Élő Víz, 1944
1944-július / 7. szám
Üzenet a „nagyobbik” fiúnak*... BOCSÁSD MEG e néhány sort, melyet ragyogó nyárelőben küld feléd nemrégen hazatért tékozló öcséd. El is hallgathatnám, de igen nehezemre esne úgy élnem most már nielletted, hogy el ne mondjam, ami az utóbbi napokban elég erősen a szívemre nehezedett. — Mióta Atyánk kegyelméből ismét az atyai ház békéjét élvezhetem, csak az zavar meg, s ettől is szabadulni szeretnék. Nem követelés ez, nem is zúgolódás, nem is vád, csak tékozló öcséd őszinte vallomása. Úgy láttam, nem nagyon örültél visszatérésemnek; nem szívesen fogadtál. Igazad lehet. Kikértem annakidején az örökségből' rámeső részt, eltékozoltam, mit is keresek én már ennél a háznál? Aztán igen csúful is nézhettem ki. Ábrázatom, ruhám egyáltalában nem volt valami kívánatos. Ha utcán találkoztunk volna, bizonyára messze elkeiü'sz, mint ahogy hazatértemben sokan el is kerültek a régi ismerősök, akiket én mind-rnind megismertem, de ők egy sem em lékeztek már rám. Elhiszem, hogy nehéz közösséget vállalni egy tépett ruhájú, züllött élettől eltorzult az éhségtől beesett arcú tékozló fiúval. Most már csak azt kérdem, vájjon megszűnt volna-e közöttünk a közösség, ha én ott maradok a moslékos vályúnál? Vájjon, nem öcséd lennék-e akkor is, ha százszor letagadnál is? Mint ahogy Atyám gyermeke voltam én ott a messze idegenben is, legfeljebb Iszé- gyent hoztam a nevére és házára s nem fmondom, talán Tereád is. De ha netán akasztófán végeztem volna is életemet, akkor is a Te »öcséd« függött volna a fán... Látod, Atyám nem tagadott meg, 'sőt várt haza, mert akármicsodássá is lettem, mégis csak a »fia« voltam, mint ahogy Neked is csak öcséd, testvéred maradtam. Ezt éreztem meg én is ott a mesz- sze idegenben. Voltak ugyan cimboráim, de nem voltak barátaim. Voltak ugyan jó »komáim«, de — nem tartoztam igazán hozzájuk s ők sem hozzám. És még mást is éreztem. Azt, hogy vár Atyám szerelme. vár rám vigasza... Ne haragudj, ha megmondom őszintén, hogy a Te várásodat soha nem éreztem, de akkor nem is volt ez számomra kérdés. Minden érzések felett ez élt bennem: Atyám, vétkeztem ellened... Ezt láttam egyetlen kérdésnek s lám,, ez is volt a megoldás útja. * AZÓTA BELÁTTAM, hogy Tereád sem hoztam dicsőséget tékozló, züllött életemmel, de engedd ezt jóvátennem azzal, hogy igyekszem ezután jó testvéred lenni s ne légy hozzám olyan hideg és közömbös. Nem kívánom, hogy ugrándozz örömödben, hogy hazajöttem, csak arra kérlek, hogy értsd meg helyzetemet. Ne felejtsd el, hogy Neked könnyebb volt otthon maradnod. A te szívedben nem kelt »vágy« soha az otthon elhagyására. Tehát Te nem úgy maradtál otthon, hogy leküzdötted e vágyat és ne felejtsd, hogy: ami nem volt, az még mindig lehet ezután ... Leginkább az esik el, aki áll... Könnyebb annak nem inni, nem dohányozni, nem parázálkod- ni, akinek erre soha vagy’ nagy ritkán nyílik alkalma s nem kél szívében vágy ezek után, mint Néked sem... A világért sem becsüllek ezért Téged le, csak szeretném, ha egy kicsit megértenél, aki elég jól ismertél