Élő Víz, 1944
1944-szeptember / 9. szám
ÉL© ¥lZ EVANGÉLIZÁCIÓ. Az erőszakoskodóké a mennyek országa. Márk 10:46—52.. 2. Jézus arra járt. A vak Bartimeus ott ül az országút széfén. Egyszer csak lépéseket hall. Ki tudja, hány esztendeje ül már azon a helyen! Ennyi idő alatt jól kiélesedett a hallása. Meg tudja különböztetni a lépéseket. Más a gyermektipegés, más a ka'.onák ütemes lépése, más a fáradt munkások ballagása és a zarándokcsapat ájtatos vonulása. Talán nem is szokta kérdezni, hogy kik jönnek, csak automatikusan kinyújtja kezét és elmormolja megszokott rigmusát: Könyörüljetek a vak kolduson. Adjatok abból, amit az Isten nektek adott. Semmi különös nincs abban, hogy Bartimeus most is felfigyelt a közeledőkre. De most nem^a koldus mon- dókáját darálja, hanem megkérdezi, ki jön. Mikor meghallja, hogy a közeledő a Názáreti Jézus, valami egészen sajátságos, szavakkal le nem írható lelki folyamat megy végbe benne. Megelevenedik benne minden, amit csak hallott Jézusról: hogy a koldushoz is lehajolt, a bénákat éppé. a vakokat látóvá tette... És egyszerre csak úgy érzi: Most vagy soha! És elkezd kiáltani: »Jézus, Dávidnak Fia, könyö- riVj rajtam!«. Ezt a titokzatos pillanatot szerelném most Bartimeus meggyógyulásának a filmjén megá lltam, hogy szemügyre vehessük és megérthessük, mi történt itt. * * * Bartimeushoz eljött a gyógyulásának, a mégté- résének nagy alkalma. A megtérés nem mindig lehetséges. Nem következnek be dolgok akármikor. A fizikai világban is csak bizonyos tényezők találkozása hoz létre bizonyos következményeket. Ha ezek közül a tényezők közül csak egyetlen egy is hiányzik, már nem állanak elő azok a dolgok, amelyek létrejöttét várjuk. Ezeknek a tényezőknek a találkozását általában alkalom--' nak, a szentírás inkább rémiéit időnek navezi. Mór a fogalmazásból kitűnik, hogy a kettő között lényeges különbség van. Az alka'om a célszerű tényezők találkozása vagy szétválása csupán. A rendelt idő pe- dig egy intellektusnak, rendező és célt Játó akaratnak a beavatkozását látja a körülmények alakulása mögött. Prédikátor 3:1—8 szerint mindennek rendelt ideje van. A megtérésnek, a meggyógyulásnak is meg van tehát az Istentől rendelt ideje. ' Jézus Krisztust jóformán a világ megteremtése hajnalán ígéri meg Isten, az Éden kert. ajtajának becsapódásakor, amikor az átok szavaiba belerejti már a csábító kígyó fejét széttaposó Eljövendönek ígéretét (I. Mózes 3:15) és mégis évezredek váltják egymást s <nem születik meg a Megváltó mindaddig, míg el nem jön az idők teljessége, a rendelt idő. Nemcsak Jézus Krisztus; a áll ez, hanem Isten egész háztartására is. Mikor Jézus szóba áld a 38 esztendeje kínlódó beteggel a Bethesda partján (Ján. 5;1—9), az is azt mondja, hogy a gyógyulásnak rendelt ideje van. Amikor Angyal száll le a tóra és szárnyával megborzolja a víz színét, mint ahogyan a fecske felzavarja a víz csendes tükrét, csak abban a pillanatban gyógyít a víz. Jézus nem mpndja a betegnek, hogy oktalan babona ez az egész angyaljelenés; vagy van gyógyító erő a vízben és akkor százával mehetnek, bele és meggyógyulnak, vagy pedig nincs és akkor kár lesxíi a ritka pillanatokat. Jézus elismeri, hogy a gyógyulásnak rendelt ideje van. Jézus a maga életére is világosan alkalmazta a rendelt idő törvényét. Késik segítési alkalmaknál, nem hajlandó belenyúlni eseményekbe, amelyeket egy kézmozdulattal megváltoztathatna, visszautasítja az emberek unszolását; »Nem jött még cl az én órám.« Ne gondoljuk, hogy Jézus számára könnyebb volt várni a kárai menyegzőben az utolsó csepp bor elfogyását, mint anyja első figyelmeztetésére megtöltetni a már kiürült edényeket. Amikor hírül adják neki Lázár betegségét, akkor is nehezebb neki még két na,pig időzni, mintha odahagyhatna mindent és siethetne ahhoz, akit szeretett?! Biztosan nehéz volt neki mindkét esetben a várakozás, de ö tudta hogy mindennek rendelt ideje van és Isten órájához igazította a maga életének óráját. A szentírás a rendelt időt másutt meglátogatási időnek is nevezi. (Lukács 19:44.) Jézus nem jár mindig mindenütt, hanem bizonyos helyeket és bizonyos embereket meglátogat. Ez azt is jelenti), hogy bizonyos helyekről pedig elmegy. Ne kapaszkodjunk most bele ebbe, Jézus tanítványainak adott ígéretére: »‘Imé én t; veletek vagyuk minden, napon a vitátj végezetéig (Mt. 28:20.), vagy Isten mindenütt jelenvalóságára való hivatkozással. Isten jelen lehet va’ahol anélkül is, hogy az emberek számára reálissá lenne az ő jelenléte és Jézus is lehet az emberekkel a nélkül, hogy segítsége közel lenne. Istennek nemcsak mindenütt jelenlevő, hanem mindenütt elrejtőző képessége is van. Ámós 8:11—12-ben azt mondja Isten: »Imé, napok jönne;... és éhséget bocsátók e földre: nem kenyér után vált) éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Or beszédének hallgatása után. Fs vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletég. Futkosnak, hogy keressék az Urnák beszédét, de nem taltílják meg.« Nem áll nekünk Krisztus mindig rendelkezésünkre, nem jár mindig ott, ahol mi járunk, nem látogat meg mindig bennünket. Alkalmakat ad a vele való találkozásra. Rendelt idők vannak, amelyeket vagy felhasználunk, vagy nem. Aki elszalasztja az alkalmat, az aztán futkoshat utána, kérdés azonban hogy meg- találja-e. A példázatbeli gazdag is könyörög a pokol gyctrö lángjaiban egy pohár vízért, de már nem kapja meg. Elmúlt a rendelt idő. Azért biztat Pál apostol is annyira; »Áron is megvegyétek az alttal matosságot ... iEf. 5:16.) Ritka és drága az Úrral való találkozásnak az alkalma. Nem szabod semmi fáradságot sajnálni a megragadásáért. önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy vájjon Isten csak egyetlen egyszer ad-e alkalmat az embernek a vele való ta’álkozásra és a mellette való dönÉLÓ VÍZ 1
