Élő Víz, 1944
1944-május / 5. szám
ELŐADÁS A gyülekezet a világr betegágyán A válság, már a neve szerint is azért válsága mert benne válik el, mi lesz? a bizonyossághoz közeledő bizonytalanság állapota. Már nem élet, de még nem halál. Most dől el, melyik válik ki a bizonytalanság ködéből, a kettő közül melyik marad győztes a harc mezején. Végy egy példát. Olt ülsz édesanyád, vagy gyermeked betegágyánál. Eddig csöndesen küzdött egymással a kór és élet ereje. Most azonban egyszerre beteged orcája kicsattan, kifeslenek rajta a láz rózsái, lélekzete akadozni kezd, a szeme pedig irgal- matlanul-fényesen csillog. Jön az orvos, fölébe hajol: Tüdőgyulladás — szól hozzád —, ma éjszaka válik el, merre dől a sorsa. Ez a krízis, a válság éjszakája. Szeretnéd is, ha reggel volna, meg félsz is tőle. Virrasztasz és úgy érzed, sose jön fel a hajnal, mégis megrettensz arra a gondolatra, hogy ily rövid idő alatt, egy éjtszakán dől el a csata. A válság ideje sűrített idő, eseménye pedig összeaszalt történelem, A háború a világ tüdőgyulladása. Kiterjedt méretei miatt krízise nem egy éjtszaka, évek telnek belé (Ámbár sokszor városok, sőt országok felett is egyetlen éjtszaka láza dönt.) Napokig, vagy évekig tart, nem változtat a lényegen: ami belőle hátra van, az végső idő; rohamosan emészti föl saját homályát, hogy kiváljék belőle a jövendő. Ma ott fekszik a keresztyén gyülekezet is a világ betegágyán. Mivelhogy ebben a világban van, ha nem is ebből a világból való, nem kerülheti el a háború hevenyét. Éppúgy osztályosa a válságnak, akár az egyén, a család, a társadalom, vagy a nemzet. Egy a különbség csak emezekkel összevetve . A gyülekezet, az egyház, a kereszt yénség hiszi és vallja, hogy néki nem árthat a világ háborús válsága; bizonyos felőle, hogy csak javára válik, bármennyire is összezsugorodik az idő; és még ha maga a vég jöne is a mostani krízis lángjaiban, az se hozhat mást, mint reménységünk ragyogó megvalósultát, a dicsőséget, az örök Országot! Nekünk nem szabad elmerülni a válság félelmének a rajzában, jóllehet, a gyü!ekezetel sem kíméli meg tőle a háború. De éppen azért vagyunk gyülekezet, Krisztus testének tagjai, hogy mi élet születését várjuk a vajúdás fájdalmaiból s e meghason- lott világban, mi Isten gyözedelmének bizonyosságában járjunk! Nem új dolog ez, Az evangéliumból veszem. Ott ül Jézus az Olajfák hegyén, érkezőben van az ö tárája, melyben az Emberfia bűnösök kezébe adatik. Ez az óra nemcsak neki, de Izrael népének is döntő órája. Még állnak a templom pazar kövei, de Ő már elhagyta a szent helyet, kilépett küszöbén és már látja pusztulását, hogy kö kövön nem marad ottan. S ugyanakkor látja Jézus prófétai szemével a világ végét is és az azt megelőző utolsó előtti válságos időket. El is mondja -tanítványainak, elmondja né- ktink is: »Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen; és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoz- nak és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos, az idvezül. Es az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.« (Máté 24, 6 14.) Íme semmit sem tagad e! a gyülekezetre szakadó válságos napok csapásaiból, mégis vigasztal, bátorít, evangéliumot' hirdet: »Meglássátok, hogy meg ne rémüljetek«,• és biztat: »Aki mindvégig ál- hatatos marad, az idvezül!« Vigasztaló, biztató szavának éppen az veti meg szilárd alapját, hogy nem hallgatja el a reánk követ- ‘kező nyomorúságokat. »Mindezeknek meg kell lenniök«. Isten büntetéséből vagy kegyelmének titokzatos tervéből, vagy mind a kettőből folyóan, de meg kell lenniök. Nincs a világnak hatalmassága, mely megakadályozhatná a válság napjainak kitörését, és nincs gyülekezet, amely megbújhatna valahol a világégés megpróbáltatásai és kísértései előtt. Jó tudnunk, hogy az egyháznak is el kell viselni azt a jajt, amely a szenvedő világ száján kiszakad, vele kell sikoltania. »Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről«. Igen, ki ment meg bennünket ezektől a hírektől? Sokszor nem elég-e maga a rossz hír, hogy már nyakunkon képzeljük a húrkot? Az esetleg bekövetkező rossz félelme rettentőbb néha magánál a valóságnál. De még ha közelebb jő is a háború, mégha belesodródunk is viharába, akkor is tudnunk kell, nem esett rajtunk különös sérelem. Ne ütközzünk meg rajta! Alapvető bibliai igazság: a gyülekezetnek a világgal együtt kell vajúdna: Meglássátok, hogy meg ne rémüljetek! »Mért nemzet támad nemzet ellen; és ország ország ellen«. Ennek is meg kell lenni. Mindig új országok, új vezérek, új határok támadnak. Elképesztő összevisszaság, kibogozhatatlan bonyodalom rejtélyes szövetkezések és meglepő ellenségeskedések, eligazíthatatlan zűrzavar -- ez a népek ábrázata. S mégis Isten keze van a káosz mögött. Meg ne rémüljünk tőle! »És lésznek éhségek és döghalálok«. A háború kísérötársai. Éhínség és járvány a két nagy háborús fosztogató. A gyülekezet se mentesülhet a sovány eledel kárától. A hívő katona sincs jobban védve a tifusztól, mint az istentagadó. A keresztyénség nem adómentesség, meg kell fizetnünk nekünk is a világgal együtt. És mégsem szabad megrémülnünk! Hisz ez még nem a vég. Ez még csak a sok nyomorúságnak a. kezaete. Hol van még a vég, az új világ születése? Elébb meg kell tapasztalni a gyülekezetnek, hogy reá Isten oly megpróbáltatásokat is bocsát, melyektől a világ fiai mentesek. A külső közös nyomorúságon kívül a keresztyénséget még külön belső Ixijok is támadják. Először csépel az Isten. Hull az ütés a búzakalászra, magot és polyvát egyaránt ér. A polyvát többé nem bántja, mig el nem jő az utolsó Ítélet tüze, de a búzaszemeket még malomÉLŰ VÍZ 5