s nem nagyon tapasztaltam, hogy valamit is tettél volna annakidején, hogy visszatarts e * A Magyar Ifjúság júniusi számából. végzetes utamtól. Jó Atyám sokat marasztalt ugyan, de lehet, hogy ha Te is többet törődtél volna velem, elkerülhettem volna e csaknem végzetes kirándulást. Hogy te otthon maradtál, ne hidd, hogy jóságodnak vagy erkölcsi fölényednek köszönheted. Ez nem a Te érdemed, mint ahogy nem az en »jobb belátásom«, vagy megjavulásom hozott haza enge- met sem, hanem megéreztem Atyám szerelmének vonzását, mely minden piszkon áthatott hozzám s nemi tudtam ellenállni... Úgy látszik, hogy Te még soha nem veszítettél el semmit s ezért nem tudod megérteni, hogy micsoda öröm a páncélszekrény biztonságában pihenő bankók mellé megtalálni az ágy alá elgurult garast; a kilencvenkilenc élő mellett az egy halott feltámadását áhítozni, vagy teljesnek Iá szó nyájból az egy eltévedt bárány hiányát megérezni. Valahogy úgy van ez is, hogy aki még nem szenvedett, az nem tud igazán szeretni... * VÉGEREDMÉNYBEN úgy látom, hogy Téged visszatértemmel nem ért sem anyagi, sem erkölcsi lehetetlenülés, sőt, még kár sem. Fogadj hát el újra testvérednek. Nézd, Atyám nem kárhoztat; talán Te is megbocsáthatsz. Ügy örült »minden«, mikor hazajöttem s ne haragudj, hogy rosszul esett, hogy Te be sem akartál jönni, mikor megtudtad, hogy itthon vagyok. Amikor meg végre kezetfoghattunk, bizony nem éreztem kezedben még azt sem, amit a kilincs lenyomásakor, mert az legalább jókedvűen csettent egyet, amikor beléptem az ajtón... Ne bántson, hogy régi szokás szerint így kitettem az ablakba e Neked szóló üzenetet. Hátha másoknak is szól, mert bizony azóta jól megszaporodtunk mi, tékozló fiúk, meg Ti is, »nagyobbik« testvérek; annyira, hogy sok helyen már közösséget is alkottok. Letagadhatatlanul van közöttetek sok szeretet, de azt leginkább egymásra ontjátok s igen kevés jut belőle a négy szelek felől a végveszély elöl egyre sűrűbben hazavánszorgó tékozló fiúknak. Pedig milyen szép és jó lenne, ha nemcsak az Atya szívét töltené el a ház »'-aljessége« utáni vágy, hanem az otthonmaradt »nagyobbik« testvérek is kiállnának az Atyával együtt a kapuba s egymás kezét fogva, énekkel várnák haza a megtépett, de megalázkodott szívű, rossz tékozló fiúkat: * Az ajtó nyitva, befogadni kész, Testvér siess, hogy el ne késs; Vár itt a hely! Oh jöjj s ne vesztegelj! Erősen hiszem, hogy eljön az idő, amikor elmúlik a »nagyobbik« fiúk egymás babusgatása és megnyílnak a szívek a hazatérő tékozló fiúk felé, akik minden kis szeretetért hálásak lerznek, ha lesz... Addig is meleg szeretettel köszönt a többi tékozló fiúk nevében is, tékozló öcséd; __ . , t Szántó János. H armati Béla: A tétek halhatatlanságának védőimé. A Szentírás tanítása a lélekről. A szerző k'adása. 80 lap. Ára 5.— P. Akit ez az újabb vitairat érdekel, megrendelheti a szerzőnél, (ősagárd, up. Keszeg.) üt. Victor János: A biblia és a magántulajdon. Református Tractatus Vállalat kiadása, Budapest. 40 lap. Ára 1.50 P. A ma nagyon is kiélezett és elsöÉL.Ö VÍZ 3
