatban állók hite és növekedik, a Krisztus teste. Azért a hagyományos, ellapo­sodott gyülekezeti életformát fel kell váltania, annak a gyülekezeti életformának, amely a gyülekezeti lélki munkások munkábaállása ál­tal áll elő. Az Igének a gyülekezeti tagok szolgálata ál­tal való továbbadása két feladatot állít a ma­gyar evangélikus egyház elé: a gyülekezet tag­jainak lelki szolgálatra való kiképzését és azok munkábaáüítását. Az egyház köteles tagjait szolgálatra nevel­ni. Efézus 4, 11-ben olvassuk: „0 némelyeket adott apostolokul, némelyeket prófétákul, né­melyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul a szentek tökéletesbí- tése céljából, szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére“. A pásztorok ezért kötelesek lelki szolgálatra tanítani a gyülekezet tagjait. A Timotheushoz írt levélben is erre kapunk felszólítást: „...és amiket tőlem hallottál, sok bizonyosság által, azokat bízzad hív emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak lesz­nek“. (II. Tini. 2, 2.) Ebben a munkában a presbiterek lelki szolgálatra való kiképzése múl­hatatlan feladat. Jelenleg 'egyházunknak ez a legsürgősebb feladata, mert a presbiteri szol­gálat megújhodása nélkül nem képzelhető el egyházunk megújhodása. Olyan presbiterekre van szükség, akik „legeltetik az Istennek nyá­ját ... mint pédányképei a nyájnak“. (I. Pét. 5, 2-3). A diakónusok és diakonisszák kiképzésének elmélyítése az előbbihez hasonló fontos feladat. A kiképzett és állandóan további tanítás­ban részesülő gyülekezeti munkásokat szolgá­latba kell állítani a gyülekezetekben. E végből a • gyülekezeteket, leány-, fiók- és szórvány­gyülekezeteket fel kell osztani körzetekre és minden körzet élére egy-egy presbitert kell ál­lítani. Jó, ha ezen felül a hatékonyabb szeretet­szolgálat céljából egy-egy nőegyleti tagot is beosztunk segítségül a presbiterek mellé. Ezek­nek a gyülekezeti munkásoknak elsőrendű szol­gálata az, hogy a reájuk bízott családokat imádságaikban szüntelenül Isten előtt hordoz­zák, őket rendszeresen meglátogassák, vigyék nékik az Igét, olvassanak velük együtt Bibliát és imádkozzanak velük együtt. A gyülekezetek megújhodásának a gyüle­kezeti munkások munkábaállításán kívül legha­tékonyabb eszköze az evangéUzáció. Jelenleg mozgásban levő gyülekezeteink majdnem kizá­rólag mind egy-egy evangelizáción hangzott igehirdetések következtében újultak meg. De a gyülekezeteknek az Igét nemcsak be­felé, hanem kifelé is kell hirdetniük. Nincs egy­házi megújhodás a külmissziói munka iránti felelősség felébredése és a külmissziói munka végzése nélkül. A külmissziói munka hatéko­nyabb végzése a magyar evangélikus egyház megújhodásának egyik lényeges eszköze. Az egyháznak a lényegéhez tartozik hozzá a ter­jeszkedés, az előretörés. Igazában nincs is Egy­ház a külmissziói munka végzése nélkül. „EI- menvén széles e világra, hirdessétek az evan­géliumot minden teremtésnek. Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül, aki i>edig nem hi­szen, elkárhozik“ (Márk 16, 15—16) — olyan parancs az egyház számára, amelyet létének kockáztatása nélkül el nem hanyagolhat és amelynek való engedelmesség nélkül nincs egy­házi megújhodás. Mindent el kell követnünk, hogy gyülekezeteinkben a külmisszió iránti fe­lelősséget felébresszük, megbőjtölt áldozatokra neveljük és azok kiképzéséről, akiket magyar földön az Isten Szentlelke külmissziói munkára elhív, gondoskodjunk. Az egyház megújhodása nem képzelhető el a világgal szemben való megújhodás nélkül. Az Ige által lendületbe hozott, az Igével kifelé és befelé szolgáló Egyház éppen az Ige hallga­tása és vele való szolgálat közben bizonyosodik meg a felől, hogy neki e világból kihívottnak, e világtól elszakadottnak kell 'lennie. Élnie kell azt, amit az ő Ura mondott: „Az én országom nem e világból való“ (Ján. 18, 36.). Meg kell fo­gadnia Pál apostol intését: „...vagy mi egye­zése Isten templomának a bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok és leszek nékik Istenök és ők én népem lesznek, annakokáért menjetek ki közülük és szakadjatok el...“ Ezért az egyház megújhodá­sával együtt jár, hogy úgy él ebben a világ­ban, mint aki idegen e világban. Mennyei ide­gen test. Ég és föld közötti feszültséget fel nem oldhatja. Tudnia kell, hogy mihelyt az egyház élő víz 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom