Élő Víz, 1944
1944-július / 7. szám
II, évfolyam 7. szám. 1911. július. AZ EVANGÉLIKUS EVANGÉLJZÁCIÓ LAPJA A mezők fehérek Amikor az avatatlan városi ember nézi a földeken az érett gabonát, sajnálkozás fogja el a szívét, hogy az élettel teljes tengerzöld szín eltűnt és helyébe az elszáradás fehéres sárga sápadtsága került. De^ha a gazda szeme öleli fel az aratásra érett fehérlő mezőket, kimondhatatlan örömmel telik meg a lelke, mert tudja, hogy eljött a hosszú aggodalmaskodással teli várakozásnak a vége és megérett egész évi munkájának gyümölcse. Meglátja, hogy érdemes volt keményen dolgozni, harcolni a rögök keménysége, az időjárás mostohasága, a gaz elburjánzása ellen. Ha az ember körül néz a mai világban, csak nyomorúságot, pusztulást talál, reménytelenséget lát De ha az Isten ujjmutatása nyomán tekintünk végig ezen a vérbe borult földön, túl a felületeken meg kell látnunk, hogy soha ennyire nem volt még fogékony az emberi lélek az ige befogadására. A legutóbbi evangélizációs hadjárat csodálatos gyümölcsei, de a tiszta igehirdetés valamennyi alkalma mind arról tanúskodik, hogy már fehérek a mezők és Isten elhozta az aratás idejét. De ugyancsak a nagy budapesti evangélizáció és Isten szántóföldjeinek különböző pontjain folyó munka arról beszél, hogy kevés az igazi arató és hogy a meglevő aratóbandákból is nagyon sokszor hiányzik a munkába küldetés felelősségtudata, a megbízatás mérhetetlen öröme, a feltétel nélküli odaadás és az idők gonosz voltának ismerete Azt hisz- szük, hogy nem kell komolyan venni a viasz- érés idejének elérkeztét. Van még idő az egyházpolitikára, a szektás meghasonlásra, a kényelmeskedésre, kis egyéni érdekek hajszolására, az álszerény visszahúzódásra, a hátra- tekintésre, a feleségvevésre, vagy az ökrök megpróbálására. TARTALOMBÓL: A mezők fehérek. — Tanítás: Közösség.—Jöjj Jézushoz! — Evangélizáció: Örömtelen. — Üzenet a „nagyobbik“ fiúnak... — Hitben járunk. Énektanulás: Miqt juhokat küldlek... Bizonyságtevés: Levél a bombatámadásról. Beszámoló: Gyenesi leánykonferencia. — Jratterjesztés. — Csendesedjetek el! — Férfiak csendeshete. — Bibliakör: Az egyház harca. Az ilyen megállapításoknál az ember mindig másokat szokott gondolatban felelősségre vonni, pedig az Isten aratásáról szóló ige arra mutat rá, hogy minden elsősorban énrám vonatkozik Ha nem folyik az aratás, nem az Isten a hibás, aki nem küld, vagy nem kényszerít munkásokat a rendvágásra. Nem az egyház és nem a papok, akiknek „kötelessége“ lenne az aratás munkája, hanem csupán az én személyes mulasztásom az, hogy a viaszérésben nem történik meg az aratás és a túlérett szemek haszontalanul kiperegnek és pocsékba mennek. Krisztus azzal a mondatával, hogy kérjétek az aratásnak Urát, hogy küldjön aratókat, rám helyezi a munka gondját és tőlem teszi függővé annak elvégzését. Mit csinálok ma ? Riadtan nézek körfil a viharban és kétségbeesetten keresek valami kis enyhelyet, ahol nem téphet olyan rettenetesen a szélvész. Hamis emberi vigaszokat és reménységeket hajszolok és pillanatnyi megnyugvásokért esengek. Pedig Jsten csak egy feladatot bíz rám: kérjem Ot az aratás Urát, hogy küldjön hűséges, alázatos aratókat, egy lélekkel megitatott és egy ütemre, igazi közösségben dolgozó kaszásokat, sarlósokat, marokszedőket, kévekötőket és keresztrakókat, akik csak egy célt ismernek, hogy a Gazda parancsát mindenáron hűségesen teljesítsék. Kérjetek!... Nem passzív szerep az igazán szívből, egész lélekből való könyörgés. Ez a legteljesebb tevékenység lehet és az egyetlen feltétele az igazi munkának. Mert ha igazán tudok imádkozni az aratókért, egész lényemét megragadja a nagy pillanat megérkezése és az aratómunkások szükségessége, akkor feltétlenül magam is aratóvá válók. Lehet, hogy csak egy kalászt tépek le, lehet, hogy csak egy rendet vágok, lehet, hogy egy egész birtokon magam leszek az arató, de Isten munkása leszek. Ma a magyar mezőkön hivatalosok és magánosok ellenséges támadások lehetősége miatt egyaránt életkérdésnek fogják fel azt, hogy az aratás a kellő időben és mindent beleadó lendülettel történjék meg. — Isten aratói vájjon legalább ilyen komolysággal érzik-e a munka fontosságát és sürgősségét ?
