Élő Víz, 1944
1944-január / 1.szám
mációja, a gályarabok könnyel és vérrel való bizonyságtevése, Carey Vilmos bibliafordításai, Livingstone úttörő útjai a sötét Afrikában, Nommensennek százezreket Krisztus hálójába vonó munkája Szumátra szigetén. De nem kevésbbé van készen a megtevésre váró száz meg száz, a mi szemünkben jelentéktelennek látszó apró-cseprő föladat. Készen van (csak él kell fogadnod és ki kell mondanod) az a szó, a megbocsátásnak, a biztatásnak, a vígasztalásnak az az egyetlen szava, amelyre az utcán ma szembe kerülő felebarátod, akár ellenséged, akár jó embered, talán hónapok, sőt évek óta várva vár. Ügy vagyunk ezekkel az eleve elkészített, reám váró jócselekedetekkel, mint a nagy hóesés után úttalanná vált útnak nekivágó vándor. Ha ment már előtte arra valaki, könnyű a dolga: nem kell egyebet tennie, csak belelépnie szép engedelmesen az előtte tiport lábnyomokba. Másrészt azonban mégsem könnyű. A magunk erejéből nem is volnánk képesek reá. Mert hiszen erre nézve is áll az, amit már a próféta által is megmondott az Ür: „... mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok és nem a ti utaitok az én utaim... mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál és gondolataim gondolataitoknál.“ (És. 55 :8—9.) Mennyire más az, amit mi vélünk a magunk élete föladatának * és mennyire más az, ami mint az Űrtől nekünk szánt föladat alakul ki az életünkben. Jó példák erre azok a kereszthordozók, akikről mostanában olvasunk lapunk hasábjain. Schwester Lenchen, amikor átlépi a kasseli diakonissza-ház küszöbét, azt hiszi, hogy fáradhatatlan sürgésben-forgásban fog eltelni az élete a betegek, szegények, árvák szolgálatában. Az Űrtől neki szánt szolgálat pedig ott vár rá a kínos betegágyon, ahol mint kezetlen-lábatlan roncs fog örvendezni az Űrban és fogja teli marokkal osztogatni a kapott vigasztalást. Gardiner szíve azzal a vággyal volt tele, hogy a Tűzföld sötétségben sínylődő pogányainak Isten üzenetét hirdethesse, az Űr azonban azt végezte felőle, hogy éhhalállal dicsőítse őt s az evangélium meggyökerezését a patagónok között csak fia és barátai érjék meg. Amikor Morrison, Kína úttörő misszionáriusa megkapja Urától a hazahívó szót, be kell érnie azzal, hogy mindössze tíz kínai keresztyén állja körül halottas ágyát. Amikor viszont Nommen- sea, Szumatra úttörő misszionáriusa érkezik el földi pályája végéhez, kétszázezer főnyi batak keresztyén- ségen pihenhet meg búcsúzó tekintete. Az egyik alig mélni mert. Hosszú sorát lehetne még idézni az ilyenkap meg valamit reménysége beteljesüléséből, a másik pedig sokkal többet, mint amennyit valaha is re- féle példáknak. Valamennyiükkel azt lehetne bizonyítani, hogy csak az tud engedelmesen meghajolni az Űrnak a mi gondolatainkat olyan sokszor keresztező gondolatai előtt, aki nem „tevékenykedni“ akar a maga hajlama és kénye-kedve szerint, hanem szolgálni annak az Űrnak, akit a Golgotán kiontott vére jogán vall a maga Urának. Csekélységek — nagy vállalkozások. Ha valami igazán szolgálat, az lehet emberi ítélet vagy látszat szerint nagyon csekély, igénytelen, de az Űr mégis csodálatosan megáldhatja. Ébredések történetéből tudjuk, hogy evangélisták és evangéli- záltak egyaránt akárhányszor csak egy-egy kis körnek vagy talán egyenest egyetlen egy buzgó léleknek az imádságában találják meg utólag az evangéli- zációra