Élő Víz, 1947
1947-április / 4. szám
a lábaknak: nem kelletek nékem... Ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.“ (I. Korintusi levél 12: 18—25.) — Az együttes, egymást kiegészítő munka az összesség harmonikus életének a feltétele. Kinek-kinek ehhez is hozzá kell járulnia a mások munkájának a megbecsülésével és a maga munkájának a közösség rendelkezésére bocsátásával. flz ember a Világegyetemben Két világ közé ékelten élünk. Az egyik a parányok világa, az úgynevezett mikrokozmosz. Itt sürögnek az anyagokat felépítő atomok. Mai felfogásunk szerint mindegyik egy-egy kis naprendszerhez hasonló. A másik világ a makro- kozmosz, az égitestek világa. Itt keringenek a bolygók, perdülnek a tüzes napok és csavarodnak a távoli ködfoltok. Talán születő világok ezek. Az atomok nagyon kicsinyek, az égitestek nagyon nagyok. Legalább is hozzánk, emberekhez viszonyítva. Ebben a viszonyban egy matematikai érdekesség rejlik. Ha kiszámítjuk, hány atomból épül fel az ember teste, olyan nagy számot kapunk, hogy 27 nullát kell az első jegy mögé írnunk. S ha most azt nézzük meg, hány emberi test összetevődéséből adódnék ki egy átlagos csillag, meglepetéssel vehetjük észre: csaknem ugyanaz a szám szerepel itt is. Az ember tehát annyiszor nagyobb az atomnál, mint ahányszor nagyobb őnála a csillag. Ez azt jelenti, hogy az ember a világegyetem közép- arányosa. Az ember van valahogy a középen. Mintha a matematika is igazolná azt a sejtését, hogy ő legfontosabb az anyagi síkban létezők között. Lehet, hogy így van, lehet hogy nem. Talán nem túlságosan fontos ez a matematikai helyzet, hiszen nem igazi lényegére, csak a testére vonatkozik. Szelleme le nem mérhető; a gondolatnak, érzelemnek, tudatnak nincsen hossza és szélessége, márpedig az ember sokkal inkább ennek a megfoghatatlan, lemérhetetlen világnak a tagja. Vájjon fontos tagja-e? Különös, hogy erre a kérdésre két homlokegyenest ellenkező felelet van. Az egyik igennel, a másik nemmel válaszol. És mindkettő igaz. Hogy lehet ez? Az ember fontossága, vagy nem fontossága attól függ, kihez, mihez viszonyítjuk. Egy verébfióka ugyan nem fontos. Még a másik verébnek sem fontos. De a szülőjének igen! Érte*.gyüj- tögette a tollakat és szálacskákat a fészekhez. Érte szedegette össze a táplálékot s a helyett, hogy önmaga nyelte volna le, elvitte a fiókájának. Példa volt rá, hogy az anyamadár beröppent az égő padlásra, — bár semmit sem segíthetett, — a fiáért. Józanul mérlegelve ez értelmetlen dolog. Rá kell döbbennünk azonban arra, hogy a leghatalmasabb dolgokat éppen nem a számítgató hideg ész, a luciferi világosság, az úgynevezett józanság teszi, hanem ennél valami ...Istené az áldás „Ha az Űr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába nék- tek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget.“ (Zsolt. 127: 1—2.) A munka nem hordozza magában a siker bizonyosságát. Van sok hiábavaló fáradság és kudarcos vállalkozás. Hány ember megszerzi a jogot a kenyérhez, de nem kapja hozzá mégsem a kenyeret. Legalább is nem elegendő kenyeret. Emberé a munka és Istené az áldás. Lehet dolgozni áldással és áldás nélkül. Mert lehet dolgozni Istennel és Isten nélkül. Az Isten nélküli munka haszontalan erőfeszítés. Feszüljenek bár acélos izmok a karokban. Nyüzsögjenek a legjobb gondolatok az elmében. Töltse el a szívet a legnagyobb munkakedv és szolgálatvágy. Ha az Ür nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző! Tarts önvizsgálatot, Testvér! Mi a magyarázatja a sok kudarcnak, haszontalan erőlködésnek és nyilvánvaló csődnek az életedben? Vájjon az Úrral végzed-e a köznapi munkádat? A legszürkébb és a legevilágibb kenyérszerző foglalkozásodat? Kár minden igyekezetért, erőkifejtésért és verítékcseppért Nélküle. Hasztalan dacolsz. A Bábel-tomyot nem lehet befejezni. Add fel a rég elvesztett harcot Ellene. Borulj Előtte térdre. Fogadd el Uradnak és Parancso- lódnak. Véget ér az önőrlő erőlködés. És kezdődik az áldások csodálatos szakasza. Mert szerelmesének álmában ád eleget az Úr. sokkal hatalmasabb. Amely nem latolgat: fontos, nem fontos, érdemes, nem érdemes. Neki a fióka is fontos és mindent odaadni is érdemes. A fontosság nem a tollatlan fióka 2 dekányi mivoltában van, hanem abban az ösztönnek nevezett ismeretlen valamiben, amely áthatja a szülőt. Ez a „mentő ösztön“, ez tartja fontosnak azt a kis semmiséget is: a csupasz és csúf verébfiókát. S ez tartja érdemesnek meghozni érte az áldozatot, odaadni érte mindent, az életet is. Ilyen csupasz, csúf és jelentéktelen valami az ember is az Univerzum fényes napjai, óriáscsillagai, születővilágai között. A Szaturnusz, vagy a Tejút épúgy nem tud rólad, mint a padlás zugában kuporgó kis verébről nem vesz tudomást a kölni dóm, az elektromos centrálé vagy a víztorony. Nem vagy fontos. Nélküled a világ éppen úgy gördül tovább, mégcsak meg sem zökken. 2 ÉLŐ YIZ
