Élő Víz, 1944

1944-szeptember / 9. szám

atta Krisztustól fordultak el s veszítették el annyian a lelkűket! És Krisztus nélkül a földi életre nézve is reménytelenül kezdenek hozzá egy-egy új rendszerhez.

Szálljunk magunkba s amint a prófétákon át keményen ostorozta az Úr az űtálatos szociális bűnt, tegyük ezt mi is. Önmagunkkal szemben! így elmarad a politizálás veszélye. És bűnbánata következményeit vonja le keményen kiki a maga életére nézve. Mielőtt az Ür ütné ki a kezéből azt, amit bűnösen szorongat. Ma olyan légkört teremtett már ő, hogy már nem fogják érte bolondnak tartani vagy épen a bolondok házába zárni. Pénztárcánk megtérése nélkül pedig ne beszéljünk ezután megtérésről!

iiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiifciiiiiiiiiiMtiimiiiiiiiMiiiiiiiiimtimiiitfiitiiiiimiiiimiiifiiiiiiiiiiiiminmiiiiiitiiiiiiiiiiifiiiMii

TANÍTÁS.

Keresztyén böjt*

Már az ószövetségi kegyesek közt is szokásos volt a böjt. Amikor Dávidra lesújtott Isten büntetése, Istenhez kiáltott és böjtölt. (II. Sámuel 12,16.) Te- <hát a bűnbánó megszomorodást fejezte ki. Együtt járt ilyenkor a böjtöléssel a gyászruha viselése (69. zsoltár 11.), a ruha megszaggatása (II. Sámuel 1,2. 12.), a földön ülés, mosakodás mellőzése, a fej olajjal való megkenésének kerülése stb. (II. Sámuel, 12,21.. Kehé- miás 9,1. stb.) Hallunk háromnapos böjtről is. (Eszter 4,16.) De általában a bünvallás és a bünbánat kísérője volt. (Zsoltárok kv. 35,13, és 69,11.) Gyilkosság esetén pld. Birák 20,26, vagy I. Sámuel 31,13 »bét napos böjt!« Nemzeti veszély esetén például Josafát országos böjthirdetése II. Krónika 20,3.-ban és Esdrás 8,21-ben. Dániel próféta már akkor bőjtöl kerek három hétig, amikor látomásában Isten közölte vele igéjét valami közelgő nagy bajról és vészről. Ez azonban nyilván kivétel, mert akkor már erősen meghamisítódott a böjt eredeti jelentése. Puszta vallásos szokássá lett, aminek léleknélküli elvégzésével gondolták elintézni Istennel szembeni vétkes tartozásukat. Ezekkel szemben emelte fel tiltakozó szavát Ésaiák próféta: »imé, bőjtöléstek napján kedvtelésieket űzitek, s minden robotosaitokat szorongatjátok:, lmé perrel és versengéssel bőjtöltök (!) és sújtotok a gazságnak öklével: nem úgy böjtöltök mostan, hogy meghallassök szavatok a magasságban! Hát ilyen a böjt, amelyet én kedvelek ...?« (Ésai- és 58. része a maga egészében olvasandó!)

De nem volt sok foganatja a prófétai kiáltásnak. Akkor is, később is, ma is a vallásos ember szívesen folyamodik ehhez a legkönnyebb úthoz: bizonyos alkalmakhoz kötni a bűnbánatot, meghatározott szertartással adott időpontokban emlegetni bőjtölve bűneink nagyságát és Isten irgalmát kérni —1 s mellette a hétköznapok roskadásig telve vannak a legocs- mányabb hitetlenséggel, erkölcstelenséggel, szeretet- lenséggel. Isten szolgálatában ezért keseredett meg sokszor a próféták szava; »...mikor bőjtölnek, én meg nem hallgatom őket«. (Jeremiás 14,12), »...sziveteket szaggassátok meg„ ne ruháitokat és térjetek meg az Úrhoz.«. (Joel 2,12—13.)

Jézus Krisztus, a mi Urunk nem tiltotta el a böjtöt, de nem is rendelte el. (Máté 6,16. 6,17. 17,21!!) Hiszen ő ímaga is böjtölt, mielőtt összecsapott volna a Sátánnal a pusztában. (Máté 4,2.) Neimj a böjtölés ellen van kifogása, csupán a félreértés ellen. (Lukács 18,12. Márk. 2,19.) A böjtölés nem önmagáért van,.