kiáradt gazdag áldás magyarázatát. Ez arra példa, hogy a titkos kamarában való könyörgés és tusakodás milyen döntő jelentőségű szolgálat lehet: Ennek ellentéteképen viszont azt látjuk, hogy nagy vállalkozások, jól szervezett evangélizációk — legalább is emberi szem látása szerint — teljesen eredménytelenek lehetnek. Miért, miért nem: az evangé- lizáció gondolata, szervezése, sőt talán magának az evangélistának a munkája sem volt az Űrtói kapott megbízás engedelmes teljesítése. Nem szolgálat volt, hanem „tevékenység“, amelyért az Ür nem vállalta a felelősséget, amelyre — Ö tudja, miért — nem adta, nem adhatta áldását. Mi dönt? Fölösleges azt kérdezni, miről ismerhetem meg, ha csupán tevékenységre való hajlamom serkent valami munkára Isten országában, viszont honnan tudhatom, hogy az, amit vállaltam, amit végzek, az Űrtől reám bízott szolgálat? Minden azon fordul meg, van-e élő közösségem az Ürral, vagy sem. Ha nyitott bibliádon s az előtted, körülötted elhangzó bizonyságtevéseken keresztül az Űr szólhat hozzád és Isten Szent Lelke adhatja ajkadra az imádság szavát, akkor ez segítségedre lehet erőtlenségedben, megtaníthat árra, miért kell hálát adnod, mit kell kérned. Akkor újra meg újra így fogsz szólni engedelmességre való készséggel: „Imhol vagyok én, küldj el engemet!“ (És. 6:8.) De mivel újra meg újra tapasztalhatod, mennyire megvan benned a hajlandóság a magad útjain való járásra, azt is hozzá fogod tenni %ihez: „Ű^jaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!“ (Zsolt. 25:4.) S ha nem is lehet szépen megfogalmazott szabályokba foglalni, hogy miképen vezeti az Űr az embert, Isten alázatos és engedelmes gyermekeinek az a tapasztalata, hogy igenis vezeti az övéit az Űr, megóvja a maguk erejében való, előbb-utóbb elbágyadó tevékenykedéstől és rávezeti őket a szolgálat útjára. Ez a vezetés, mint maga a szolgálat is, természetesen nem más, mint kegyelem. Erre is áll tehát: ,,... nem tőletek van: Isten ajándéka... nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.“ (Ef. 2:8—9.) A második pincédi evangélizációt (nov. 28.—dec. 5.) magyar és szlovák hívek részére egyidőben terveztük, de Zászkaliczky Pál fóti esperes-lelkész akadályoztatása miatt a magyarnyelvű szolgálatok elmaradtak. — Az esős, sáros idő úgy befolyásolta a részvételt, hogy a hét közepén „csak“ megtelt a terem, de már csütörtökön is, úgy, mint az első két napon, zsúfolt volt, s pénteken-szombaton a terem előcsarnoka is zsúfolásig megtelt. Vasárnap már jóval 6 óra előtt kb. 200—250 ember az utcára szorult ki, úgyhogy kis kézilámpásokkal megindultunk a sötét templomba, ahol csak a lámpácskák és az Isten Leikétől felgyújtott szívek világítottak, önkéntelenül a katakombák félhomálya jutott eszünkbe. Ez alkalommal a templom is kicsinynek bizonyult. A szolgálatot Balczó András lelkésztestvérünk végezte. Összegyűjtöttük az iskolás gyermekeket, majd leányokkal voltunk nagyon meghitt közösségben (86). Kérésükre vasárnap is volt összejövetelük, amelyre nem remélt számban jöttek el. Fiúk 46-an vettek részt, akik közül néhányan a tanoncoknak tartott előadásra is eljöttek. — A morzsaszedésen 5-en tettek bizonyságot szóban és kb. 40-en imádkoztak. Azért kell ezt a számot megemlíteni, mert a múlt évben csupán 9-en imádkoztak. Vasárnap este 6 órakor van az imaórájuk. Gondoljunk rájuk buzgó imádságban! 4 víz