A keresztyén életnek alanya és »tárgya« is egyedül Jézus Krisztus. A böjtölés csupán kísérő jelensége a vallásos életnek. De mint ilyen, feltétlenül helyénvaló. Természetesen nem parancs vagy lelkiismereti kényszer formájában. A vőlegény barátai hogyan böjtölhetnének? Viszont áll ezzel szemben magának Jézusnak szava: bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül! (János 16, 20.) Az, hogy éppen az itt idézett helyen arra az időre mutat előre az Ür, amikor majd a tanítványok szomorúsága örömre fordul, mutatja a böjtölésnek s az ezzzel kapcsolatos keresztyén életformának ideiglenességét és íeltételezettségét. A sirató asszonyokat Jézus böjtre intette (Lukács 23,28), mivel az önmagában való böjti szomorúságnak kísértésébe estek. A keresztyén életben nem az ember véleménye vagy hangulata, hanem a Szentlélek Úristen munkája a lényeges. Nem mindenkinek egyformán s nem egyenlő mértékkel adatik a Lélek. De anélkül, hogy a legkisebb mértékben is beleesnénk a középkori ke- resztyénség alapvető félreértésébe, hangsúlyoznunk kell. éppen a teljes szentírás alapján a böjtölés jogosultságát. Semmi esetre sem, mint a megváltás útját, hanem mint a megváltás egyik emberi velejáróját. Nem benne és nem általa vagyunk megváltva. De mivel meg vagyunk váltva Jézus Krisztusban, ezért ismerjük azt a helyzetet, amikor Pál apostollal együtt nem mondhatunk mást. mint: »...megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy míg prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek!« (I. Ko- rinthus 9,24—27.) A katholikus egyház érdem- szerző cselekedetnek minősíti a böjtöt. A reformátor Luther éppen erre a bálványra sújtott le az Ige pörölyével. Semmi köze sincs a böjtnek az üdvösséghez. Ha böjtölsz, ez még nem jelenti korántsem, hogy üdvözölsz. S ha nem teszed, ez még kevésbbé zárja ki azt. Abban a pillanatban, amikor a böjt a kegyelem kiérdemlésére (!) és a bűnökért való elégtételre szolgál, haszontalan és az evangélium ellen van! (Ágostai hitv. XV. cikkében.) Jórészt a böjt hamis értelmezése és gyakorlata eredményezte, hogy elhalkult Istennek a Jézus Krisztusban történt kegyelemről szóló centrális bizonyságtétel!

S ma? Hirdesd, hallgasd, keresd, olvasd és naponta szívd magadba a legfontosabbat, magát az evangéliumot; Isten szeret téged Jézus Krisztusban! Ha ezt teszed, nem érted félre, nem hamisítod meg a böjtöt, de nem is kerülöd »protestáns« szólamokat hangoztatva, hanem megvallod Pállal s minden keresztyén testvéreddel együtt, hogy szükséged van böjtre, önfegyelemre, az indulatokkal szembeni harcra, .teljes erőfeszítésre, hogy futásunk végén elnyerjük az élet koronáját, amelyet már elkészített Isten számunkra. Ezért és egyedül ezért, Isten csodálatos szeretőiéért alázzátok meg magatokat az ő keze alatt s félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket (Fii. 2,12.), s ha testetek akar tőrt vetni, sanyargassátok meg magatokat és tegyétek szolgává. De vigyázzzatok, az Isten szolgálatába állítsátok testeteket, ne pedig »felemelkedett telketek« vagy pláne »vallásos egyéniségtek« szolgálatába. Bőjtöléstekbén is Isten legyen az (Ur> aki a Lélek erejével kényszerít reá vagy máskor elveszi annak gyötrelmét és szomorúságokat örömre fordítja!

{Ha pedig ma, éppen ma tudni akarod, hogy bőj- tölj-e vagy sem, s ha igen, hát hogyan? — olvasd el csendesen Ésaiás kv. 58. részét és az I. Kor. 9,24—27 szakaszt. Tudni fogod, mit és hogyan tégy! Mert (!) Isten szeret, azért, egyedül azért...!